A Hyundai i40 esetében már elég nagy mintából válogathatok, hogy kijelentsem: a legegyszerűbb, 115 lóerős dízelmotorral a legjobb. Erősebb, gyorsabb változatai vannak, harmonikusabb nincs. Ennek ellenére érdekelt valaki másnak a véleménye, aki nem az i40 családon belül gondolkodik, csupán egy Mondeóval jár. Vajon mit szólna, ha másnaptól ez lenne a céges autója?
Az i40 szedán esetében végképp ott az a dézsávü-érzés, mégis meglepődtem, amikor a két autót egymás mellé állítottuk a fotózáshoz. A két sziluett, de még az oldalüvegek kontúrja is nagyon hasonlít – ha a két kocsi lámpáit elöl-hátul letakarnánk, nehéz lenne megmondani, melyik melyik. (Annak ellenére egyébként, hogy a Mondeónk egy ötajtós volt: a Fordnál a szedán kontúrja teljesen ugyanilyen.) Az i40 kombinál még csak-csak felfedez egy-egy vonást más típusokról az ember, de a szedán üzenete egyértelmű: én vagyok az alternatív Mondeo.
Nem kellett megszakadnom, hogy szerezzek egy mondeóst. Ha az ember eldob egy követ, tuti eltalál egyet, annyi Mondeo cégautó van. Véletlenül nálunk is: az Index lapigazgatóját, Pusztay Andrást vettem rá, hogy kicsit szálljon át valami másba. Kicsit gyanakodott, aztán belement. András nem autós ember, azt sem tudta kapásból megmondani, milyen motor van a Fordjában, elő kellett keresnie a forgalmit. Persze szereti, ha az autója kényelmes és nagy. Igaz, erre van oka is, mert 195 centi magas, és a hátsó üléseken el kell férnie még a két gyermekének is.
Két dolgot hoz fel még, amit szeret az autójában: a megbízhatóságot, és hogy jó és takarékos a motorja. Mondanom sem kell, a Mondeóval teljesen elégedett. A kocsiban bő hatvanezer kilométer van, de ebből csak tízezret tett bele ő. Azt is bevallotta, hogy mielőtt megkapta, nem volt igazán jó véleménye úgy általában a Fordról, kellemes csalódás volt neki a Mondeo. Tetszik látni, ilyen ez a cégautó-biznisz, a Hyundai is reménykedhet, hogy az i40-esbe kényszerített alkalmazottak megszeretik a márkát.
Amikor Andrásnak adtam a Hyundai kulcsát, három dologra akartam kiképezni. Először elmagyaráztam a kulcs nélküli rendszer működését, aztán meg az elektromos kézifékét. De ahogy beszélgettünk, kiment a fejemből, mi is lett volna a harmadik dolog. Másnap összefutottunk. Na, milyen a Hyundai? – kérdeztem. Jó! Meglepően jó – mondta. – De ez a kék műszerfalvilágítás borzalmas.
Ekkor esett le, hogy a műszerfal fényerejének állítását akartam még elmesélni neki. Igaz, most még csak a folyosón dumáltunk, mindketten rohanva valahová. De annyit még hozzátett: és az a tolatókamera zseniális.
