Megvolt: Range Rover Evoque SI4 - 2011.

A Meridian hifitől nem voltam elájulva, illetve el voltam ájulva, olyan dobozhangja van szegénynek, viszont az érintőképernyős menü király a gigantikus középső panelen. Találtam egy videót, ami azt mutatja be, hogy a vezető és az utas mást lát ugyanazon a 9 colos kijelzőn, de nekem nem sikerült előállítanom a jelenséget. Biztos nem dugtam be a Postás Pat DVD-t, és simán a menüre nem csinálja.

A fűthető kormánykerék, memóriás, fűtött ülés és egyéb nyalánkságok kívülről ugyan nem látszanak, csak a bent ülőkben erősítik a tudatot, hogy nekünk aztán bejött az élet. Ugyanezt éreztem, amikor elhúztam a cirka két négyzetméteres tető elől az árnyékolót, és ömlött be a késő őszi napfény. Imádnom, szeretem, a Forester óta odavagyok a gigantikus üvegtetőért.

Amit bauhausos módon ellensúlyoz a lőrés ablakokkal, amin a fotonok csak imitt-amott jutnak át, főként a B-oszloptól hátrafelé, ahol le is sötétítették. A fagyos reggeleken jó szolgálatatot tett a fűthető szélvédő, a franc se akar a pingpongasztalnyi motorháztető fölött jeget kapirgálni, ez meg leolvasztotta két perc alatt.

A futóművétől féltem. Először is ott a nagy tömeg, amit valahogyan az úton kell tartani. Akkor is, ha kicsit elsokallunk, és a rugókon meg a csillapításon nem múlhat akkora súlypontáthelyezés, hogy gebasz legyen belőle. Aztán ott vannak a húsz colos kerekek, amik szintén nem a ballonosságon keresztül csillapított rezgésekről és kis rugózatlan tömegről szólnak, főleg nem /40-es gumival.

Mindezek ellenére, vagy éppen ezért a önmagát változtató keménységű Magneride rendszert teszem felelőssé a kényelemért, ami igenis van. Szívesen belenéznék abba a fejlesztési dokumentációba, ahogy a várható célközönség vezetési stílusát elemzik, a halmazból kivéve a megint felborult egy Evoque típusú híreket, ezek eredőjéből születik a leglágyabb és legkeményebb beállítás. Jó lett, na.

Apró figyelmességek tömkelege kényeztet, a csomagtartóhoz például az elektrmosan nyíló csomagtérajtón keresztül jutunk, ahol csúsztatható rögzítőfülecskék és akasztók várják a dunsztosüvegben magunkkal vitt húslevest, hogy a zacskóban felakasszuk. Az ülés már-már volvói magaslatokban van, nagyjából fél perc megtalálni benne az optimális helyzetet, onnantól adja, amit várunk. Mondjuk én pont nem láttam át egy nyamvadt Alto fölött se, jóllehet a kényelmes beszállás miatt leengedtem az ülést.

Ha van a kredencben 17 misi, plusz forgalomba helyezési illeték és egyéb nyalánkságok, mindenképp vegye meg, így, ahogy van. Meg mellé egy MX5-öt. És akkor se tartunk egy lagymatagabbul, kompromisszumosan felszerelt, nagy Range Rover áránál, de még benzinre is marad pár millió. Az aztán végképp kivágja a biztosítékot az irigyeknél.