Migrén és oválpálya Las Vegasban

Migrén és oválpálya Las Vegasban

Bemutató: BMW 2 kupé – 2014.

2014.02.05. 06:20 Módosítva: 2014-02-05 11:31:16

Magyarországon hideg van, felelem a kanadai kollégák kérdésére, de mielőtt belemerülhetnék, hogy alig várom már azt a pár centi havat, a világ legtermészetesebb dolgaként jegyzik meg, hogy hát igen, most náluk is. Mínusz harminc körül. Mindez persze most egyikünket sem érinti fájdalmasan, hiszen a Las Vegas Speedway teraszán próbáljuk eltakarítani egy tehetséges mexikói kommandó által sütött hamburgerek maradékát. Húsz fok körül lehet, és a január végi nap kifejezetten harapós.

A létesítményt 1971-ben nyitották a korábban bezárt Stardust Raceway pótlására. Fő attrakciójuk természetesen a másfél mérföldes (2,41 km) ovál, de van salakos dirt trackjük és negyedmérföldes dragster pályájuk is. Az egészet egy hatalmas, 142 ezer amerikai befogadására alkalmas lelátó veszi körül. A felső karéj változatos színű székei miatt úgy néz ki, mintha akkor is telt ház lenne, amikor egy lélek sem ül ott. Mint például most. (Remélem, a nagy magyar stadionépítési lázban olvassa ezt a cikket egy illetékes, és időben intézkedik a támlák miatt.) Az ovált, és a nagyjából kakucsringi méretűre saccolt kanyargós pályát a BMW bérelte ki a 2-es kupé és a 4-es kabrió bemutatójára, rajtunk kívül csak néhány vegasi zsaru vár a sorára a rutinpályán – sajnos nem látni, mit gyakorolnak, mert ők még nálunk is ráérősebben lődörögnek a csendes délelőttön.

A vegasi Nascar-futamot márciusban tartják, akkor már meleg lesz, de még épp ki lehet bírni. Most ugye január vége van, délelőtt 10 óra, kicsit felhős az ég. Beülök a 2-es kupéba, leengedem az ablakot, kikönyökölök, és a díszléc megégeti az alkarom. Jó, hogy valahol télen is meleg van, de hogy még januárban is megharapja az embert a nap, szerintem túlzás. Ez az éghajlat se egy méznyalás, na, de a kanadaiak örülnek neki.

BMW-vel kapcsolatban ritkán ér meglepetés, a modellpaletta hihetetlenül egységes mind vizuálisan, mind minőségben, és vezetési élmény szempontjából is. Az X5-ös nyilván úgy viselkedik, mint egy nagy BMW, az 1-es meg mint egy kicsi, de nagy meglepetések nincsenek: az újságírók többsége úgy is meg tudná írni a bemutatót, hogy el sem jön. Néha persze megesik, hogy valamelyik BMW kicsit kilóg a mezőnyből, mondjuk sportosságra az M-ek, de ez is csak annyi, hogy többet csepegtettek beléjük a varázsitalból, a BMW-esszenciából. Igazán meglepni ritkán tudnak, a kevés ilyen egyike volt az 1M, ami egyszerűen leszakította az agyam a könnyedségével és közvetlenségével – az erő, a motorhang, és a motor elképesztő karaktere igazából csak a ráadás volt.

A teraszon hamburgerezve bőven van időnk, míg kezdődik a délutáni vezetés a 4-es kabriókkal, addig a közeli katonai reptér szórakoztat minket. Két-három percenként szállnak fel a gépek... anyám, az tényleg egy Raptor??? Raptor!!!! Áááááááá! És még egy! És még egy! Mi lesz itt, érettségi találkozó? Az öt éves speciel lehetne, mert az első lopakodó vadászgép első felszállása 24 éve, 1990-ben volt. Ez persze nem egyszerűen egy katonai repülőtér, hanem maga a Nellis Légitámaszpont, ahol az Egyesült Államok, és egyes jobban eleresztett szövetségesei kifejezetten a kötelékben végrehajtandó harcászati tevékenységet gyakorolják. Ezért is reppennek fel időnként MiG-ek és Szuhojok, ők alakítják a betolakodót, a BMW-s instruktor a múlt héten látott bőven Russian stuff-ot. Látunk még B2 lopakodót, rögtön kettőt is, F15-ösöket, F16-osokat, Boeing E3 Awacs, még egy, és még egy.

Érzem, baj lesz ebből, megszegem az íratlan szabályt, hogy sportos autóról kell legalább két bekezdésnyi orvosi rizsa az idegsejtekről, melyeken fénysebességgel száguld az ingerület, mindez megkoronázva valami egészen frissen kiizzadt hasonlattal (igazából metafora?), hogyan horpad be valamelyik testrészem az eszelős gyorsulástól, de sajnálom, nem megy. Olyan migrénem van, hogy a szinapszis szóról kizárólag a fejfájás jut eszembe, és mire két liter víz megivásával kijövök belőle, véget is ér a kurzus -három kör és egy a hűtésre. A legfontosabb benyomás, hogy az M235i az nagyon nem az 1M folytatása, csak egy nagyon erős 2-es. Rendesek, hogy csináltak ide nekünk versenypályát, még ha tudták maguk a BMW-sek is, hogy egy ekkora aszfalt kis kanyarokkal nem áll majd jól ennek az autónak. Tompa és kelletlen; lehet vele gyorsan menni, de nem igazán esik jól. Az 1M-mel annak idején kozmikus mázlim volt: egyedül vezethettem Skócia néptelen országútjain, utána meg egyszer a Slovakia Ringen, két olyan területen, ami kifejezetten az ő pályája. Vegasba viszont nem hoztak 2M-et, vagyis gyakorlatilag nem, mert ezt az egyetlen fehér autót csak kiállították, mellette a sperrjével, ami mechanikus, és a metszetnek köszönhetően akár a kerékfogakat is megszámolhatjuk.

És hogy milyen érzés oválpályán menni egy ilyen 20 fokos dőlésszögű kanyarban? Egyfelől vicces, másfelől nyilván nem erre a nyugdíjas, 160-180-as tempóra van kitalálva, amivel mi körözünk. Azt speciel nem tudtam, hogy a Nascarban kis kapuk vannak felfestve, egy-egy rövid fehér csík, azok között kell elzúgni, az a versenyútvonal nem is olyan egyszerű. Főleg, ha közben a feliratokat olvasgatjuk, mint Cobalt Tools, meg Nellis Egyenes. Az oválban esetleg figyelhetnénk a légellenállásra, hogy az is jobb lett (Cd 0,29), csakhogy a 2008-as 1-es szériára ugyanennyit publikáltak, úgyhogy vagy valaki benézett valamit, vagy javítottak egy-két ezredet, de felfelé kerekítettek.

Legalább autózhatok egy kört a városban. Ha kézi váltós autókat adtak volna, nem mondom, talán legyőzi a fejfájást, de ez a nyolcfokozatú automata sajnos csak minimális koncentrációt igényel. Ez a kis pályázás még úgysem volt nagy élmény, hogy mivel nem szóltak, hogy ne kapcsoljuk ki a menetbiztonsági elektronikát, én pedig kikapcsoltam, mert amit nem tilos, azt szabad. Szépen kijön a kanyarból, tényleg, ereje is van, hogy rúgja magát előre, meg tapadása is, de határozottan hiányzik belőle az 1M fantasztikus INTIMITÁSA. Figyelték? Csak elsütöttem a bűvös szót, ami megkerülhetetlen, ha valaki fel akar zárkózni az angolszász szaksajtóhoz. Huh, már nem is szégyellem magam annyira az elmaradt hipotalamusz miatt.