Kipróbálod – és véged

Ferrari 458 Italia (2010)

2010.06.27. 07:26 Módosítva: 2010.06.27. 07:27

Mondok valamit, amitől a többség puhapöcsnek, mások alkalmatlan baromnak, néhányan meg sótlan idiótának tartanak majd. Bár rettenetesen szerettem volna végre egyszer egy igazi Ferrarit vezetni az életben (mert a California ugyan gyors volt és elég zajos, de azért érezni lehetett rajta, hogy polgári jármű), amikor megtudtam a Pistától, hogy leszervezett egy 458-as tesztvezetést, jobb lett volna, ha pelenka van rajtam. Kicsit olyan ezt élesben megtudni, mintha Natalie Portmanről álmodoznánk verejtékes éjszakákon, de ha történetesen ott találnánk magunkat a szobájában, nem állna fel, mert rájönnénk – hogy mondjam ezt finoman –, hogy a feladat túlnőtt a látó- és hatáskörünkön. Szeretek én fára mászni, de nem olyanra, ami belelóg a felhőbe.

Perspektívába helyezem a dolgot. Az autó ára 47 millió forint, mindez regadó, áfa, egyházi tized és füstadó előtt. Tehát összesen, extrákkal közel hetven misi. Próbarendszám van rajta, amihez köztudottan nem jár casco. Ha puhapöcs leszek, és nem nyomom elég mélyre a gázt, kár volt beleülnöm, mert az olvasó nem tud meg semmit. Ha előadom a szuperment, akkor viszont eséllyel megbarátkozom azokkal a csalánlevelekkel, amelyek a Ferrari felhasadt tetején át az arcomat simogatják majd. És akkor az első gondolatom az lesz, miért nem haltam meg inkább, most dolgozhatok harminc éven át a totálkár ellenértékén, miközben a gyerekeimet el kell adnom szénbányába dolgozni. Korántsem vigasztaló. Ilyenkor mondja az okos ember: nem nekem való ez, csinálja helyettem más.

De Pista tényleg barátságból szervezte nekem az autót, tényleg megdolgozott érte, nagyon becsülöm az ilyet, nem mondhattam nemet. Mellesleg meg nem vagyok okos ember. Az adott napon felszedtük inkább Ferraris Robit és a 458-ast a Warm Up garázsából. Jellemző, hogy először a szomszédos BMW-szalonba mentünk be Pistával, onnan hívtuk fel Robit, hogy hol van. Észre se vettük a ködben, hogy csupa hideg bajor gép vesz körül bennünket…

Beültem, megnyomtam a start gombot, és onnantól kezdve viháncoltam, mint egy tizenkét éves kiscsaj, amikor megkapja első tamagocsiját. Ez az autó szenzációs, még abszolút puhapöcsöknek is, még városban is, rosszabbat mondok – még Budapesten is. Ha lenne rá esély, azt mondanám, próbálják ki, bármilyen vezetési tudással élvezni fogják.

Túl akartunk esni először a fotózáson, tudják, amíg a gép még tiszta és ép (ezt a piros színt sajnos nem nagyon bírják a digigépek, akármennyit küzdöttem, életlenek, mosottak lettek a képek), utána terveztük az autózást.

De még így, városban araszolva is zabáltam az első perctől a kocsit. Az ülések – noha filigrán, szénszálas műanyaghéjak, vékony kárpitozással – eszméletlenül kényelmesek, utoljára talán a 850-es Volvóban csücsültem hasonlóan jól, nem tudom, hogy csinálja ezt a Ferrari.

A váltó úgy vált, ahogy a Földön semmilyen más szerkezet nem – egyáltalán nem telik el idő, egyáltalán nem érezni rántást, egyáltalán nincs késlekedés a fokozatok között. A motorhang úgy tesz, mintha kapcsolóval kattintgatnánk más hangszínre, közben a fordulatszámmérő mutatója ugrál lejjebb, de bent semmit sem érezni. Gyűlölöm a kuplung nélküli, flepnis váltókat, talán jobban, mint bárki a szerkesztőségben. Gyűlölöm mindet, szívből, egyet leszámítva: ezt. Ezért a pokolig is elmennék, mert ilyet még nem éltem meg.

Előrefelé tisztességes a kilátás, hátra a semmi határán mozog, de nem is baj, egy Ferrarinál mindig odafelé néz az ember, amit kell hátra látni, arra ott vannak a tükrök. Irgalmatlanul precíz a kormány, ha nem erőltetjük a motort, a zaj abszolút befér a kultúrmércébe, a rugózás igazán finom, amíg a gödrök mérete el nem kezdi súrolni a rugóutak képességeit, olyankor üt.

Vége a fotózásnak, letojom a pirosat, az életlent, olyan képek lesznek, amilyenek, mert vezetni kéne, de nagyon, viszket a tenyerem. Pedig előre elhatároztam, hogy komoly, profi fotóanyagot gyártok, mert a 458 megérdemli, de ezt az elhatározásomat úgy adtam fel, mint politikus a korrupciós elveit az első aktatáskányi pénz láttán.

Toltam először finoman, aztán durvábban, haladtunk kifelé Szentendrére, majd tovább a Dunakanyarba, és az autó zajaival, mozgásával együtt én is átkerültem azokba a másik dimenziókba. Micsoda egy kedves autó ez… Micsoda egy borzalmas, üvöltő, fújtató, gyilkos állat… Soha nem éreztem magam ennyire skizónak. Ha nem tolom, finom utazóautó, ha megtalálom a hosszú pedált, instant halál – elképesztő.

Aztán felfelé a Pilis kanyarjaiban minden eldőlt. Ez életem legjobb autója. Masszív, mint egy házgyári betonlap, iszonyatosan stabil, iszonyatosan kimozdíthatatlan az ívről (naná, elöl 235-ös, hátul 295-ös gumik vannak rajta, meg az aktív futómű, meg a 42:58-as súlyeloszlás), iszonyatosan zajos autó.

De akárhogy is 4,5 literes, nyolchengeres a motor, semmiféle V8-as lüktetést, dorombolást ne képzeljenek el, hiszen ez egy lapos (180 fokos) főtengelyes motor, a hangja inkább fúj, trombitál, harákol. Az a decibelmennyiség, ami már közepes fordulaton az ember hallójáratait zúzza, egyszerűen illegális, felháborító, fuj. Még ilyet, még ilyet, bitte, spritz mich, aaaahh…

Ezt az egészet úgyse tudom jól visszaadni, inkább nézzék meg azt a videót, amit Pistával összebénáztunk, van benne hang, nyúló arcbőr, riadalom, minden, talán kicsit átjön, mennyire más is egy 458-as, mint bármi az utcán. Megvágni nem tudtuk rendesen, mert a videorészleg túlterhelt a focivébé miatt, emiatt igen hosszú, készüljenek pogácsával, sörrel.

Bár a 458-as adatai lenyűgözőek, mi több, páratlanok (3,4 másodpercnél kevesebb alatt van százon, 10,2 alatt kétszázon), ettől még lehetne rossz. Nem egy nehezen vezethető, a pilóta meggyilkolására szánt, brutális műszaki adatokat felmutatni tudó autót ismerek, az ellenkezője ennek viszont már ritkábban történik meg. Kacsa-e a 458, vagy valami véletlen folytán tud-e olyan jó lenni, mint az adatai? Tud. Sőt, sokkal jobb is.

  • nem ismerek még egy szériaautót, ami ekkorát tol lent
  • nem ismerek még egy szériaautót, ami fent így letépi a fejem
  • nem ismerek még egy szériaautót, ami ilyen gyorsan vált
  • ami így megáll
  • befordul
  • ennyit mesél a kormánya az útról
  • így üvölt, ha rossz vagyok
  • ilyen finoman simogat, ha kedves
  • ami ennyire kezes, közvetlen és informatív
  • ami ennyire lenyűgöző.

Imádtam.

Felejtsenek el mindent, amit az autókról tudtak, még ha Porschéjük, AMG-Mercijük, M6-os BMW-jük van. A 458 most az autós kártya csúcsa, ez a mindentvisz az én paklimban. Igaz, abban még nem jött elő az Enzo és a Scaglietti, de most nincs tovább.

Akkorát autóztunk a Pilisben, de akkorát… Hetedhét határon át hallatszott a Ferrari V8 trombitája, tudom, mert a Pap-réten maradtam, amíg Pista elment a Go-Próval elkészíteni a külső mozgó felvételeket a videóhoz. Amikor benne ültünk, még a saját üvöltésünket is elnyomta.

Én meg délelőtt még azt gondoltam: a sok lóerő, a végtelenbe vesző határok, a fura kezelőszervek és az összes családi vagyontárgyunknál többet érő autótest miatt nem merek majd jót autózni. Egy frászt, ez addiktív.

A Ferrari 458 beszívja az ember civilizált énjét, mint egy fekete lyuk, nem lehet ellenállni neki. Autóztunk, üvöltöttünk, véresre súroltuk az illendőség határát, majd hörögve elélveztünk. A 458-assal borzalmasan lehet menni, de amíg legalább közepesen sok menetdinamikai segédeszköz bekapcsolva marad, nem valószínű, hogy akár húsnak, akár vasnak (alumíniumnak) baja esik.

Indult el úgy alattam a 458, hogy már a susnya közelségére gondoltam, amikor egy finom kéz lenyúlt, megfogta az autót és visszatette az ívre. Nem a védőszentem volt, csak az ESP, ami Sport állásban annyi játékot hagy, hogy már azt hittem, véletlenül kikapcsoltam.

Észre se vettük, és elment vagy két óra az újabb és újabb próbakörökkel, a pólónk hátán az izzadságfolt lassan átért a gatyánkra, majd a zokninkra is (pedig igazán kiváló a klímaberendezés a 458-ban). Megálláskor rózsaszín fürdőruhás, mezítlábas csajok bukkantak fel a semmiből a Pap-rét elhagyott parkolójában (tényleg így volt, tanúim vannak rá), hogy körbefotózhassák az autót. Örömszerzésben sose voltunk még ilyen jók.

Már csengett a fülünk – amikor a kipufogó nyit, a zaj az utaskabinban a fájdalomhatárt súrolja –, már ötödször fogadtuk meg, hogy abbahagyjuk, mert meghalunk, már kiszáradt a szánk, teli lett a kártya az összes fényképezőgépben, videóban, amit vittünk, de még mindig találtunk ürügyet, hogy egy-egy újabb körre beüljünk. Tudják, a 458-as ugyanannyi idő alatt megy végig a Ferrari fioranói próbapályáján, mint az Enzo, és ebből a Transz-pilisi út kanyarjaiban meglehetősen sokat érez az ember. Ilyet sokszor nem él át az életben, nem véletlen, hogy csontig lerágja a lehetőséget.

Sokak gondolják úgy, hogy a kicsi, középmotoros Ferrarik kényelmetlenek, ráadásul a nagy V12-esekhez erőben és dinamikában fel nem érő játékszerek csupán. Szerintem az ilyen vélemény eleve úgy keletkezik, hogy beleül valami újság-, könyvíró egy ilyen kocsiba, finoman megfogalmaz némi kritikát, majd a könyvet elolvasó autóbuzi szóban továbbadja az infót valami nem túl cizellált nagyokosnak. Aki aztán a kocsmaasztal mellett, jól informált bennfentesként ténnyé avatja, hogy mondjuk a 360-as motorja lent döglött. Innen már csak kevés kell ahhoz, hogy fejben kirakja – a 360-ast talán még az ő, kicsit hengerfejes 320d BMW-je is megüti két lámpa közt. Na, az ilyen okosoknak kellene egyszer egy pilisi kúra egy 458-assal. Örökre bennük rekedne a sz… A szó. Az.

Szavazzon!

  • 10242
    Ferrari 458 Italia kéne
  • 1970
    Jobban kéne egy Skoda Rapid
  • 601
    Jobban tetszett a 430
  • 162
    Jobban kéne a 328

Életem nagy élménye, hogy vezethettem 458-ast, pláne ilyen sokat, ráadásul kanyargós úton. Nem fájt visszaadni, mert vezetni is akkora öröm volt, mint örökbe megkapni valami jó, sportos kocsit. Ilyen után jobb hazamenni, venni egy forró fürdőt, majd egy sör mellett megemészteni a dolgot.

Az az üvöltés. Ahogy letépi a fejedet. Ahogy átalakul a manettino minden újabb állásában. Ahogy vált. Ahogy feltépi az aszfaltot kanyarban. A szaga. A beömlői…

Újra pattanásos kamasszá tett ez a szemét, de nekem legalább nem csak poszter van róla a falamon. Voltam vele ágyban is.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!