Olajcsere Mercedes automata váltójában

2006.11.29. 13:51

130 ezer km után 6 litert cseréltek, de rendetlenkedik

Kedves Olajdoki!

Tipus: Mercedes E240 (1998) automata 133000 km. Szerintem (mivel használtan vettem) az első váltóolaj cserére beneveztem kb. 2 hete, és Castrol minőségű került bele, a kifolyatott mennyiség alapján 6 L. Szűrőt és tömítést is cseréltünk. Viszont a váltó elkezdett rendetlenkedni. Hirtelen fel vagy visszaváltásnál nem talál bele a fokozatba és inkább üresen felbőg én meg egy helyben állok, vagy lelassulok. Ilyenkor meg kell állnom, és úgy ahogy álló helyzetből elindul. Jártam úgy is, hogy elfelejtett felváltani és az adott fokozatban pörgetve lehetett vele haladni csak. Sőt kicsit lomhább is lett, azaz gondolkodik. Nem okozhatja ezt a rendszer levegőssége, azaz esetleg kicsit kevesebb olaj került bele a szükségesnél? Honnan lehet megtudni az előírt pontos mennyiséget, vagy hol van az autóban a váltó nívópálca? Remélem nem szorul egy Mercedes ilyen fiatalon váltó-generálra?

Köszönöm!

Kedves Merci-tulaj!

Nem javaslom, hogy ilyesmibe kezdjetek. Az a minimum - ha már nem akartok Merci szervizbe menni - hogy automata váltóra specializált műhelybe vigyétek, mert így van esélyetek rá, hogy valamennyit konyítanak a cucchoz, akik hozzányúlnak. Az a helyzet, hogy ennél a típusnál az ötgangos automatákat (a négygangost még nem) hivatalosan "élettartamra szóló" olajtöltettel látták el, tehát elvileg nem kellene benne lecserélni a váltó munkafolyadékát. Azonban csodák nincsenek, őszintén szólva én is lecserélném egy idő után.

De ha lecseréli az ember, akkor kizárólag(!) a gyárit szabad beletölteni. Az önmagában, hogy a flakonon Castrol felirat volt, még nem jelent semmit, ez a cég az európai piacon legalább 4-5 féle automataváltó-folyadékot kínál, eltérő paraméterekkel. Ám ha megnézzük ajánlásaikat, kiderül, hogy ők (és a többi összes komoly olajcég) a spéci MB-olaj használatát javasolja. Ez pedig több, mint elgondolkodtató. Így aztán azon sem kell csodálkozni, ha esetleg nincs nívópálcája az automata váltónak (csak a nyílás, lekupakolva), sőt, azt hiszem '99 után már a hidrodinamikus nyomatékváltónál már leeresztőnyílást sem alakítottak ki.

Alapvetően még leeresztés előtt, melegen valami mérőpálcával kellett volna megmérni a szintet (és bejelölni), majd a csere után üzemmelegre kocsikázni az olajat (ez nem több 8-10 percnél), és ellenőrizni a szintet. Sajnos nincsen hivatalos adatom, hogy ebbe a váltóba pontosan mennyi olaj kellett volna. Javaslom márkaszerviz felkeresését.

Üdv:

Olajdoki