Használtan tán még jobb

Használtteszt: Chevrolet Lacetti 2.0 D 2008

2010.07.07. 08:30

Meglátni és megszeretni, na, ez az, ami sosem fordulhat elő, mikor az ember meglát egy Chevrolet Lacettit a használtautó-kereskedésben. Hogy ronda, azt semmiképpen nem mondanám, sőt, bevallom töredelmesen, nekem a hátsó lámpája tulajdonképpen még tetszik is – bájos szögletességében látok valamit, amitől az amerikai kocsikra hajaz. Az orra meg a régi Civiceket idézi, ez azonban nem feltétlenül dicséret, 2010-ben legalábbis biztosan nem az.

A Lacetti igazi szürke egér. Villogni nem, elvegyülni lehet vele remekül. Van azonban előnye a semmitmondó dizájnnak. Olyan, mintha valaki azt üvöltené a kedves vevő fülébe: OLCSÓ, NAGYON OLCSÓ! Vagy végiggondolja, vagy csak tudat alatt, de biztosan minden érdeklődőben ott motoszkál a jóleső gondolat, hogy a pénzét nem holmi kétes életű dizájnerek luxusigényeinek a finanszírozására költi el, hanem magára a hideg vasra.

A tesztelt modell 2008-as, hogyaszongya: „27 150 km! Magyarországon vásárolt autó. Szervizkönyvvel rendelkezik. Garázsban tartott gépkocsi. Családi autónak kitűnő választás.” Majdnem minden stimmel, csak a női tulajdonos hibádzik. Sebaj, ennyi belefér, és az ára sem rossz, 2 139 000 forintot kérnek érte, amiből nyilván alkudni is lehet, szóval nagyjából kétmillából megáll majd a végén.

Körülnéztem egy kicsit, ez az ár nagyjából az arany középút, találtam hasonlót, amit egy–kétszázezerrel olcsóbban hirdettek, és kábé ugyanennyivel drágább dízel Lacettik is várják új gazdájukat. Csak a miheztartás végett: a hasonló árú, hasonlóan felszerelt dízel Ford Focusok, Opel Astrák mind 1-2-3 évvel idősebbek. Ugye, hogy kezd érdekessé válni a történet!?

A dízel Lacettiből ráadásul nem létezik fapados, mindegyik Elite felszereltségű, vagyis van bennük két légzsák, elektromos ablakok elöl-hátul, elektromos tükrök, automata klíma meg centrálzár, hogy csak a legfontosabbakat említsem – de van például remek vezetőülés is, melynek nem csupán a magasságát, de az ülőlapjának a szögét is állíthatjuk, és a kormány sem csak le-fel mozog, hanem hosszirányban is, méghozzá jó széles tartományban.

A Lacetti belseje mégis kiábrándító. A dizájn újkorában is gyenge volt, a műszeregység rettentő gagyi, az egész műszerfalról ordít az olcsóság, de nem ez a gond, hanem hogy a rossz minőségű műanyagokon rettenetesen látszik a használat. Foltok, kopások, horzsolások tarkítják a műanyag felületeket, akármerre nézünk. Rettenetesen kopottas volt a bőrkormány, valamint a váltó gombja is, Papptibivel, akivel együtt próbáltuk ki az autót, még az is megfordult a fejünkben, hogy esetleg nem is 27 000 kilométer van a kocsiban, hanem egy nullával több, de aztán elhessegettük ezt a gonosz gondolatot, az ülések és a kárpitok állapota ugyanis meglepően újszerű volt.

Savazás után vessünk egy pillantást a dolgok napos oldalára is: amilyen lehangoló, olyan kényelmes és tágas a Lacetti utastere. Az ülések puhák, süppedősek, a fejtér nagy, a kategóriához képest a lábtér is bőséges, négy személy nagyon kényelmesen elfér a kocsiban; a csomagtartó 405 literes és jól pakolható.

A kétliteres dízel 122 lovas, legnagyobb nyomatéka 280 newtonméter. A hasonló méretű riválisok szinte mind erősebbek, de ez a jelenség is olyan, mint az egyszerű karosszériadizájn esete: ha nem hegyezték ki nagyon, akkor biztosan tartós lesz, és nem is fogyaszt majd sokat.

Népítéletünkben rengeteg Lacetti-verdikt született, meg is találtam hamar a keresett információkat. Nagyobb meghibásodásról az átolvasott ítéletek írói nem számoltak be, tehát úgy tűnik, motorikusan tényleg rendben van a Lacetti. Ami a fogyasztást illeti, 6,8 és 7,5 liter közötti számok repkednek, vagyis mindkét, a motorral kapcsolatos sejtésünk igaznak bizonyult.

Mikor beindítottuk, kicsit megijedtünk, hidegen ugyanis elég erőteljes a dízel traktorhangja, de miután eléri az üzemi hőmérsékletet, lecsendesedik, gázadásnál sem vészes a hangja, autóúton, autópályán pedig kifejezetten halk a motor, ilyenkor inkább a kerekek felől szűrődik be némi zaj.

A 122 lovas Lacetti – főleg nem a lóerő, hanem inkább a nyomaték miatt – kifejezetten erősnek érződik és egészen fürge is, nem lehet gond vele az előzés még nagyobb sebességnél sem. Az ötfokozatú váltó nem a legjobb, a tesztelt példánynak legalábbis egy kicsit furán járt a karja, mint fakanál az eperlekvárban, de nem volt vészesen rossz, csak közepes.

A futómű végtelenül puha, ezzel a kocsival szentségtörés lenne sikító gumikkal kanyarodni. Nem arra tervezték, nem is képes hajmeresztő mutatványokra, ráadásul alig kapunk valamicske visszajelzést a kormányon. Kisimul a sok kátyú és hupli, kényelmes az autókázás a Lacettivel, de nem emlékszem, hogy valaha is vezettem volna olyan autót, ami jobban hasonlított volna egy szimulátorhoz.

A Chevrolet Lacetti maga az anti-élményautó. Külső dizájnját, belső kialakítását tekintve, motorikusan és futóművileg egyaránt – viszont legalább egységes. Az üzenet, melyet közvetít, így hangzik: olcsó vagyok és megbízható, se több, se kevesebb.

Chevrolet Lacetti 2.0 D – 2008

Újonnan jelenleg 4,1 millióért vásárolhatunk kétliteres dízel Lacettit, ami nem sok, de azért ijesztő, hogy két év alatt felére zuhan vissza az ára. Ha azonban nincs négymilliójuk, csak a fele, viszont mindenképpen olyan kocsira vágynak, amivel el lehet menni egy hosszabb családi nyaralásra, nyugodtan bele lehet vágni a Lacetti-projektbe, mert olcsó, olcsón fenntartható gépük lesz. Fene tudja, a végén talán még meg is szeretik.

Egyetért? Vitatkozna vele? Véleményét elmondaná másoknak is?

Tegye meg a publikáció blogposztján!

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.