Benzinesbe ültem először a tíz autóból álló flottából, és utasként ízlelgettem a Cruze-olást. A futómű kissé darabosnak tűnt elsőre – nem lehet teljes biztonsággal megkülönböztetni a tízest a húszforintostól, ha átmegyünk rajta, de egészen apró hibákon is bukdácsol kicsit. Cserébe országúti és autópályás tempónál jól mozog, többet be lehetne vállalni vele, mint amit megenged a széria ESP.
Üléseire nem lehet panasz, és az egész beltér kellemesebb, mint amit egy minimálbüdzsés autótól várnánk. Nem mondom, hogy megszorongatna egy Lexust, de néhány ügyes ötlet, mint például a műszerfalra felfuttatott szövetkárpit, sokat dob a hangulaton. Nincs első ujjlenyomattól gusztustalanná váló, divatos zongoralakk-betét, sem opeles gombrengeteg a középkonzolon – a szimpla, de nem gagyi, logikus funkciógombok között csak az AQS adta fel a leckét, amiről a kézikönyv segítségével sikerült csak kideríteni, hogy a levegő minőségét figyeli, és ha bűzt szimatol, átkapcsol keringtetésre.
Az viszont már a jobb egyből feltűnt, hogy az átdolgozott, szívó- és kipufogóoldalon is változó szelepvezérlésű, 141 lóerős 1,8-as nem egy versenyző alkat. Magas fordulaton elkezd erősen, kissé nyugtalanítóan morogni, de valahogy nem érezni benne a 176 Nm nyomatékot. Amikor átültem, hogy én nyomjam a gázt, egyenesen az volt a benyomásom, mintha krumplit dugtak volna a kipufogóba.
Valószínűleg a hosszú áttételezésű ötös váltó is ludas benne, hogy ilyen erőtlennek érezni ez a papíron sokat ígérő benzinest – kár érte. Erős a gyanúm, hogy valamit elfuseráltak rajta, mert nem az a baj, hogy a katalógusérték miatt túlhegyezték: akkor a magas fordulatszám-tartományban legalább menne, ha már alul ilyen langyos. De a gázra is néha zavaró spéttel reagáló motor sajnos csak komótos utazásra alkalmas, az előzés már kaland vele. Bár 1,6-ost nem kínáltak fel kipróbálásra, nem hinném, hogy az sokkal rosszabb.
A dízel más világ. Egyrészt ügyesen kiosztott hatos váltót tesznek mellé alapból, másrészt a 360 Nm nyomatékát vehemensen érezteti, amint megjön a turbónyomás. Kicsit szűk ugyan a használható fordulatszám-tartomány, 1750-től 2750-ig kapjuk meg a kemény lökést a hátunkba, de fölötte sem élettelen a gázolajos motor, és ráadásul kifejezetten kulturált hangokat ad ki. Minden kellemetlen rezgését sikerült elszigetelni az utastértől, még indításnál és leállításnál sem érezni semmilyen vibrációt, ami komoly elismerést érdemel.
Váltójával, ami a benzineshez nagyon hasonlóan mozog, őszinte kéjjel lehet kapcsolgatni, annyira eltalálták a csutka vezetését. Elég finoman megnyomni a bumszli kar végét, egy finom gumival bélelt űr már be is szippantja, és tompa bubbanással benyalja a fokozatot, miközben azt hisszük, milyen mesterien tettük be a sebességet. Zseniális.
Kár, hogy dízelhez egyelőre 5,4 millió alatt nem lehet hozzájutni – azonos felszereltségű 1,8-as benzineshez képest közel egymillió a felára, amit nehéz lenyomni bárkinek is a torkán, akármilyen jót is tesz ez a motor a Cruze-zal. A 170 kiló pluszsúly ugyanis még a kissé ideges futóművet is lenyugtatja a kellő mértékben, így sokkal kellemesebb karakter. Nem csoda, hogy az automata váltós változatot Winkler is agyondicsérte.
Aveo villámteszt: hasonló a kórkép
Az ötajtós Cruze bemutatójára elhoztak néhány Aveót is – muszáj volt kipróbálnom a vicsorgó képű kisautót, hiszen még nem járt nálunk teszten. Le sem tagadhatná, hogy ő is egy újkori globális Chevy, annyira ugyanolyan ízű koktél volt, csak kisebb pohárban.
Feszes, ügyes futómű, ütős dizájn, tisztességes beltér – és kiábrándító motor jellemzi. Tényleg csak magasztalni lehet a méretéhez képest komoly úthibákat is átlépő felfüggesztést, a kormányzása életteli; a kis doboz rendkívül jól mozog, kéri, hogy tapossák. Csak éppen a legerősebb, 115 lóerős 1,6-os motor, amivel kipróbáltam, nem partner ebben. Bőgve tudatja: nem szereti, ha húzatják, és kelletlenül fogad szót minden egyes gyorsításnál.
Szívesen kipróbálnám más motorral is az Aveót, mert kívül-belül vidám, jópofa kisautó, kényelmesen el lehet férni benne négyen-öten és még csomagtartóval is rendelkezik, ami nem magától értetődő ebben a kategóriában. Hamarosan jön a tesztautó, reméljük, nem ezzel a sokat ígérő, de igazából lagymatag 1,6-ossal.
Gonosz feltételezés, de nem tartom kizártnak, hogy a GM tudatosan védi az Opelt azzal, hogy a Chevrolet motorválasztéka, hogy is mondjam, kifogásolható. Mert ha ezt az apró problémát kivonjuk a képletből, a Cruze igencsak ott van az Astra nyakán. Amiben jobb az Opel-testvér, a rafináltabb futómű, a kicsit finomabb kidolgozás, a szebb anyagok, a jobb hangszigetelés mind olyan dolgok, amiket egy hétköznapi autós nem biztos, hogy olyan sokra tart, vagy egyáltalán észrevesz.
Rendben, az Astra talán csinosabbra sikerült, de ez már tényleg ízlés dolga, a Cruze-zal sem kell szégyenkezni. És ha már ennyire adja magát az összehasonlítás – hiszen egy platformra épül mindkettő, egy konszernen belül – az Opelen is van legalább annyi elszúrt apróság, mint a Chevyn.
A Cruze valójában nem más, mint amire gondolunk, ha gondolkodás nélkül kimondjuk, hogy Astra. Egy egyszerű, olcsó, jól használható kompakt. Hogy az Opel megpróbál feljebb kapaszkodni a presztízslétrán, és hogy sikerül-e neki, már nem a Chevrolet baja. De ha jobb motorokat kapna a Cruze, akár az 1,4-es turbós benzinest, amivel többek között Amerikában is árulják, már nagyon nehéz lenne meggyőzően érvelni az Astra mellett.
Hogy miért nem jön hozzánk a kis turbós benzines, nem sikerült megtudni a bemutatón, a jó hír viszont az, hogy a szinte feleslegesen erős és drága 2 literes dízel mellé már a jövő év elején jön egy 1,7-es kistesó, amelynek az importőr ígérete szerint jó ára lesz. Ha gyakorlatban is hozza azt, amit elméletben tudnia kell, az lesz a nyerő motor a Cruze-ba.
