A lényeg: cérna és betét

NISSAN JUKE SHIRO ÉS QASHQAI 1.6dCi AVM hazai bemutató

2012.02.24. 17:58

Egy olyan sajtótájékoztatón jártam, ahol bemutattak egy autót azért, mert a műanyagbetétei fehérek, sőt, még az ülését is fehér cérnával varrták. Aztán bemutattak egy másik autót azért, mert egy ötletes parkolókamerát kapott. Illetve, megemlítik még az új motorját is.

Már a sorrend is jelzi: elsősorban a háziasszonyok értékrendjéhez igazodik a témák súlyozása. Hozzáteszem, egy Nissan Juke és Qashqai sajtótájékoztatón ez nem feltétlenül hiba, sőt. Hisz ezek az autók is nagyjából a háziasszony-univerzumban mozognak, legalábbis a Juke mindenképp. A Qashqai már családi vonulat, de úgy, hogy anya biztos rábólintson, aztán meg jól lenyúlja a kulcsot, amikor apa nem figyel.

De kezdjük a Juke-kal, amiről már Csikós megsúgta: a Shiro utónév japánul annyit jelent, hogy fehér. Hát ezzel nem kerültünk közelebb a lényeghez, de a sajttájon is megerősítették, hogy a japánban élt kollégánk nyelvtudása még mindig jó. Tehát íme az autó, a Nissan Juke Fehér, amelyet én feketének látok, de az egyik helyszínen lévő, jó színlátású blogger kolléga kiokosít, hogy igazából sötétlila. Ha jobban megnézem, tényleg.

Aztán jönnek az infók: attól Shiro, hogy a kardánbox és az ajtók betétei fehérek. Továbbá fehér cérnával varrták meg a széria bőrülést, de még a perforált bőr lyukain is fehér szín szűrődik át. A speciális szériát onnan lehet megismerni, hogy spéci 17-es felnijei vannak, a tükrei és az első kilincsei selyemfényűek.

A Shiro nyilvánvalóan a jobban eleresztett vevőknek szól, hiszen eleve a legjobb felszereltség kiegészítésével született. Háromféle motorral kapható, a klasszikus 1,5-ös dízellel, az 1,6-os szívó és turbómotorral (117 és 190 LE). Őszintén szólva ennyiért ritkán tesz egy lépést is egy autós újságíró, mert ez nem több egy sima limitált szériás felszereltségi csomagnál. Kiküldik emailben, delete és kész. Tessék elképzelni, ha a Suzuki minden egyes limitált szériájához sajtótájékoztatót tartott volna, beledöglöttünk volna.

A Shiro inkább a vevőknek szól, akikről megtudtunk pár érdekes dolgot. Magunk közt szólva engem is érdekelt, hogy kiveszi meg a lökött formájú autót. Nyilvánvalóan azok, akiknek tetszik és van rá pénzük. Azaz a Juke főleg a prémium kisautóktól szipkázza el a vevőket, akik mondjuk Citroën DS3-at, Minit, vagy netán Audi A1-est vennének, de pár embert az alsó középkategória is elveszít általa. Igaz, a Nissan nem prémium, de ez a hátrány kompenzálható mondjuk az összkerékhajtással, amellyel könnyen túlélhető a kéthetes tél összes nyűgje. Meg hát olyan cuki, és kellő távolságról (Föld-Hold) akár sportkupénak is nézhető.

A másik újdonság az úgynevezett 360 fokos parkoló kamera (AVM, azaz Around View Monitor), de ez már a Qashqai. Esetünkben nem egy forró kameráról van szó, sőt, nem is egyről, hanem négyről: az első emblémában, a hátsó rendszám fölött és a két külső tükör alján egy-egy nagylátószögű kamera van, amelyek képét ügyesen deformálva egy felülnézeti képet generál az autóról a rendszer.

A kép a navi képernyőjén jelenik meg, de csak a felét tölti ki, a másik oldalon a hátsó vagy az első kamera képe látszik, attól függően, hogy merre haladunk. Hátramenetben automatikusan beindul a kukkolás, előrefelé csak gombnyomásra, és akkor is csak 10 km/óráig működik, gondolom azért, hogy az ember inkább az utat nézze. A kamerák kábé két méterre látnak el az autótól. Természetesen nem ez az első autó a világon, amibe hasonló extrát szerelnek, de mondjuk az Infiniti és a BMW nem egészen ez az árkategória. Ám tény, hogy a Qashqai hozza el a köznépnek ezt az újdonságot.

Az új 1,6-os dízelmotor a Renault-tól érkezett, akár a régi 1,5-ös. Csak hát ez sokkal modernebb, változó szállítású olajszivattyúval, különleges hőmenedzsmenttel (amíg a motor hideg, nem keringeti a blokkban a hűtőfolyadékot), hűtött, kisnyomású EGR-rel (kipufogógáz-visszavezetés), stop-start rendszerrel és örvénykeltő szelepekkel a szívócsőben.

Mindig kétkedve fogadom, amikor azt mondják, hogy egy 1,6-os motor egyenértékű egy kétliteressel, és ez most is elhangzott. Annak ellenére, hogy az 1,6-os dízel teljesítménye húsz lóerővel kisebb, bár tény, hogy a csúcsnyomatéka ugyanannyi, de picivel kisebb fordulaton megjelenik. Az egyetlen különbség, hogy a felső tartományban a nyomatékgörbe hamarabb konyul le.

Szerencsére volt rá mód, hogy egy rövid úton kipróbáljam a motort, és azt kell mondjam, tényleg jogosan szerepeltetik a kétliteres dízel utódjaként az új 1,6-ost. Ezerötszáztól tényleg rettentő jó erőben van, de közvetlenül alatta sem szenved vészesen, a fordulatot növelve pedig meglepő erőket mozgósít. Az áttételei is olyanok, mintha kétliteres lenne, egyszerűen azért, mert a nyomatéka is annyi. Nagyjából 2100-at forog százharmincnál hatodikban. Kikerestem az 1,5 dci hasonló adatát, igaz, a Renault Fluence-ét találtam meg hirtelen: ebben az egy decivel kisebb motor 2700-at forog ugyanilyen sebességnél. Azaz drámai a különbség zajban, és vélhetően fogyasztásban is. Az 1,5 dci még megmarad alapdízelnek, a 130 lovas 1,6-os lesz a fronthajtásos modellek erős motorja, a kétliteres, 150 lóerőst viszont már csak az automata váltós, 4x4-es Qashqaiokba szerelik. Az új motorral a legolcsóbb (Visia) kivitel alapára 6,2 millió forint lesz, hamarosan hosszabb tesztre is megkapjuk

A legviccesebb programpont az AVM-kamerarendszerhez kapcsolódott. Egy rövid szlalompályán kellett végigtolatni, ami önmagában nem nagy kunszt. Hogy a külvilág ingerei ne vonják el a figyelmet a vezetésről, az ablakokat körben lematricázták, így kizárólag az AVM képei alapján lehetett tájékozódni. Kipróbáltam, és meg tudtam csinálni, igaz, elképesztően hosszú idő, vagy öt perc kellett cirka tizenöt méter megtételéhez, egyszerűen azért, mert nem tökig alátekert kormánnyal kezdtem az egészet, és már nem jött jól ki az ív.

A felülnézeti kamera képét azonban meg kell tanulni értelmezni, mert a közel 180 fokos látószögű kamerák képeit erőteljesen eltorzítja a rendszer, hogy összeálljon a kép. Így a bóják hosszú botoknak tűntek a képernyőn, a hoszteszek combjairól nem is beszélve. Ám tény, hogy a manőverezéshez meglehetősen pontos iránymutatást kap az ember. Kicsit nehezíti a dolgot, hogy az osztott képernyőn megjelenik az első vagy hátsó kamera képe is, azaz még így is két dolgot kellett nézni egyszerre, mindenesetre poénnak jó volt. Matricázás nélkül, átlátszó ablakokkal biztos sokkal könnyebb, úgy tűnik, a vakrepülés nem az én műfajom.