Hegyjárós kisautót Budapestre

2016.10.09. 08:38

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

Kedves Nepperűző,

Városi kisautót keresek, amelyet Budapest területén belül munkába járásra (napi kétszer 30 kilométer), valamint hétvégéken hegyi kirándulásra és hazautazásra használnánk (hétvégente kb. 280 kilométer).

Gyakran járunk magyarországi magaslati területekre kirándulni, két személlyel, emiatt fontos számomra, hogy emelkedőn felfelé ne csak kettesben tudjunk felmenni.

Az autó a második kerületben, csillaggarázsban parkolna, így fontos, hogy ne legyen érzékeny a típus a korrózióra, és ne is az autótolvajok kedvencét vegyem meg.

A megcélzott költségkeret mindennel együtt 1.000.000 Forint. Szeretnék manuális klímát, és elektromos ablakot.

Eddig csak nagyméretű és benzines (Laguna, Toledo) autóim voltak, de egy volt munkáltatómnál évekig használtunk kulcsos autóként több Ford Fiesta 1.4 TDCI 2005-ös évjáratú autót. Akkoriban engem meggyőzött a menetteljesítménye, az úttartása, és a karbantartási költsége is. Nem tudom, hogy az azóta eltelt néhány évben mennyire szépen tudott öregedni a típus, de szívesen választanám ezt magunknak.

Az éves futásteljesítmény körülbelül 30.000 Kilométerre tehető, a kisebb karbantartások elvégzése nem jelent problémát, magam is automotive területen dolgozom mérnökként.

Üdvözlettel:

Attila

Kedves Attila!

A kis Fiestát én is nagyon szeretem, illetve ezzel a motorral szerelt 206-os Peugeot-t én is használtam, ez egy jó kombináció. A Fiesták nem öregszenek csúnyán, nálam megfordult mostanában több tíz év körüli példány, és elég meggyőzőek voltak. Ha benzines mellett dönt, akkor inkább az 1.4-est vegye, de néha előfordul belőle 1.6-os is, az még fürgébb lenne.

ford-fiesta-2005-4

Üdv:

-Becsületesnepper-

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.