Teszt: Mini Countryman Cooper S – 2010.

Először a garázsban néztem meg. Szép. Kicsit olyan, mint egy tanulmányautó, amiről mindenki tudja, hogy nem fogják gyártani, csak utat mutat a márka, vagy az adott márka egy-egy típusa számára, mint például a Citroen C-Cactus. Zseniálisak a srácok ott a BMW-nél, ahogy a formával játszanak, hiszen tudjuk, mennyire nehéz megcsinálni egy kicsi valamit nagyban. Nem úgy van az, hogy egyszerűen tovább húzzuk a vonalakat, vagy a klaviatúrán nyomkodjuk a +-gombot, míg el nem érjük a kívánt méretet. Ott volt például a szexi Barbie baba: felnagyították rendes guminő-méretre, de úgy már senki nem akarta meghágni, mert a részlethű nagyítás eredménye úgy nézett ki, mint egy földönkívüli.

Így aztán a BMW-nél már az első új Mini formaterve is nagy fegyvertény volt, a Countrymant pedig tanítani fogják a formatervező iskolák stílusbravúr-óráján. Első látásra persze semmi különös; olyan, mint egy Mini, csak nagyobb, de épp ez benne a csodálatos, ha felidézzük a Barbie-növesztők szánalmas kudarcát. A Countrymanben viszont szinte semmi furcsaság nincs, és ez hatalmas dolog. Érdemes megfigyelni az apró részleteket, melyekkel a nagyobb lemezfelületekről terelik el a figyelmet. Ilyen a hatalmas hátsó embléma, amivel a csomagtér is nyílik, a sötétített sárvédőívek, amik egyszerre mutatják magasabbnak és karcsúbbnak, vagy a sokkal részletgazdagabb orr. A BMW egyébként ügyel a brit hagyományokra, hiszen a régi Miniből is volt nemcsak Clubman, de Countryman verzió is. Az eredeti Clubmant 1969-1980-ig gyártották, kevésbé gömbölyded orral és magasabb felszereltséggel. A régi Mini Countrymanje pedig tényleg a vidéki embereknek készült, legalábbis úgy nézett ki: fa dekorációs kombi fart és hátsó ólajtót kapott.

Vannak, akik szerint a Countryman ki fogja nyírni a Mini kombi, vagy inkább shooting break-verzióját, a Clubmant. Szerintem nem. A Clubman teljesen más egyéniség. Az egy férfias autó, legalábbis sokkal kevésbé nőies, mint az alap, rövid Mini. Praktikumban alig tud többet, abban is egy bányászmentő kapszula a hátsó ülés, 70 percnyi életben maradásra elegendő levegővel, a csomagtartója is alig nagyobb, de valahogy más, amolyan burberrysen brit a stílusa. A Countryman inkább női autó. Nem véletlen, hogy a nevében benne van a “man”: már a Mercedes kutatásaiban, amit az új SLK tervezésekor végeztek, kiderült, hogy a nők igazából nem szeretnek női autót venni. A Countryman pedig úgy nőies, mint egy férfinak öltözött képregényfigura: nadrág van rajta és rövid a haja, de csak a vak nem látja, hogy ki van sminkelve, és őrületesek a dudái.

Látszik, hogy a BMW sikerrel kísérti a lehetetlent, márkát és modellpalettát csinál egyetlen típusból. A Countryman még mindig nem igazán nagy, de már elérte a kompakt autók méretét: nagyjából akkora, mint egy Golf (kicsit rövidebb, de magasabb). És végre van benne hely, ha nem is több, mint egy átlagos kompaktban. Aki először ül Miniben, még akkor is megdöbben, milyen szűk hátul, ha már olvasott róla. Igazából akkor is, ha már írt róla több tesztet, mint például én. Legutóbb Münchenben az Innovation Day alkalmával csodálkoztam el, mennyire szűkös hátul a Mini, pedig az egy Clubman volt. A Contrymanbe már a száz kiló fölötti gyerekek is beülhetnek hátra, a csomagtartó pedig kicsi (350 liter), de már egyáltalán nem jelképes. Szóval női autó, mondom.

Ennyit tehát a külsejéről, mert három napi még nem kötöttem közelebbi ismeretséget a belsejével. Jó motoros idő volt a múlt héten, úgyhogy inkább megkértem a Karottát, vigye már el egy-két napra. Az első érdeklődésemre aztán zárkózott arckifejezést öltött, és azt mondta, nem akar befolyásolni. Később is kérdezgettem, na, milyen a Countryman, és a vallatást idővel siker koronázta. Próbált egy ideig ellenállni, de aztán az igazság áttörte a gátakat, és a tesztelő nem bírta bírta magába fojtani a véleményét: SZAR!

Hát ha szar, akkor szar, most mit vitatkozzak vele, én még úgyse vezettem. De aztán pénteken már nem volt apelláta, beborult, szemerkélt, én meg leraktam a motort és beültem a Countrymanbe. El is felejtettem mondani, hogy a Karotta a végén még a szemében bujkáló sátáni csillogással hozzátette, hogy a hifit visszaállította a gyári alapértékekre, és meglátom, élvezni fogom. Hát magát a figyelmes tréfát élveztem is. A gyári beállítás tényeg úgy szól, mintha a fejünkre terítenének egy hatalmas dunyhát, és belefingana egy orrszarvú. Szerencsére az iDrive Mini-kiadása a Countrymanben is könnyen kezelhető, úgyhogy hamar be tudtam állítani: a basszust csak le kell venni mínusz tízre, és máris egy kellemesen loudness-es hangzást kapunk. Ha valaki szereti a zenét a maga natúr valójában hallgatni, annak nagyjából mínusz 15 köré kéne levennie a basszust, de a skála sajnos csak 10-ig tart. Én speciel nem szeretem autóban a natúrat, nekem ez a mesterségesen telített mínusz 10-nyi basszus pont jó volt (Harman-Kardon hangszórók: 248 100 Ft).