2017.10.27. 11:12

Nem vagyok orákulum, nem ismerek minden autót, a véleményem szubjektív, személyes tapasztalataim, érzelmeim alapján alakul ki. Rossznak mondott autóból is van jó, jónak tartottból is akad elhanyagolt vacak. Csak egy nepper vagyok, nem próféta, én is tévedhetek.

Kedves Becsületesnepper!

Kiköltözve a városból egyre jobban érlelődik bennem a gondolat, hogy le kellene cserélni a jól bevált Mondeomat valamilyen összkerékhajtásúra. Ha már autócsere, akkor bejön a 7 ülés kérdése is - tervben van még a család bővülés, hosszabb távra ha megyünk és viszünk valakit, akkor a két gyerekülés között most is elég szűkös neki. Ezek alapján crossover/suv kategóriában kezdtem el gondolkozni.

Éves szinten 20 ezer kilométert szoktam menni, ennek nagyjából a fele városi forgalom. Az átlagfogyasztás az ésszerűség határain belül nem értékmérő tényező, 14-15 liter még belefér. A keret 4,5-5 millió forint lenne rá. Az autóval kb. 5-6 évre terveznék. Sajnos ahogy látom, ezek alapján a variációs lehetőségek nem túl nagyok.

Amiket nézegettem eddig:

- Chevrolet Captiva - ebből is inkább a 2,2-es dízel, vagy a 2,4-es benzines

- Mitsubishi Outlander - ebből szintén a 2,2-es dízel, vagy a 2,4-es benzines - itt nagy problémám, hogy a régebbi példányoknál a plusz két ülés külön külön nem nyitható

- Nissan Pathfinder - 2,5 dízel

- Volvo XC90 - 2,4 dízel - ez nagy kedvenc, de lehet egy kicsit elrugaszkodott

Érdekelne, hogy a felsoroltakkal kapcsolatban mi a vélemény, tapasztalat? Mikre kell különösen odafigyelni ezeknél? Illetve ezen paraméterek mentén mit választana, esetleg van-e más alternatíva?

Előre is köszönöm a segítségét!

Üdvözlettel:

Gábor

Kedves Gábor!


A Chevrolet Captiva teljesen jó, nekem is volt egy mostanában, és nagyon tetszett. Nem néznek rá úgy, mint a német prémium SUV-okra, és nem is romlik el. Mindamellett jó volt vezetni is, nyilván egyszerűbb az anyagválasztás, más a kidolgozás minősége, de simán vállalható. A Outlandernél pont most találkoztam egy olyan esettel, hogy volt egy visszahívás az olajpumára, de a szerelő úgy ítélte meg, hogy jó lesz ez még a parasztnak, és visszatette a régit, az alvázszámra kiírt újat meg jól eltehette, amit meg később el tud adni neten. Látszott a szerelés nyoma a pumpán. Meg is állt a pumpa 80 ezer kilométernél. Az meg vitte a balansz tengelyt, úgyhogy a pumpa mellé még az is kellett. A márkaszervizekben nyilván kikérik maguknak, de sajnos ritkán előfordul az ilyen, mert a szerelő szeretne egy kis zsebpénzt keresni. Nekem is kínáltak már ilyen alkatrészt szerelők.

DSC 0415

Egyébként jó autó az Outlander is, de valóban nem nyitható az ülése külön. A Pathfindert nem ismerem. Az XC90 is jó autó, a benne lévő D5-ös motor ritka megbízható konstrukció. Az XC90-ben jellemzően csak automata van, ennél oda kell figyelni az olajcserére, mert 500 ezertől kezdődik a váltó javítás. Sokan mondják, hogy ebben élettartam olaj van, persze amíg jó az olaj, addig tart a váltó élettartama. Egy barátom elhitte ezt a hülyeséget, most van közel 600 ezer az autójában, és most újíttatta fel másodszor a váltóját, pedig az első után mondtam neki, hogy cserélje rendszeresen az váltó olajat. A másik ismerős cserélte az olajat, ő 560 ezernél adta el a Volvóját, és jó volt a váltója.

Üdv:

- Becsületesnepper -

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.