Bemutató: Maserati Quattroporte (2013)

Kedves Krisztina!

Nizzából írok Neked, a puccos Côte d'Azurről. Kérlek, bocsáss meg, hogy szó nélkül leléptem, ha majd minden körülményről értesülsz, meg fogod érteni, miért. Talán nem is gondoltad, hogy elhagytam az országot, hiszen volt már rá példa, hogy nem sikerült hazatérnem egy zűrös hét után. Ígérem, ez a jövőben nem fog előfordulni, életünk holnaptól megváltozik. Ne aggódj, és ne gondolj semmi rosszra. Kérlek, csomagold össze a legfontosabb holmijaid, vagy amit be tudsz gyömöszölni egy bőröndbe, és üljetek fel a gyerekekkel az első Zürichbe tartó gépre. Használd a hitelkártyádat. Találkozzunk vasárnap este hatkor ott, ahol harmadik nekirugaszkodásra végre elfogadtad házassági ajánlatomat. Ugye emlékszel?

Látom magam előtt, ahogy összevont szemöldökkel olvasod levelem, és megjelenik a kis gödör az álladon, ahogy szigorúan csücsörítesz, úgyhogy kérlek, hadd enyhítsek kicsit a feszültségen. Nem fogod elhinni, mit láttam tegnap este: Marcello Mastroianni autóját. Tudom, egy öreg Maserati önmagában nem hoz lázba Téged, de ha azt mondom, kedvenc Fellini-filmed főszereplője ezt választotta annak idején, talán felkelti az érdeklődésedet.

Bár lehet, hogy a galériában, ahol kiállították, Téged jobban megérintett volna a világ pusztulását érzékeltető orrszarvú-szobor, én nagy áhítattal jártam körbe a grafitmetál csodát. Micsoda stílusérzék! Hiába, az olaszok valamit nagyon tudnak. A nemzet, amely azt a buta szót, hogy négyajtós, olyan dallammal képes felruházni, hogy quattroporte, minden csodálatot megérdemel. Az a zseniális hűtőmaszk, a fakormány mögé szórt körműszerek, a pazarló bőrkárpit! Elképzeltem, ahogy barangolunk Toszkánában a srácokkal a hátsó ülésen, a csomagtartóban a piknikkosárral, mintha a hatvanas években élnénk, a Dolce Vita Olaszországában.

Ez persze csak álmodozás, az 1965-ös Quattroportét nem loptam el, nyugi. Nem is tudtam volna, a galériába úgy vitték be, hogy kibontottak egy falat, úgyhogy biztonságban volt. Viszont fontos emberekkel találkoztam ott, és az idill, ha kicsit másképp is, de talán valóra válik. Pakoljatok és gyertek! És senkinek egy szót se!

Ölel és csókol:

Ármin

U.I.: Imádni fogod az új autónkat. Annyit árulok csak el, hogy olasz, és mielőtt csípőre tennéd a kezed, megnyugtatlak, négyajtós. A gyerekek nem fogják rugdosni a háttámlát, mert nem érik el, a csomagtartóba meg az összes utazóbőröndöd befér. Ja, és automata, úgyhogy te is bátran vezetheted.

***

– Szevasz Gézám!

– Hello Szeki. Hová tűntél már megint?

– Vettem egy Maseratit. Igen, vettem, a saját pénzemen. Na, fürgén kapkodod már a levegőt?

Amíg összerántod magad, és azon agyalsz, hogy most csak szívatlak-e vagy mi a tök van, elmondom, milyen.

ÁLLAT!

Nem GranTurismót vettem, nem is GranCabriót, tudod, családos vagyok, bár néha elfelejtitek. Quattroportét. Az újat. Ne érdekeljen, mennyibe került, neked úgysem lesz. Ha egyszer véletlenül a kezedbe kerülne negyven negyven guriga, úgyis eltapsolnád egy hét alatt.

Gondolom, éppen guglizod, melyik az a Quattroporte. Felejtsd el a képeket, ezt élőben kell látni. Tudom, én is úgy néztem a fotókat, mint te most, egy grimaszba oltott hínnyével, de amikor ott állsz előtte, vigyázzba vágod magad. Van egy mérete, ami nem jön át a pixeleken; kisugárzása, súlya van. Nem állítom, hogy értem minden részletét, de elhiszem, hogy az olaszok jobban értenek hozzá. Én például sosem mertem volna ilyen töpörödött fényszórókat rakni rá, tartottam volna attól is, hogy hátulról Audinak nézik, és a hátsó kereket is előrébb húztam volna szívem szerint. De ha eleget nézegeted, rááll a szemed, hidd el.

Én most épp a sajátomat nézegetem, és piszok jó érzés. Szigorú az orr, mint a szirti sasé, és ha nem vagy félművelt, tudod, hogy a segge is a GranTurismóra hasonlít, nem a fantáziátlan németekére. És kit érdekel, hogy úgy néz ki oldalról, mintha egy nem létező limó L változata lenne, ha annyi hely van benne, hogy hátra egy fél kuplerájt beköltöztethetsz. Ebből azért ne csinálj egyből üzleti tervet, jó?

Különben azt imádom benne a legjobban, hogy ebben nem köpködnek rád. Egy ekkora Mergának vagy BMW-nek gyárilag lőporszaga van, erre meg inkább rácsodálkoznak az emberek. Jé, ilyen is van? Tudod, mennyi a vége? 307. Nincs lekorlátozva, mint a németek, a Maseratinál egy kicsit bevállalósabbak.

De nem is ez a lényeg. Hanem ahogy megy. Öregem, ilyen limuzint nem hordott még hátán a világ. Amíg lassan mész vele, vonul. Pompával, zászlólengetőkkel maga előtt, szolid baritonnal maga mögött, épp csak sejted, hogy egy 530 lovas V8-as leheli ki a gőzt az összeforrt dupla kipufogóvégeken. Irdatlan, majd' 3,2 méteres tengelytávját egyenes háttal viseli, nem szereti a szűk utcákat, helyet követel magának. Kimérten lépked, kerüli az esetlen mozdulatokat, félig megfeszített izmait egykedvűen edzi a rücskös aszfalton. Olyan jólnevelt, hogy anyád se hápogna a jobb egyen.

De ha odalépsz neki, megnyílik a kénköves pokol, izzó vasvilla szára körül táncoló hegyes csöcsű csajokkal. Az egy dolog, hogy a kettős megfúvású turbók a két hengersor oldalán mekkorát tolnak, de hogy alig egy-két tized kell nekik, amíg felépítik a 710 newtonmétert, az bámulatos. Új Maserati-fejlesztés az ikerturbós V8, csak hogy tudjad. A Ferrarival együtt reszelték, és Maranellóban is gyártják. Lidérces álom, ahogy leforog hétezerig, soha ennél rosszabb turbómotort. Az a jó benne, hogy a 3,8 literes amúgy sem túl vézna, megindítja a kasztnit, amíg összeszedik magukat a csigák.