Elég a szenvedésből, vegyenek ilyet

2009.09.02. 15:53

Katona Mátyás kollégával (Az Autó) mindketten szerettük a Cee'd első generációját, és mindketten úgy emlékeztünk, hogy bizony az 1,4-es mintha tüzesebb lett volna. Sajnos mindketten csak az 1,4-est vezettük, ez az 1,6-os viszont engem egyértelműen a régi 120-as Skodára emlékeztetett: az se volt sem erős, se nyomatékos, se fickós, de valahogy tudott gyorsulni 40-ről négyesben – legalább rugalmas volt az istenadta. Ez is az, de nincs meg benne a tűz. Lehet vele országúton előzni, meg sztrádán utazni, de 130-nál 4000-et pörög. Ez nem is sok; ami sok, az a hang. Sajnos se Mátyás, sem én nem emlékszem, hangos volt-e az 1,4-es Cee'd.

Úgyhogy tettünk egy gyors kitérőt egy 1,6-os automatával, ami négyfokozatú, és kézzel nem kapcsolható, de annyira nem lehet róla mit mesélni, hogy inkább húsz perc után visszavittük, mert addigra jöttünk rá, hogy inkább az 1,4-es érdekel minket. Vagyis konkrétan a tűz: hallucináltuk-e, és csak az idő szépítette meg, vagy tényleg volt-e benne. Mert ugye a három éves távlat furcsa dolgokra képes, például mindketten el voltunk ájulva három éve az akkor új Corsától, most meg csak szégyelljük magunkat miatta.

Na, hát leadtuk az 1,6-os automatát, felvettük az 1,4-est, és tessék: pajtikáim, tüzes ez, akárki meglássa! Esküszöm, illetve Mátyással esküszünk, nem megy rosszabbul, mint az 1,6-os. Hangosnak ez is hangos nagy fordulatnál – talán nem ártott volna egy kis hangszigetelés a motorháztetőbe. Autóknál zaj szempontjából pont a sztrádatempó körül kezdi elnyomni a szélzaj a motort – hát itt esélye sincs. Ha begyűrnénk oda egy szakadt ködmönt, nem mondom, hogy Rolls Royce lenne belőle, de bízvást elcsöndesedne.

Viszont ez valahogy készségesebb, mint az 1,6-os, egyszerűen jobb vezetni, tehát továbbra is az 1,4-es Cee'det ajánlom. Tudom, hogy az a legolcsóbb, de nem lehet mindig dőzsölni, kompromisszumra kell jutni.

Ráadásul úgy megy jobban az 1,4-es, hogy ez már papíron nem 109 ló, hanem csak 90, mert a német piacra az új adósávok miatt áthangolták. Na ja, hatalmas áthangolás lehetett. Elektronika, mi?! Még az sem. Mindegy, ez a 90 fiskális lóerő a hengerűrtartalmat meghazudtolóan fickós. Mondjuk ezen csak 16 collos alufelnik vannak, Energy Saver Michelinekkel, amik már állítólag fékhatásra is képesek, ellentétben a korai energiatakarékos kísérletekkel. Viszont engem 16-os vasfelnikkel érdekelne igazán – ezen a szinten az acéllemez mindig könnyebb, mint az (olcsó) alumínium, úgyhogy az még jobban mehet és még komfortosabban futhat.

A belseje lényegesen jobb lett, mint volt. Kívül szerintem nem lett szebb – facelifteknél egyébként is ritka az olyan, de a belseje az még az elődnél is jobb. Eleve ott vannak az üléskárpitok: a nem bőr üléshuzatok általában mintha csak arra szolgálnának, hogy a bőr felé taszigálják a vásárlót. Vagy csak úgy egyszerűen szomorúak és kellemetlenek. Az új Cee'dben bezzeg még nézegetni is lehet – mintha fekete kartont satíroztak volna nagyon kihegyezett színes ceruzákkal, de jó.

Szavazzon!

Az új kormány, ami állítólag a többi Kiába is átkerül majd, hát az a Honda Civicből lopódott, de annyi baj legyen. A hifi-szellőző egység meg a Mazda 3-ból. A csőműszer nem tudom, honnan van – a kilométeróra piros körzővel összefirkált számlapja meg nem tudom, hogy tetszik-e, de a frissített Cee’d annyira meggyőző autó, hogy továbbra is ezt fogom ajánlgatni, ha kérdeznek. A párhuzamosan bemutatott új Sorentót meg nem, de azt majd holnap mesélem el.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!