Miért vesztek Thaliát szárnnyal?

Teszt: Renault Clio Grandtour 1.5 dCi Dynamique

2009.09.04. 06:59

Szándékosan hagytam a végére a motort, mert a legjobbat kaptuk. Csakhogy ezzel már a Clio Grandtour 4,35 millióba kerül, mert csakis a legeslegjobb felszereltséggel adják, automata klímával, hat ganggal, ESP-vel és négy tárcsafékkel.

És jó is. A 105 lóerős motornak mintha semmi köze nem lenne a gyengébb 1,5-ös dízelekhez, már 1200 tájától vibráció nélkül használható az ereje, ötvennél elbírja az ötödiket, 55-60 táján pedig már a hatodikat, ami sokkal nagyobb dízeleknek sem szokott sikerülni. Az ereje szép egyenletesen jön meg. Nem tudom, milyen trükkel érték el, de turbó fütyülése jól hallatszik leeresztett ablaknál, és a gázadáshoz képest észrevehetetlen a késése. Az ablak leengedése ellen szól viszont, hogy kifelé eléggé erőteljes a kerregő dízelhang, de ha felhúzzuk, kevés hallható belőle.

És nem csak jól veszi a gázt, hanem tényleg erős is, kifejezetten jól gyorsul és nagyon rugalmas. A múlt heti Corsa kínlódós motorja után felüdülés volt. Nem tudom, hogy csinálták, de még kevesebbet is evett a Renault, országúton simán eljárkál öt liter táján, a végső átlag minden odafigyelés és gázpedálsimogatás nélkül lett 5,6 literes. Egy átlagos pontosságú váltó jár hozzá, van ennél rosszabb is, jobb is.

A török gyártás ellenére egészen europid rugózást kapott a típus, szemben a billegős Thaliával. Stabilan, finom határozottsággal kanyarodik, nem dől túl nagyot és nem ráz, bár azért érezni az út domborzatából annyit, ami még nem zavaró. A kormányzás semmi különös, ha tekerem a kormányt, fordul, nem kell erőlködni, és kész. Olyan, amilyen egy járós autónak lennie kell. A fékrendszerről tudni kell, hogy a négy tárcsafék csak az ESP-vel jár, vagyis a hátsó dobfékesekre nem igaz automatikusan, hogy olyan jól fognak, mint ez.

Összességében nekem tetszett, leszámítva talán a navigációt. Hogy mit lehet venni helyette? Nem nagy a választék, van még a Fabia kombi és a Peugeot 207 SW – nagyjából ennyi a kis kombik listája. A Peugeot-nak kisebb a csomagtartója, a Fabiáé gyakorlatilag ekkora, de ezek 105-110 lóerős dízelmotorral bőven drágábbak. Igazából csak egy baj van a Clio árával: gazdagon extrázva, a legerősebb dízellel már a fránya Kia Cee'd kombi is ennyibe kerül, ami azért egy számmal komolyabb és nagyobb jármű. Az igazság valahol lejjebb van, a közepes felszereltségek és a gyengébb motorok táján, ahol egy jól kifogott akcióval egy hasonló motorú Thaliánál 400 ezerrel drágább. Ami ugyan nem kevés, de változatlanul tartom azt a véleményemet, hogy érdemesebb a motorból, a felszereltségből engedni, és a Clio Grandtourt választani, mert modernebb, jobb, praktikusabb, csendesebb, kifinomultabb.