Szökés a könyvelők börtönéből

Bemutató: Saab 9-5 – 2010

2009.11.12. 13:32

Az új 9-5-ös nyilván nagyon jó autó lesz, hiszen épp a múlt héten vezettem egy ilyet Insignia emblémával, és teljesen rendben volt. De vajon van-e benne térdhely? Először hátra ültem be, mert ezt a lelkemre kötötték a kollégák, ráadásul nemrég ültem Insigniában hátul, így nagyon friss összehasonlítási alapom van. Szóval beültem és lefényképeztettem magam, de a fénykép elég csalóka, csak a komoly lábteret lehet rajta látni, a fejteret csak én éreztem. Mert fejtér van, elég bőségesen, ellentétben az Insigniával, ahol még a fejtámlára se lehet hanyatlani, olyan alacsony a tető. A 9-5-ös platformilag Insignia, de a padlólemezt megnyújtották, úgyhogy hátul lényegesen több hely van benne, vagyis le lehet írni, hogy az új 9-5-ös hátul kényelmes.

Elöl viszont mintha milliméterre annyi hely lenne, mint az Insigniában, ami nem jó. Nekem legalábbis nyomja a jobb térdem, egyébként se szeretem, ha egy autóban nem lehet terpeszkedni, és majdhogynem olyan lábtartással, összezárt lábban kell ülni, mint egy miniszoknyás nőnek egy talkshow-ban. A kormány is nagyon Insignia, meg a főbb vonalak is, a részletek már elég saabosak. A prezentáción elhangzott, hogy nagy hangsúlyt fektettek az otthonosságra, ami persze jellegzetes, saabos otthonosság, hiszen hol másutt érezné magát otthon egy Saab tulajdonosa, mint egy pilótafülkében?

A háttérvilágítás tehát pilótafülke-zöld, van NIGHT PANEL gomb, amire minden igazi saabos izgalomba jön egy kicsit, és persze a vicces levegőbeömlő rostélyok is megmaradtak. A világítás kapcsolója mintha egy az egyben az Insigniából lenne, a váltási érzet is nagyon hasonlít. A vicces pohártartót nem találtam, lehet, hogy azt megtartják a 9-3-asnak.

Kívül nagyon tetszik, szép, tiszták az ívek, és mintha lenne benne valami a Saab 900 sajátos púposságából. Még a hátsó tetőoszlop nagy, sivár felülete is stimmel. Letisztult, elegáns, gusztusos, egyedül a hűtőrács sok fekete műanyag betétjében nem vagyok biztos, de mivel láthatóan jó ízlésű brigád csinálta, az se lehet rossz, csak így a belvárosi gang félhomályában nem adja ki annyira, mint a szabadban.

Vezetni természetesen nem lehetett, hiszen ez itt két kézi gyártású prototípus, melyek a vezérkarral együtt turnézzák körbe Európát, a sorozatgyártás valamikor 2010 tavaszán indul, és állítólag jövő áprilisban megyünk tesztvezetni, aztán kapható lesz Magyarországon is. Az első évben 120 ezret terveznek gyártani, ami konzervatív becslés, mert az utolsó válság előtti évben, a tizedik modellévét taposó 9-5-ösből is több fogyott.

Szavazzon!

Árban nagyjából az Audi A6-oshoz lövik majd az új 9-5-öst, és én úgy érzem, az Insignia nyújtotta pazar műszaki alapoknak, a jó formának, Christian von Koenigsegg gyárlátogatásainak, meg a stabil pénzügyi háttérnek köszönhetően jó esélyekkel indul. Arról nem is beszélve, milyen értéke lesz majd húsz év múlva egy-egy leharcolt 9-5 Koenigsegg Edition-nek.