Az egyik legjobb vétel az Opelek közt

Használtteszt: Opel Zafira 1.9 CDTI Essentia - 2008.

2017.07.27. 06:04

Gyorsabban ki lehet nőni egy kompakt autót mint gondolnánk. Ha úton van a harmadik gyerek vajon rá lehet kívánni egy nagy és szürke egyterűre? Ráadásul dízelre?

Egykor túlszaporodott élőlény volt a maga legelőjén. Az első két generáció a kortárs Astrák platformjaira épült, de a tágas tér és a hét ülés miatt az akkoriban még középméretű emberhordozók is jól fogytak. Aztán minden megváltozott. Az Amerikában becsapódott SUV-aszteroida hatásai elérték Európát is, így a korábban többnyire racionális indokokkal eladható egyterűek sorsa bizonytalanná vált. Ma már mindenki hobbiterepjárót meg crossovert akar, így lehetséges, hogy megkezdődött a Zafirák haláltusája.

Más dolog divat és valóság, ezt nem is lehetne jobban szemléltetni, mint egy ilyen nagy, használt, szürke testtel. Sosem tartoztak az autós újságírók kedvencei közé az egyterűek, de most, hogy a kihalás szélére kerültek, változik a megítélésük. Olyan ez, mint amikor panaszkodtunk egy tanárra, de anyám csak annyit mondott: vissza fogjátok még sírni. Így megy ez egyterű-SUV relációban is, hiszen utóbbiaknál a sok színház gyakran a valós értékek rovására megy.

Márpedig, ha szeretnénk klímás, hétszemélyes, nem túl öreg, olcsón fenntartható családi autót, nagy eséllyel futunk bele második generációs Zafirába. A Becsületesneppernél talált autó a maga 140 ezer kilométerével pont azt nyújtja, amit elvárunk tőle, semmi többet. A Fiat-eredetű 1.9-es turbódízelen sem érződik semmi rendkívüli. Pont annyira hallatja a hangját, hogy tudjuk, gépet kezelünk, de számomra nem fülbántó. A motorból volt 100 és 150 lóerős (ez már 16 szelepes) változat is, de szerintem a tesztelt 120 lóerős variációval már kellemesen együtt lehet élni.

Probléma viszont sajnos akad vele, a tesztelt példány műszerfalán is világított a check engine felirat. Egyébként az EGR szelep, a kettős tömegű lendkerék és a generátor szeret idejekorán elromlani az 1,9-es CDTI-knél. Több népítélkezőnk is panaszkodott, hogy az említett alkatrészeket 100 vagy akár 50 ezer kilométer alatt is cserélni kellett. A részecskeszűrő sem egy örök darab, már 100 ezer kilométer alatt eltömődhet, és ha nem intézkedünk időben, jöhet a tréler. A részecskeszűrő ellensége drámai módon éppen az a használati mód, amelyet fejben leginkább társíthatunk az egyterűekhez: ovijárat, rövid menetek, sok indítás-leállítás, és kevés hosszú, autópályás szakasz, ahol elindulhat és lefuthat a szűrő regenerációs ciklusa.

Alternatíva szerencsére van, hiszen akkoriban élte az európai autóipar a széles motorpalettájú típusok korszakát. A 2005-től egészen 2014-ig gyártott B Zafirát 16 féle motorral találhatjuk meg a piacon. Van köztük sima szívó benzines, 1,6-os, 1,8-as, kétliteres és 2,2-es kivitelben, CNG-s (sűrítettföldgáz-üzemű), de akár a ritka, 240 lóerős OPC verziót is választhatjuk. A magyar használtautó-piacon közel, kétszáz magyar papíros hirdetés közül válogathatunk. A félmilliót futott, jellemzően taxinak használt példányok már egymillió forint alá is bekarcolnak, a közel szalonállapotú, gyártás végéről származó, kiforrott és általában jól felszerelt Zafirákat viszont 3-4 millióért mérik.

Opel Zafira B 1.9 CDTI általános költségek [Ft]
Akkumulátor (Bosch) 22 493
Generátor (Elstock) 61 704
Kettős tömegű lendkerék (LUK) 157 857
Részecskeszűrő (AS) 119 995
Levegőszűrő (Alco) 2 462
Olajszűrő (Bosch) 1 715
Pollenszűrő (Armafilt) 1 503
Lengéscsillapító (Bárdi) 17 500
Fékbetét (Bárdi) 7 380
Első lámpa (Depo 38 625
Egy garnitúra nyári gumi (Apollo) 59 360

Miközben a Zafirát vezettem, csupa érdekes megállapítást kellett tennem. Érezni, hogy bő másfél tonnás testet mozgatunk, valahogy mégis van egy fura maszkulinitása az egésznek, ami az újabb autókból már kiveszett. Talán a kissé teherautós kormányszög, vagy a vonalzóval rajzolt műszerfal tehet róla? Esetleg a szokásosnál vaskosabb karimájú, nehezebb súlyozású kormány? Mindenesetre a Zafira a maga nemében egy kellemes tárgy maradt közel tíz éves korára is.

A 175 centimmel kényelmesen terpeszkedtem a nagy térben, gyerekeket bátran lehet ültetni a harmadik üléssorba is. A Zafira egyik legkellemesebb tulajdonsága mindig is a Flex7 ülésrendszer volt, ami annyit takar, hogy az átlagosnál valamivel könnyebben lehet székeket rendezgetni az utastérben. Ez így is van, viszont a mozgatásokat segítő kallantyúk sérülékenyek. Már újkorában kaptunk olyan tesztautót, amiben le volt törve,  és a népítélkezők is gyakran panaszkodnak. A csomagtartó a 7 üléses verzióban jelképesre, 140 literre csökken, de ha a padlóba hajtogatjuk az üléseket, máris 645 liternyi hellyel gazdálkodhatunk.

Opel Zafira B 1.9 CDTI forgalomba helyezési és honosítási költségek [Ft]
Vagyonszerzési illeték 48 400
Forgalmi 6 000
Törzskönyv 6 000
Eredetiségvizsgálat 18 500
Regadó (2013 jún.) 184 275
Rendszám 6 000
Kötelező biztosítás (25 éves fiatal, 1 éves jogsi) 75 156 Ft-tól

A futómű nem egy francia hintóé, de messze nem is egy folyamatosan dülöngélő, berengő pick-up. A középkonzolra helyezett hatfokozatú váltó tipikusan opeles. Ha nem sportosan kapcsolgatunk, a fokozatokba tenyérrel beletalálni, és a korábbi generációk orbitális holtjátéka is a múlté. Volt egyébként hagyományos automata, de arról újkorában vegyesek voltak az érzelmeink.

Apropó középkonzol. Az akkori Opelek kályhaezüst, szögletes műanyagtengerét újkorában sokat szidtuk, de most beérett. Na, nem formailag, bár ez ízlés kérdése, hanem tartósság szempontjából. A beltérben semmi nem zörög, és a kezelőszervek is pont olyanok, mint újkorukban. Típushiba még a kesztyűtartó, ami menet közben magától kinyílhat, vagy elromolhat a világítása, de gyakran ezt a problémát garanciában javította az előző tulajdonos. Ezeken kívül bámulatosan tartós – ez már egy 360 ezret futott benzines példányban is feltűnt. Van viszont egy brutálisan vaskos A oszlopunk, ami mögött komplett autók vesznek el, ha nem vagyunk elég figyelmesek.

Mivel a legöregebb B Zafirák már a 12. évüket tapossák érdemes lehet a rozsdának is utánanézni. Az ajtósarkokat érdemes  alapban megnézni használtautó vásárlásakor , de a Zafirának lehet egy másik gyenge pontja is: a csomagtérajtó. Egyes tulajdonosok itt fedeztek fel idővel némi rozsdát, az általunk tesztelt példány is pont ott, a márkajelzés alatt mutat gyanús jeleket.

Biztonság

A második generációs Zafira 5 csillagot szerzett az EuroNCAP töréstesztjén, ami igen komoly fejlődés az első generáció 3 csillagához képest.


A brutális holtterű A oszlopoknak szerencsére meg se kottyan a 65 km/h-s frontális ütközés, a biztonságért alapkivitelben is légzsákok felügyelnek az első és a második sorban is. Kisebb mértékben a sofőr lábai és mellkasa sérülhet. A Zafira a gyermekek védelmére már csak 4-et, míg a gyalogosvédelemre csak három csillagot kapott a nagy test miatt. 

Ha mindenképpen német egyterűre vágyna a kétmilliós álomhatár közelében, jól járhat egy Zafirával, de talán érdemesebb 1.8-as szívó benzinest választani, ha nem megyünk évi 15 ezer kilométernél többet az autóval. Kicsit többet fogyaszt, mint ez a dízel, talán az olajat is csipegeti, cserébe jóval kevesebb csapdát rejt és nincsenek igazán drága alkatrészei. Hét emberrel a fedélzeten a megbízhatóság csak megér néhány százalékkal magasabb üzemanyag számlát, nem?

A műszaki adatokért kattintson ide!
   Opel Zafira 1.9 CDTI Essentia - 2008.
Üzemanyag gázolaj
Lökettérfogat (cm3) 1910
Hengerek száma/elrendezése 4/soros
Teljesítmény kW (LE)/1/perc 88 (120)/6000
Nyomaték Nm/1/perc 280/2000-2750
Könyezetvédelmi besorolás Euro 4
Váltó 6 fokozatú, kézi
Végsebesség km/óra 186
Gyorsulás 0-100 km/órára mp 12,2
Kombinált fogyasztás l/100 km / kWh/100 km 6,1
CO2 kibocsátás g/km 165
Fordulókör átmérő (m) 10,9
Saját tömeg kg 1503
Hosszúság mm 4467
Szélesség mm 1801
Magasság mm 1645
Tengelytáv mm 2703
Csomagtartó l 140 l (7 üléssel)
Hatótáv (km) 950 (gyári fogyasztás alapján)
Újkori alapár Ft 4 060 000-tól (1.6 benzin)

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.