Suzuki Wagon R+ - 2004

Repítenie kéne a 93 lovas VVT-motornak az egy tonna alatti kasztnit, ehhez képest elég ványadtan indul meg. Jó, hogy hárman ülünk benne, meleg is van, hosszúak a váltó áttételei, de akkor is egy igen előkelő súly/lóerő arányú autót húzatok. Padlózom a kettest, valami történik is, megváltozik a motorhang, de amíg heves búgással közelítünk az ígéretes fordulatszám-tartományhoz, elmorzsolok gyorsan két rózsafüzért, nehogy kilapítson a minket üldöző úthenger.

Többre számítottam a legerősebb Wagontól, na. Négyezer felett persze meglódul, egy izolált ponton talán meg is van a kilencvenvalahány ló, de egy pillanatig nincs olyan érzésünk, hogy túlmotorizált lenne a kicsike. Ha belegondolok, hogy ennél jóval gyengébb motorokkal is szerelték, csak remélni tudom, hogy ügyesebben áttételezték az ezreseket, különben sanyarú sorsa lehet annak a temérdek suzukisnak, akiket nap mint nap látni az utakon. Persze lehet, hogy a kisebb motor a jobb, láttunk már ilyet.

A motor karakterét megismerve már nem csodálkozom, hogy a Népítéletben 7-8 literes fogyasztásokat emlegetnek. Ha haladni szeretnénk, muszáj visszagangolni, és a méreteihez képest nagy homlokfelület sem segít a benzinspórolásban. Cserébe végülis átlagos menetteljesítményt kapunk egy minimálautóban, úgysem a féktelen száguldásról szól a Wagon R+.

Már csak azért sem, mert a futómű is inkább csak elbukdácsol, minthogy meghozná a kedvünket a kanyarodáshoz. Magasan is ülünk, nagyjából úgy, mint a budin, bólogat is a szegény doboz minden úthibán, így aztán az oldaldőlésre feszesen hangolt rugózást és a gyors reagálású kormányzást leginkább a kátyúk fürge kerülgetésére használjuk. Lehet vele kanyarodni, elég gyorsan, de nem nagy öröm.

Tulajdonképpen minden funkciót teljesít, amit egy autónak tudnia kell. Húz, megáll, kanyarodik, hűt, fűt, mindezt egész tisztességesen, súlyosabb erőfeszítésektől megkímélve a gépkezelőt. Na jó, a tétova váltó néha feladja a leckét, de ettől eltekintve teszi a dolgát, ahogy kell. Mégsem mondhatjuk tiszta lelkiismerettel, hogy autózunk vele, az olyan túlzás lenne, mintha Iggy Pop produkcióját éneklésnek titulálnánk.

És ahogy Iggy művészetét is nagyra tartom, a Wagon R+ is zseniális a maga műfajában. Akármilyen tökéletlenül mozog, meglepően hamar megszokjuk, és igazából minden zsigerében vidám a kis doboz. Még a kelletlen motorját is megbocsátjuk, amint elkezdjük a helyén kezelni, és nem kérjük számon rajta az autóságot.

Ha túltettük magunkat a fanyalgáson, észre vehetjük például, hogy milyen kellemes magasságban ülünk. Be- és kiszállni is minimális erőfeszítéssel jár, nem véletlenül kedvelte, sőt, kedveli az idősebb korosztály a kis dobozt. A térérzet is jóval nagyobb autót sejtet, ha csak úgy bambulunk kifelé, nyilván a meredek oldalfalak és a bérházas belmagasság miatt. És a klasszikus japános, selyemfényű, sima műanyagsivatagot néhol megtöri egy-egy jól elhelyezett szövetbetét az ajtón, egy-két fehér műszer, egy kis kályhaezüst a műszerfalon, így nem szürkülünk be teljesen.

Talán ezért ragasztott a tulajdonos is egy márvány barkácstapétából kivágott kezet a középkonzolra. Furcsa megoldás, hogy feldobjuk a belteret, azóta is gondolkodom, mi vihette rá a vagonerrest. Egyetlen tippem, hogy nem autóként kezelte a tárgyat, hanem amolyan bútordarabként. Gyerekkoromban én is ragasztottam a szekrényajtóra Ibusz-matricát, érthető.

Ettől a furcsaságtól eltekintve nem sok mindenbe lehet belekötni a beltérben. Nyolcéveshez képest pazar az állapota, amit részben megmagyaráz a 68 ezer kilométeres futásteljesítmény, de nyilvánvaló, hogy vigyáztak rá. A klasszikus nepperhármas, a kormány, váltógomb, pedálgumi mind igazolja, amit az óra állít, ennek megfelelő a műszaki állapot is. Talán egy minimális futóműdübörgést lehet felróni neki hibajelenségként - egyébként pont erre szoktak panaszkodni a Népítéletben, másra nemigen.

A VVT-motor agyonüthetetlen, a váltóval sem szokott gond lenni azon kívül, hogy néha nehezen találni benne a fokozatokat, de az üzemszerű. Célszerszám-jellegét pedig aranyat érő megbízhatósággal erősíti a kis Suzuki. Ha meg valami megkotlik, már szinte közhely, hogy vicces áron kapni gyári alkatrészt is hozzá, és nem kell atomfizikus, hogy megjavítsa. Szürkéskék batárunk rozsdás féktárcsáit és kehes szellőztető rendszerét is bizonyára pár tízezerből rendbe lehetne hozni, aztán jó eséllyel jöhet az olajcserétől olajcseréig.

Tisztességes állapota ellenére kicsit húzós viszont a 890 ezer, amit kérnek érte. Nyilván van itt némi játéktér, beszámítással is lehet operálni, végülis nem biztos, hogy olyan rossz üzlet egy kicsit drágább, de tényleg jó állapotú Wagon R+-t venni. Az egymillió mondjuk már a plafon, ennél többre csak az extra ritka dízeleket tartják, használható példányokat 350-400 ezertől lehet találni.

Szokás mondani, hogy a Wagon R+ a kétezres évek Trabantja, és van is ebben igazság. Két jól behatárolható csoportnak nem ajánlanám: aki az autóban él, illetve aki élvezi az autózást. Mindenki másnak - több vagy kevesebb kompromisszummal - jó lehet. Forintra tervezhető, hogy mennyibe lesz, frankhitelt már úgysem adnak rá, befürödni nem nagyon lehet vele. Nemsokára ő lesz az új régi Swiftünk.