"A lóf*sznak is van vége" - NEPPERŰZŐ!

Kittinek most lett elege, a papának új autó kell!

2022.12.08. 14:17

Az eredetileg úgy volt, hogy minden nepperűző elejére írok majd egy rövid és frappáns glosszát, de a jó bornak ugye nem kell cégér, Kitti levele pedig az idei év késői szüretelésű Maison Pois-ja. Hangzásában már-már nyugati színvonalat sejtet, pedig ízében magyarabb, mint a paneltetőn disznóvágás, vagy a ledesített szürke Ignis. 9 millió sorsa a tét.

Marci vagyok, autókereskedő. Évente sok száz darabot adok el és személyes benyomások, tapasztalatok alapján alkotok véleményt. Amit mondok nem szentírás, mert egy autó minősége elsősorban a gazdáján múlik, és mindig vannak kivételek.

Kedves Szerkesztőség, kedves Hozzáértők!

Az én drága párom, gyermekem apja jövő január 11-én tölti az 50. életévét. Nem tudom, mi a baj ezzel a számmal, de férfi kollégáim felvilágosítottak, hogy ez egy férfinek igenis kemény időszak. Azt is megtudtam, hogy ilyenkor egy férfi vagy egy új autóra vagy pedig egy extrém kalandra vágyik egy egzotikus nővel. Mivel ez utóbbira nem szívesen adnám az áldásom, ezért jöttök Ti a képbe.

Két hete az én uram elkezdett autókat nézegetni. Jelenleg egy 2013. októberi Peugeot 508 1,6 Active, dízeles autó (nem értek a kocsikhoz, csak tegnap töltöttük fel a hirdetését, amire később térek majd ki) van a tulajdonunkban, ezt szeretné beszámítással lecserélni. Amit konkrétan kinézett magának, az az új Peugeot 508 GT Line, automata váltós, talán 170 lóerős autó, természetesen használtan, mert nagyjából 8-9 milliós vételárig ér a takarónk. Az ő - és egyben az én - drámám ott kezdődött, hogy pénteken felhívott egy kereskedőt, megbeszélték, hogy hétfőn visszahívja, erre elkelt az autó, kedden felhívott egy másikat, szerdára elkelt az autó. A világ összeomlott. Kész van, mint a mateklecke. Már túl vagyunk azon, hogy valaki kib*szásból felvásárolja előle az autókat, ezt követte a neki semmi nem jön össze és a büdös életben nem tudja lecserélni az autót szakasz, most pedig ott tartunk, hogy tegnap fel is töltöttük a mi kocsinkat azzal, hogy mindenki b*szódjon meg, inkább jár a 20 éves Ignisszel, meg amúgy is, a beszámítás sokszor csak hátrány.

A mém szerzői illusztráció
A mém szerzői illusztráció

Na már most, ezt a férfihisztit és szenvedést egyszerűen nem lehet elviselni. Már eldugom magam elől a kispárnákat, nehogy agyonverjem, vele vagy álmában "véletlenül" megigazítsam az arcán. Megértek én mindig mindent, de a lóf*sznak is van vége. Nekem fontos a családi béke, ezért szeretnék én lenni az, aki segít neki hozzájutni álmai autójához még a születésnapja előtt.

Most jöttök Ti a képbe: Tudtok ajánlani a fent említett Peugeot 508 GT Line-hoz hasonló, esetleg még talán jobb autót is, ami használtan 8-9 millió között beszerezhető? A párom elvárásai nagyjából ezek, ahogy kivettem az elmúlt időszakból: legyen fiatal (remélem más területen ezt nem fogja majd később bevezetni, mert pár év múlva én is megszívom), legfeljebb 2018-as, max. 140 ezer km futású, sérülésmentes, a lóereje ha jól emlékszem úgy 160-170 közötti (ezt pontosan nem tudom), meg a saját érdekemből egy automata parkolórendszer is jó lenne, ha lenne benne. A jó Isten sajnos nem áldott meg engem térlátással, így ha párom egy elgyengült pillanatában átengedné a kormányt, és nem csak egyenesen kellene közlekedni, hanem parkolni is kellene, tuti vér fog folyni. Nekem az Ignisszel is két üres parkolóhely kell, hogy megálljak, nemhogy egy ekkora benga döggel. Leginkább ezek a sedan kialakítású kocsik jönnek be neki, azt tudom, bár az új Peugeot-nál (többet nem írom le, jó lesz az pözsónak is, úgyis tudjátok) a kombi is tetszett neki. Az SUV-ktől se zárkózott volna teljesen el, csak hát fontos, hogy a csomagtere nagy legyen, illetve a hátsó utastér is, mivel a 12 éves gyerek már 174 centi, a 3 éves 116, szóval mindegyik valószínűleg jó nagy cula lesz, kell nekik is a hely. Nem mellesleg, amiket nagy nehezen városi terepjárókat megnézett, mind rengeteget zabáltak városon belül, nem tudom, hogy egyáltalán van-e olyan, ami keveset fogyaszt. Jaj, igen, a fogyasztás is fontos, köszi! Nagyon tetszik a Kia Stinger is, csak árban egyelőre elérhetetlen, csak gondoltam, kiindulási alapnak megírom, hátha segít belőni, hogy milyen alternatívák jöhetnek szóba.

Szóval röviden: A fenti paramétereknek megfelelő kocsikat tudtok esetleg ajánlani? Illetve most így második e-mailes neki futásra jutott eszembe, hogy esetleg tudjátok, hogy mi várható most a használtautó-piacon ebben a gazdasági helyzetben? Mennek majd lejjebb az árak, vagy mindenki felvásárolja a használt kocsikat, hogy újat nem tudnak venni?

Előre is köszönöm szépen!

Üdvözlettel:

Kitti

Kedves Kitti,

A helyzet komoly, a párod fogoly, a kapuzárási pánikból elkövetendő autóvásárlás rabja. De ne aggódj, mert ha téged akarna lecserélni, akkor már megtehette volna, hiszen egzotikus hölgyeket találni most sokkal könnyebb, mint jó autót (és olcsóbb is).

A használtautó-piac jövőjére még mi is kíváncsiak vagyunk, ugyanakkor tisztán látszik, hogy a középkategória árai már elértek egy olyan szintet, amit egyszerűen nem hajlandóak kifizetni az ügyfelek. A 3-6 milliós autók piaca gyakorlatilag megállt, ami azt jelenti, hogy első körben a középosztály fogta vissza a költekezést. Az olcsóbb autók viszont ugyanúgy gazdára találnak, mint korábban, és a hat-nyolc-tízmillió forint feletti verdák is elkelnek. Akinek eddig is szüksége volt autóra, az most is kénytelen megoldani valahogy, a gazdagokat pedig még nem törte meg eléggé a kialakult gazdasági helyzet. Lényeg a lényeg: ha találtok egy megfelelő autót 9 millió körül, akkor vegyétek meg, mert elviszik.

DSC08244

Az ajánlással kapcsolatban nincs könnyű dolgom, hiszen még a leírásod alapján is csak információmorzsák állnak rendelkezésemre. A Stinger említésével viszont arra tippelek, hogy olyan benzines autóban gondolkodik a párod, amiben elfértek, automata, fiatal, jól felszerelt, és megy is, ha kell. A 8-9 milliós árkategóriában Octavia RS-t és Passat B8 R Line-t néznék a 2.0 TSI motorral, illetve fontolóra venném a Kia Proceed 1.6 T-GDI-t is, de ez utóbbi - bár kétségtelenül sokat fejlődött - számomra még mindig bóvli hatást kelt. A Peugeot 508 egyébként nem rossz, sőt az utóbbi idők egyik legszebb autója, de ezt mások is tudják, ezért talál gazdára mindig olyan hamar.

Volkswagen Passat Variant R-Line
Volkswagen Passat Variant R-Line

Ennyiért találni fogtok még Mazda 6-ot, aminek hiába sikerült jól a vonalvezetése tíz évvel (úristen, 10 éves!) ezelőtt, a belseje már akkor is a kilencvenes éveket idézte, ráadásul ugyanúgy rohad, mint elődei. Ezt inkább hanyagoljátok, ahogy az Opel utolsó leheletét, az Insigniát is.

Részemről: VW Passat B8 R-Line, Octavia RS és 508 GT Line a nyerő sorrend, de a kommentelők majd úgyis megmondják a tutit.

________

Kittivel folytattuk a levelezést, és leírta, hogy végül vettek egy 2019-es Peugeot 508 GT Line 2.0 Blue HDI-t, de vajon jól választottak? Döntse el az élet, és a kommentszekció.

03

Címlapkép alapja: Peter Meade / Getty Images

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.