Jogsi nélkül a parkolóban

2004.06.09. 13:36

Szeretnék érdeklődni, hogy milyen büntetésre számíthatunk?

Kedves Tanácsos!

Az után szeretnék érdeklődni, hogy milyen büntetésre számíthatunk. Minap a Hungexpo főbejáratával szemközti üres parkolóban mutattam meg egy barátomnak, hogy hogyan kell elindulni, megállni, kanyarodni egy autóval. A barátom most kezd vezetni tanulni, így nincsen jogosítványa. A helyet az alapján választottuk, hogy teljesen üres, tágas, használaton kívüli és a közlekedéstől teljesen elválasztott, valamint többször is láttunk itt szintén láthatóan tanuló vezetőket nem oktató autóban.
Sajnos azonban egy rendőrautó behajtott a parkolóba, és elkérte a papírjainkat. Mivel akkor éppen a barátom ült a kormánynál, így feljelentettek minket engedély nélküli vezetésért. Nekem a jogosítványomat először a helyszinen el akarták venni, de aztán végül is visszaadták, és majd a lakhely szerint illetékes rendőrkapitányságon kell leadnom, a barátomat pedig állításuk szerint két évig nem engedik vizsgázni.
Mekkora ennek a valószínűsége, hogy valóban ilyen súlyos büntetést kapunk, holott nem veszélyeztettünk senki? Ha a parkoló esetleg a Hungexpo tulajdona és így magánterület, akkor is megbüntethetnek?
Tudom, nem mentesít, de nem tudtam hogy súlyos büncselekményt követnénk el, és 7 éve vezetek anélkül, hogy komolyabb szabálysértést követtem volna el.

Köszönettel:
Jani

Tisztelt Varanka Úr!

A parkoló közterület, ezért ott a KRESZ szabályai érvényesek

. A vezetés átadás szabálysértését elkövette, és a szabálysértési eljárásban százezer forint a büntetés felső határa, a vezetői engedély egy hónaptól egy évig visszavonható.
A barátját nem fogják (még két napra sem) kizárni a jogosítvány megszerzésének lehetőségétől.

Tisztelettel:
Tanácsos