Octavia: Das Auto aus Tschechien

Škoda Octavia 2013 nemzetközi bemutató

2013.01.22. 05:45

Ugyan a szürke öltönyben munkába járó, de hétvégén farmerben lazuló családapák alapból nem az utcák kíméletlen versenyzői, de van úgy, hogy kijön belőlük a rossz. Az Octavia persze ilyenkor sem válik sportautóvá, de az MQB padlólemezhez csatol futómű hangolása megengedi, hogy néha kicsit vaduljon az ember. Hogy az alapmodellek ne legyenek túl jók a VW mércéhez, ezért csak az RS és a legerősebbek kivitelek kapnak teljes független hátsó futóművet – a többit csatolt keresztlengőkarral szerelik.

A padlólemez előnye a nagy méretbeli variálhatóság. A tengelytáv 2686 milliméter, amellyel a konszernen belül is kimagaslik a mezőnyből. A kilenc centis nyúlás, amelyet 45 millis szélességi expanzió tetéz, igazán tekintélyes, pláne, hogy egyes verziók ugye 102 kilóval is könnyebbek lehetnek.

1996 óta 3,7 millió készült az Octaviából, így nem volt kicsi sem az elvárás, sem a tét. Annak ellenére, hogy az értékesítések még mindig jól haladtak, szükség volt egy olyan modellre, ami ugyan kompaktnak számít, de lépést tart a kategóriák egyre táguló határaival. Így, hogy már láttuk a Rapidot, olyan, mintha fél kategóriányit nőtt volna.

A kilenc centi hossznövekedés nem kevés, ez már profilból is látszik. Az utasok messzebbre kerülhetnek egymástól, a nagy adj-helyet-magad-mellett játékban már igyekezni kell, hogy meztelen válladhoz érjen a vállam: elöl 39, hátul 26 milliméterrel nőtt a belső szélesség, de a fej és lábtér is bővült valamelyest.

Igazi előrelépés, már a Škoda-vevők is megvásárolhatják azokat a biztonsági- és a vezetőtámogató rendszereket, amelyek eddig csak a konszern feljebb pozicionált modelljeinél, például az A3-nál vagy a Golf VII-nél voltak elérhetőek. A sávtartás vagy az automata parkolási mód hasznos lehet, igaz, jelentősen képesek megemelni az amúgy korrektnek tekinthető 4,4 millió forint körüli alapárat.

A gépek lázadása: fáradtságfigyelő is lapul a számítógépes rendszerben, figyelmeztet és részlegesen átveszi a hatalmat. Az MCB (Multi Collision Brake) baleset után állóra fékezi a gépkocsit – ez a további ütközéseket hivatott megakadályozni, bár van lehetőség a felülbírálatára. Szériafelszerelés a vezetőoldali térdlégzsák, sőt, már a fapados kivitel is ESP-vel gazdagodott.

A radaros tempomat praktikus lehet a hosszútávfutóknak és gyakran autópályázóknak, hisz a követés energiáját megspórolhatja a vezetőnek: fékez és gyorsít, sőt, DSG esetében teljesen le is tudja lassítani az Octaviát. A hűtőmaszk alatti varázsszem a Front Assistant funkcióról árulkodik: ha a rendszer figyelmeztetései nem vezetnek eredményre, fékezni kezd, hogy ne történjen ráfutásos baleset.

Három motorvariánst próbáltunk. A leggyengébb motort inkább ki sem hozták, az 1.2-es TSI valóban elég halvány lehet ötgangos váltóval, 75 lóerővel. Hat fokozattal már 105 lovat enged meg az injektor és a német főnökség: ha nem is túl kraftosan, de elviszi az Octaviát a legkisebb négyhengeres.

A váltó ügyesen kapcsolható, nincs kellemetlen emlékem – igyekeztek úgy megtervezni, hogy a minőségérzet inkább felfele lógjon ki az elvárásokból, ami többé-kevésbé sikerült is. Az ilyen apróságok, mint a szép illesztések, a kellemes tapintású műanyagok sokat számítanak a taposóaknákkal súlyosbított autópiacon.

Az 1,6 TDI-t ötgangossal hajtottuk; nem szaggatja szét a világot. 105 lóerejénél sokkal fontosabb a 250 Nm-es nyomatéka: kellemes fordulatszám-tartományban, mindig kellő reakcióval fogadja a gázadást. Igazán mértéktartó választás, a karakter hiányát bőven kárpótolja az elérhető alacsony fogyasztás. Feltehetőleg idehaza is ebből fogy majd a legtöbb, hisz a céges flották számára ideális, magánszemély meg ugye éppen nem vesz autót, mert nincs miből.

A DSG-s kétliteres dízel 150 lóerős motorja igazán jól passzol az Octaviához. A hatfokozatú automata kétkuplungos, nagyon finoman működik. Nincs semmi kellemetlen reakciója, finom és erős: 320 Nm-es nyomatéka bőven rejt magában annyi tartalékot, hogy bárhol, bármilyen fokozatban kilőjön a padlógázra. A késlekedés már minimális, de aki nem a sprintre hajt, állítólag akár négy-öt liter fogyasztást is összehozhat.

A magyarok eddig is kedvelték a Škodát: látva és kipróbálva a friss modellt, talán ezután sem változik a helyzet. Mértéktartó és elegáns, úgy lett finoman figyelemfelkeltő, hogy egy pillanatra sem vált túlzóvá vagy hivalkodóvá. A hazai forgalmazó ígérete szerint a méretbeli növekedés ellenére nem lesz lényegesen drágább – a forgalmazás tavaszi kezdetekor 4-5 százalékkal magasabb árra számíthatunk.