Utoljára négy éve találkoztam a Fiat/PSA legnagyobb személyszállítójával, így kíváncsi voltam, vajon mi változott.
Közben volt egy ráncfelvarrás, cicaszemeket és rengeteg három-négybetűs vezetési segédletet kapott. Mint például a sávelhagyás-figyelő, ami csak hanggal jelez, de azt úgy, mintha jönnének az idegenek a Világok harcában. Elsőnek egy Sziget fesztiválos roadolásom alkalmával találkoztam a komfortülés fogalmával, akkor épp egy Sprinterben. Később egy Crafterben élvezhettem a kényelmét, és most a Ducatóban is jól vizsgázott. Gyakorlatilag annyira kiszűr minden úthibát és huplit, mintha nem is a budapesti utakon járnék, csak közben szegény utasok pattognak, mert persze nekik nem jutott.

A váltótól nagyon féltem, mert kiderült, hogy robotizált automata - Fiatéknál ezt úgy mondják: Comfort Matic – a szerkesztőségben ritkán találkozunk rendes megoldással. A használat során aztán sikerült kiismernem, onnantól már normálisan közlekedtem. Gyakorlatilag fordítottan adaptív, vagyis nekünk kell alkalmazkodnunk. És képzeljék, a Fiatnak sikerült megoldania, hogy a váltókonzol ne tornyosuljon be a vezető lábára.

Egyébként a 150 lóerő közeli teljesítménnyel rendesen gyorsul, pedig nem könnyű léptű jószág a maga üresen is 2,3 tonnás súlyával. Zaj gyakorlatilag alig hatol a fülkébe, olyan 100 felett kezd csak susogni a szél, de az se vészes, még 130-nál se. Csak persze ekkor a fogyasztása nem annyira kedvező. Vegyes üzemben 9,5 literre jött ki, stabil országúti közlekedéssel pedig elkezdett beesni 9 alá. Látszik, hogy alapból ennyivel nehezebb, mint egy üres furgon, hiszen ott azért jobban megközelítettük a 7 literes gyári értéket.
Az utastérben rengeteg pakolóhely akad, a sofőr dupla polcot és hatalmas csomagtartót is kapott, gigantikus kalaptartóval, amin egész bólogatókutya-hordák fetrenghetnek. Ha kevesen utaznak, minden sorban a középső ülést lehajtva bónusz pohártartót és egy tálcát nyerünk.

Ha az utasok friss levegőt szeretnének, a hagyományosnak mondható kis négyszögablakot kell elhúzni. A hátsó fűtés/hűtés levegője a tetőn és az ülések alatti szellőzőkön jut be, állítani egy tekerőpanelről megy, ami a második sor előtt van. Ezt sajnos elölről annak ellenére nem lehet vezérelni, hogy amúgy digitklíma van a kocsiban, a tekerőket meg meg pont nem érem el.

Bár a kategória legkényelmesebbjei a személyenként dönthető, karfás ülések, de ha rendezkedni kell, esetleg több raktér, akkor nem nagyon tudjuk kiszedni, legfeljebb a támlát dönteni. Ha kiszedhetőt akarunk, a Combinato névre hallgató felszereltséget kell választanunk, amiben kiemelhető sorok vannak. Létezik még jobb megoldás, Flex Floor-nak hívják, síneken mozgathatók az ülések, akár a Multivan-ben, ezt nálunk csak külön igényre lehet megrendelni, így nem is szerepel az árlistában. A németeknél igen, az azt tartalmazó Modular 2000 euróval drágább.

Az autó alapára manuális váltóval bruttó 9 646 500 Ft, és erre jön még egy csomó minden, mintegy 3,3 millió forint értékben. És a konkurensek között ez jó árnak számít, ha azt vesszük, hogy egy hasonló Ford Transit Kombi 125 lóerős motorral 9,7 millióról indul, a 163 lovas közepes tengelytávú Mercedes Sprinter pedig 12,5-ről.

Az extrák között a legdrágább a robotizált váltó, ami önmagában több mint 600 ezer forint, de ha összeadjuk az automata légkondi és a kiegészítő klíma felárát, átveszik a vezetést az összesen 850 ezres bruttó árukkal. Ehhez képest a komfortülés a maga 130 ezer körüli árával már semmi.
Fiat Ducato Panorama | Ford Transit Kombi | Mercedes-Benz Sprinter Kombi | |
Motor | 2.3 Mjet, 150 LE/350 Nm | 2.2 TDCI, 125 LE/350 Nm | 2.2 CDI, 163 Le, 360 Nm |
Listaár | 9 646 500 Ft | 9 755 900 Ft | 12 517 970 Ft |
Méret | MH2 | L2H2 | L2H1 |
Száll. Szem. | 8 | 8 | 8 |
Átlag fogyasztás (l/100 km) | 7 | 7,5 | 7,2 |
Külső méretek | |||
hosszúság | 5413 | 5531 | 5926 |
magasság | 2524 | 2490 | 2435 |
szélesség | 2050 | 2059 | 1993 |
tengelytáv | 3450 | 3300 | 3665 |
fordulókör | 12,8 | 11,9 | 13,4 |
saját tömeg | 2300 | 2659 | 2175 |
össztömeg | 3300 | 3500 | 3500 |
Belső méretek | |||
magasság | 1788 | 1886 | 1650 |
szélesség | 1350 | 1784 | 1780 |
Extrák | |||
komfort ülés | 132 080 Ft | - | 138 430 Ft |
automata klíma | 495 300 Ft | - (a manuális széria) | 574 040 Ft |
kiegészítő klíma | 355 600 Ft | 317 000 Ft | 629 920 Ft |
lépcső | 215 900 Ft | 228 600 Ft (csak RWD verziónál rendelhető) | - |
tolatókamera | 105 410 Ft | 482 600 Ft (csak navis csomaggal) | 173 990 Ft |
tempomat | 82 550 Ft | 273 050 Ft | 91 440 Ft |
sötétített üveg | 127 000 Ft | 76 200 Ft | 146 050 Ft |
