Derrick szép, Derrick jó

Használtteszt: BMW 320iA (E46) 2003

2009.10.12. 06:52

Azt hiszem, megtaláltam álmaim autóját. Illetve majdnem. Ha kombi, vagy kupé lenne, akkor nem lenne ott az a majdnem, azért, mert az első praktikus, a második meg gyönyörű. Nagyjából így is rendben van: sorhatos, automatával, jó állapotú bőrrel, megkímélt belsővel.

Utálok olyasmit mondani, hogy szeretem egy bizonyos márka autóit, bár a BMW-k határozottan jól állnak nálam. Tény, hogy akadnak olyanok is, amelyeket egyáltalán nem bírok. Mondjuk nem sok. Az E46-os egyértelműen benne van a PT-féle top háromban, azzal a kitétellel, hogy legyen benne legalább 1,8-as motor. Vagy nagyobb.

Az Autocityben kinézett 320-asban 2,2 literes volt, tehát bőven átugrotta a lécet, hiszen a típus 2003-ban már túl volt azon a faceliften. Ekkor a táskás Derrick-szemek egy kicsit hunyorogni kezdtek, a kétliteres sorhatost pedig lecserélték nagyobbra. Márpedig ezzel a motorral az 520-as is elment, igaz, kézi váltóval. Azt hiszem, ezzel az 320/520 párossal kezdődött a BMW típusszám-szédelgésének újkori szakasza, és a mai napig tart. Bocsánat. Tévedek, hiszen a németeknél már az E46 kezdeteinek kezdetén árulták az 1,8 literes 316i-t, a 2,2-es húszasok már csupán a folytatásai voltak ennek. És mennyit fejlődik a technika: ma már kétlitereseket kódolnak 16-osként, benzinesből és dízelből egyaránt, lásd 116d és társai.

Akkor néztük ki Winklerrel, amikor az ML/Sorento használt-összehasonlítót csináltuk az Autocityben, meg is állapodtunk, hogy ő lesz a következő, ha addig el nem adják. Mondták, nyugodjak meg, itt lesz. Aztán, amikor először el akartam hozni, kiderült: olyan régóta áll a telepen, hogy az akkuját valószínűleg már cserélni kell. De azért megpróbálják feltölteni, hátha. Másnapig lógott a töltőn, kicsit nehezen találta eleinte az alapjáratot, de aztán észhez tért, utána már pöcc-röff indult.

Elképesztő állapotban van, kívülről sem kopott, az összes baja annyi, hogy az első lámpaburák teljesen bemattultak: vagy nem bírták a xenonlámpa UV-ját, vagy szétette a rossz szélvédőmosó. Ja, és az egyik felnit megütötték. Az utastér viszont annyira rendben van, hogy Winkler kapásból azt mondta, hogy ha nepper lenne, visszatekerné 120 ezerre. Csakhogy a 170 ezerig vezetett szervizkönyvvel ez nem megy.

Igazából ehhez fogható bőrt még nem láttam BMW-ben. Az összes, még a fiatalabb használt példányokban is volt valami baja, meg volt kopva, vagy kirepedezett, de ezen semmi. Pedig világosszürke, tehát nyugodtan összefoghatta volna a farmer, ahogy a bézst szokta. Van egy kígyóbőr-szerű nyomása, legalábbis feltételezem, hogy nem óriáskígyókat nyúztak meg az autó kedvéért. Lehet, hogy végre akad egy BMW-s, aki tudja, hogy a bőrt ápolni kell? Tény, hogy még a kormányon sem kopott meg a bőr, és ez is hihetővé teszi a 170 ezres futásteljesítményt, ami 2003-tól számolva olyan évi 30 ezerre jön ki.

Nem csak a bőr, hanem a belső berendezés többi része, nevezetesen a műanyagok is rendben vannak, sehol egy kopásnyom. Az utolsó Bangle-előtti műszerfal nekem bejön, egyrészt azért, mert elképesztően jól megcsinálták, például nem fér be a tenyerem a műszerfal és az ajtópanel találkozásánál, mint az aktuális hármasnál. Másrészt nekem bejön ez a vezető felé fordulós középkonzol, meg az, hogy semmiért sem kell menükben turkálni, mindenhez van egy gomb, és kész. Amúgy pedig nem ez a mai techno, szép lágyak az ívek. És van hová pakolni! Ez ugyan vicces szempont, de amikor az ember egy rohadt mobilt sem tud letenni sehová, felértékelődik a kézifék melletti vályú.

Ezen a 320i-n is visszaköszön a BMW extra-politikája: az autóban minimális a kényelmi felszereltség, így ehhez a kocsihoz is külön meg kellett volna venni a hátsó elektromos ablakemelőt. De valaki nem vette meg, csupán a két első ablak kapcsolói vannak a középkonzolon, mert akkoriban még oda rakta őket a BMW, ezzel is spórolva egy darab kapcsolót. Az ülésállítás mechanikus, az ülőlap szélén kell huzigálni a karokat, nagyon jól elérhető helyen. Ehhez képest még a hátsó ülésekhez is van oldallégzsák, ami még ma is ritkaság. Ott nézeget az ajtóban, nem sokkal az ablakemelő kurbli fölött.

Szabad-e venni benzinmotort egy hármasba? És automatával? Lapozzon!

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.