BMW 730 3.0 (1990)

Aztán valahol az úrihegyi pihenő előtt, amikor már bátran cincáltam a sebességhatár bajszának alsó szálait, egy finom susogó hang kíséretében elszabadult az első szélvédő díszkerete, a szél alákapott, és óriási erővel rácsapott a két első oldalablakra. Én meghaltam egy kicsit, a hangból ítélve rosszabbra számítottam, minimum a blokk oldalán kiszaladt kóbor, lengő hajtókarokra, de az autó ment tovább. Tomnemtom viszont hívott, hogy nagyjából méternyi valami lengedezik az autó felett, mellett. Lassítottam, kihúzódtam, majd megálltunk a pihenőnél. Fapofával szálltunk ki a közútkezelő és a VPOP ott razziázó emberei előtt, és körbekutattuk az autó összes rejtett rekeszét Duct Tape, vagy legalább szigetelőszalag után, természetesen sikertelenül.

Az gyorsan kiderült, hogy a díszléc alja masszívan áll, leszakadni tehát nem fog, ezért megpróbáltuk a tetejét rögzíteni egy névjegykártya cafatjaival, hátha eléggé beszorul. Persze nem tette, 2 km-rel később ismét elszabadult. Nem volt mit tenni, így mentünk a munkahelyemig. Útközben kiderült, hogy a bal első futómű kissé kotyog, de ezzel együtt stabil, a fék rendben, a motor és a váltó teszi a dolgát. Milliónyi apró elektromos szir-szar azonban nem, vagy nem korrektül működik, lesz tehát tennivaló.

Miután az éticsiga szemeiként ágaskodó díszlécekkel nem akartam sokáig pompázni, azt még a hazaindulás előtt elegánsan letéptem, és elhelyeztem a csomagtartóban. Javítását a kozmetika rovatban helyeztem el, ráér. Az autó persze nem is maradhatott a cégnél, olyan nincs, hogy vettem egy BMW-t, és nem azzal állítok haza. Délután megcéloztam a mosót, aztán pedig Százhalombattát.

Nem jutottam túl messze, nagyjából a kétszeresét tettem meg annak a távolságnak, amit a Swifttel sikerült, amikor a corsás sráccal barátkoztam össze. Úgy tűnik, ez az irány nekem nem hoz szerencsét. Egy közepes gázadás után az autó elejéből egy óriási detonáció hallatszott, a ménes hirtelen szerteszaladt, én pedig lehúzódtam jobbra. Gyors telefon, Jenki kolléga érkezik, bontunk, keresünk. Az alapvető probléma hamar megvolt, a gázmennyiség-szabályzó vezetékét valaki egyszer ügyesen elvágta, és "összecsokizta". Ez most kicsit mozgott, a kábel eltört, a mennyiségszabályzó elfelejtette elvenni a gázt, az meg berobbant. Fasza. Lebontottuk a huzatszenzort, kiszabadítottuk a lapátokat, már indult is. Vitt is hazáig, és elfoglalta jól megérdemelt helyét Hamilton mellett.

Ettől kezdve a történet sablonos. Csütörtökön Gyula aknáján megvizslattuk a futóművet, kedden érkezem hozzá újra két balos lengőkarral és egy komplett tolórúddal. Szombaton pedig Tomnemtommal cincáltuk darabokra az autót. Szétszedtem, kitakarítottam és újra összeraktam az injektorsort, lecseréltem egy rakás roppant gyanús üzemanyagcsövet, közben TNT a kábelezés problémás részeit kezelte. Megbontottuk a belteret is, kicsit korrigálva az elmúlt 20 év kontárai által elkövetett hibákat. Akadt egy CD-s rádió is, kiderült, meglepően jól szólnak a gyári hangszórók. Félig meggyógyítottuk a fűtésszabályzást is, a klíma már megnyugtatóan működik, ám egyelőre csak jobb oldalon. Aztán meguntuk az egészet, és inkább kimentünk az M6-ra.

Persze kibeszéltük az autót is. Az már biztos, hogy nem volt rossz vásár. Megy, vált, fűt, dudál, ablakot töröl. Borzalmas mennyiségű apró sminkelnivaló akad, de szerkezetileg rendben. A sorhat és a négyes automata teszi a dolgát, bár érezhető, hogy az E32-ben fellehető legkisebb motor lakik az orrban. Városban kiválóan lehet vele krúzolni, pályán pedig úgy suhan, ahogy azt egy ekkora luxusautótól elvárja az ember. Csendben, civilizáltan, úriemberesen teszi a dolgát.

Az 1,6 tonna és a 4,9 méter persze más dimenzió, mint a családi flotta többi tagja. Elindítani és megállítani sem könnyű ennyi vasat, bár nem merném azt mondani, hogy az autó maga ne lenne kiváló partner bármelyikben. A hely persze belül is óriási, az ülést koppig hátratolva el sem érem a pedálokat, és így még kényelmesen be tudok ülni magam mögé. Kopogás, nyiszorgás csak a bőrülés és a kardánbox összedörzsölődő felületein fordul elő, egyébként egy csendes, száguldó anyaméh érzetét kelti.

Az úttartás, a kanyarodás még a nem tökéletes bal első futóművel is álomszerű. Lendületesebb körforgalom-elhagyásnál érezhető, hogy a gyári méretnél kisebb téli gumik közel sem ideálisak ilyenkor, de a 225/60R15 körüli nyáriakkal már ez is sínautó-szerűvé válik majd. A benzinüzemet persze mielőbb javítani kell, az igazi sorhat-élményt gázzal nem fogja nyújtani.

Egy ekkora cirkálót persze tankolni is kell. A fordulatszám-mérő alatt lévő mutató igen nagy kedvvel tűnik el a 30 l/100 km-t jelző vonal felett. Ilyenkor a sofőr szíve kihagy egy-két ütemet, aztán bevillan, hogy egy mezei Ignis is gyakran villantja be a harminc feletti számokat a boardon. Természetesen a pillanatnyi fogyasztás nem tévesztendő össze az átlagfogyasztással, de azért sokkoló tud lenni.

Mindamellett az autó gázüzemű, én meg higgadt sofőr vagyok, pihekönnyű jobb lábbal. Elméletileg napi használatra szánom, nagyon kevés városi szakasszal. Ha tehát a laza autópályázás mellett 14 liter gázt megeszik százon, még mindig ott vagyok, mint egy hétliteres fogyasztású kisautóval. Az éves költségek sem szállnak el nagyon: KGFB-t évi 25 ezerért kötöttem, a teljesítményadó 20 300/év. Idén én már biztosan nem fizetek luxusadót, remélem, 2011-ben sem, veletek együtt.

Alkatrészekre komolyan egyelőre nem kell költenem. A bal futómű javítása nagyjából 25-30 ezer forintból megáll a legrosszabb esetben is, a benzinüzem életre keltéséhez sem kell ennél több. Az olaj- és szűrőcsere is alig lesz ötszámjegyű, az egyetlen kérdéses tétel a blokk elejénél látható olajfolyás. A korróziós nyomok eltüntetésére van két évem a következő vizsgáig, a kőfelverődések és az első lökhárító kozmetikája is csak Tündérem szerint sürgős. A beltér kevésbé fontos extráinak (sminktükör, herefűtés, elektromos deréktámasz) pedig a végtelenségig halasztható terhet jelentenek a szabadidőmre nézve. Ráadásul az ilyesfajta javítgatások kellemes elfoglaltságot jelentenek egy rendes autóbuzinak.

Vettem tehát egy öreg luxusautót, és cseppet sem bántam meg. Ha mégis megtörténne, ígérem, szólok.