Lesz-e innen tovább?

Mazda 6 Wagon Skyactiv-D 184 Takumi Plus – 2018.

2018.09.17. 06:08 Módosítva: 2018-09-17 10:53:14

Öt éve mutatták be a Kodo-formájú Mazda 6-ot, közben már átesett egy faceliften. Rövidesen kellene jönnie az új kiadásnak, de egyelőre csak újabb frissítést kapunk – igaz, az újdonságok listája kilométeres hosszúságú.

Nem bánom. Ha huszadszorra kell Mazda 6-ost tesztelnünk mindenféle mondva csinált ürüggyel, hát állunk elébe huszadszorra, sőt, huszonegyedszerre is, ennél azért élnek rosszabbul is emberek a világ eldugott zugaiban. Mazda 6-ossal járni ugyanis jó dolog, mert megnyugtat, mert édesebb tőle az életed, mert ha mégis autóznál egyet, az elé se gördít akadályokat, aztán ha otthon leparkolsz vele, a házadnak is díszére válik. Ez az az autó, amit mindenki szeret, aki kint van és aki bent van egyaránt.

Van vele azonban egy probléma: túl jól sikerült. Oké, elsőre nem teljesen, mert a műszerfalával elfelejtettek foglalkozni, hah, a naivak azt hitték, az európainak jó lesz bármi, ami áttekinthető és elsőre birtokba vehető. De nekünk ott is design kell, ahol a szomszéd nem látja, a mi fajtánk nem az a külsőségeskedő, nekünk a belső érték is érték. Jelen esetben az utastér.

A műszerfalat hamar rendbe tették, toltak néhány új extrát is, az volt az az első facelift 2016-ban, amiből a legtöbb modell életében amúgy is csak egy szokott lenni félidőben, hogy aztán még egyszer annyi idő múlva már a frissített új modell parkoljon le az autós Arany Alkony Otthonban, hogy átadja helyét a következő generációnak. Ez a szigorú menetrend különösen a japán gyártókra szokott igaz lenni. Most éppen sikerült felrúgni, a Mazda 6 megérte a második modellfrissítését is.

Értem. Ilyen szép autót, legalábbis nem-kupé, nem-sportkocsi formában nem nagyon hord másikat a hátán a Föld, talán a Volvónál lehet hasonlót keresgélni. Nehéz eldönteni, hogy a Kodo-forma a 6-oson, a CX-3-on vagy az új CX-5-ösön mutat-e a legjobban, de tény, hogy ezek az autók az örökkévalóságnak készültek, legalábbis a kinézetük szerint. Mert amúgy, a hosszú távú időjárás-állóságukra érkezik azért panasz.

Mi a francot változtasson az ember egy ennyire jól sikerült járművön, pláne ha az ember egy autógyár? A Mazda 6 fogy, a Mazda 6 nem avul, a Mazda 6-on legfeljebb az tudna még dobni, ha lecserélnék rajta az emblémát és rátennének egy tudomisén, Jaguar vagy Lexus-emblémát (utóbbi márkára rá is férne egy kiadós Kodo-kúra). A világ egyelőre el se tudja képzelni, hogyan lesz majd utódja ennek a minden szögből, távolságból mutatós autónak.

Oké, tavaly Japánban már mutatott mindenféle tanulmányt a Mazda, hogy merre van az előre, de mindannyian tudjuk, hogy azt az autót nem lehet sorozatgyártásba venni, mert korlátnak ott vannak ugye, a még ép ésszel megfizethető gumiméretek, a gyalogosvédelmi normák, az általános ütközésbiztonsági elvárások, no meg valahogy utasokat és csomagokat is el kellene helyezni a gépjárműben, nekik meg elég sok helyre van szükségük. Tehát ha az a tavalyi tanulmány tényleg az új Mazda 6 előszele volt, akkor még sokat csiszol majd rajta a sok könyvelői sóhajtájfun.

Egyelőre itt van a frissített, tehát 3.3-as verzió, amin kívülről csak a következőket venni észre (már aki észreveszi ezeket): laposabb fényszórók, alattuk kicsit hosszabb krómokkal, cizelláltabb, fényesebb maszk, amit kicsit lejjebb is tettek. Hátul is hasonló, monumentális és korszakalkotó változásoknak lehet szemtanúja az a szerencsés generáció, amelyik e hetekben értelménél van és saját, látó szemmel rendelkezik: végigfut a krómcsík a kocsi egész fenekén (a szedánoknál a csomagtérfedél formáját finom gumikalapács-ütéssel át is alakították, de ez egy kombi, ezen semmit nem látni), pöttyet más a két lámpabura, a lökhárító alján lejjebb terjeszkedik a fényezett rész, s mintha a kipufogók is mások lennének, vagy legalábbis a környékük, mert most lökhárító kivágásaival síkban ülnek a csővégek. Ájuldozom, tényleg.

A szívinfarktus igazából az ajtók feltárása után kezdi kerülgetni az embert. Te jó ég, milyen széles lett! Mennyire vízszintes! Milyen csíkszerű! Szinte már szélesvásznú! Kis szünet, borogatás, repülősó, visszatértünk. Merthogy ami igazából történt, hogy a szellőzőrendszert középen kettéosztották, emiatt ki lehetett alakítani egy széles, gomboktól mentes, párnázott sávot a térdek felett, ami alá középen odaköltöztek a kezelőgombok, az ellapított szellőzőrostélyok pedig az említett sáv fölött levő dekorcsíkba csusszantak át. Nincs középen drumzsi kezelőblokk, a széleken se kanyarodik fel ügyetlenül a grafika. Oldalt, a két szélső rostély rettentő csinosan simul bele az ajtókárpit megfelelő mélyedésébe a kilincs előtt, szóval olyan letisztult lett minden. Olyan... passatos, csak a Bauhaus vasútállomás-óra hiányzik a közepéről.

Különben, viccet félretéve, sajnos engem is mérgez az euro-attitűd, mert nekem is ez a legújabb formáció a legotthonosabb. Már csak azért is, mert a tesztelésre kapott Takumi Plus-szintű (az a teteje a kínálatnak) dízel kombiban egy magára valamit is adó, beérkezett ember életéből semmiképpen el nem hagyható bevonatok voltak mindenfelé. Az ülések kárpitja nappabőr (bár az orrom azért nem kevés műbőrszagot is regisztrált a kabin atmoszférájában), a díszítő betétek Sen-faberakások, a műszerfal teteje és az ajtókárpit varrott Ultrasuede (azaz hiper-szarvasbőr, lol) – hoppá, már rendelem is ugyanezeket a tételeket a zuglói nappaliba.

Még mindig kicsit sötét az utastér, de be kell látnom, hogy ami ennél világosabb, az csak tesztautóba jó, mert civil használatban pár hónap alatt foltossá piszkolódik. Viszont az elegancia, a harmónia megvan, pláne mert ebben a legutóbbi változatban a központi nyolccolos kijelző mellé már a műszeregységbe is tettek egy másik, hétcolos, paraméterezhető pixelplecsnit. Modernség van itt, kérem.

Ez a 6-os már a kivetített cuccokat sem az óraárnyékoló tetejéből kihajló plexilapra, hanem magára a szélvédő üvegére vetíti – kár, hogy nem konzultáltak a Ford mérnökeivel, mielőtt véglegesre csiszolták a konfigurációt, mert a lehető legrosszabb kombináció jött létre – poláros napszemüvegben csak 30 fokkal eldöntött fejjel látom benne az információkat. Az autóipari gyakorlat általában az, hogy mereven, egyenes nyakkal még épp le tudom olvasni, ami ott van, a Ford meg most épp kitalálta a Focusnál, hogy a polárszemüvegesek is bármilyen szögből lássák a kijelzőt. Legalább jut valami a következő faceliftre is a Mazdának...

Be kell vallanom, ez a faceliftes tudósítgatás nem tartozik a kedvenc műfajaim közé, engem még mindig jobban érdekel, amit a mérnökök művelnek, mint amit a designerek, bárhogy is utóbbiak munkája ad el mostanában mindent. Szerencsére műszaki vonalon is tettek néhány lépést. Ez az erősebbik dízelmotor, ugye, 9 lóerővel erősebb lett, ezért most már 184-et tud, a befecskendező-rendszeren és a dugattyúkon módosítottak kicsit, de üssenek meg, én nem éreztem a pluszt. Elég erős volt ez már előtte is, ráadásul ez azon ritka dízelmotorok egyike, amiket simán 5000 fölé lehet pörgetni. Én sosem kritizáltam... Azt meg, hogy tisztább az üzeme, amihez viszont Adblue-adalékot kell bele tölteni, senki nem fogja észrevenni.

Elég sűrűn ülök Mazda 6-osban, mégsem eléggé. Mert állítólag lejjebb vitték a kormányösszekötők bekötési pontjait, finomabbá tették a lengéscsillapítókat, rugókat hangoltak át, de a változás oly minimális egy legalább éves kihagyás után, hogy ilyen autóban ültem, hogy szinte nincs is. A Mazda 6 előtte is, most is rendesen autózható autó, budapesti utakon kissé túl feszes, de jellemzően kellemes rugózással – sajnos ebben a konkrét kocsiban a hátsó futómű felől, randa bukkanókon valami elég un-Mazdául meg-megszólalt. A zajcsillapítás korábban is jó volt, de azt még én is észrevettem, hogy most egy fél lépcsővel megint feljebb van; még messze innen a süketszoba, de akit ez a kis sustorgás zavar, annak nem autóra van szüksége, hanem a bőrdívány és egy láncon lógó zsebóra segítségére.

A Mazda 6 ezzel a dízellel megnyugtatóan erős, tétovázásmentes, pontos autózógép, most valahogy az Aisin automata se tűnt benne lassúnak, csak azt vettem észre, mennyire finoman működik, az új ülésekkel mintha kicsit még jobban is tartaná a testet, bár a Volvo-nívó innen még odébb van. Viszont legalább ezek már nemcsak fűthetők, hanem szellőztethetők is a beléjük épített elszívóberendezéssel, a mikropórusokon át. A fedélzeti infórendszert én speciel szeretem használni, mert egyszerű és áttekinthető, bár nincs annyi funkciója, mint egy Lexusénak, tény, az egész gépből árad a finomra csiszolt gépészeti harmónia, amit régóta annyira szeretünk a japánok autóiban.

A Mazda 6-nál különösen igaz, hogy a kombi jobb választás a szedánnál, nemcsak mert többféle és több mindent lehet belepakolni, hanem itt a tengelytáv is kilenc centivel rövidebb – ha nem hiszik, nézzék meg, mekkora a szedán és a kombi hátsó ajtaja. A rövidebb tengelytáv pedig pont annyi agilitást ad az autónak, hogy épp egy hangyányit kevésbé túrja kifelé az orrát gyors kanyarokban, s emiatt épp egy hangyányit jobb is vezetni. Lett 360 fokos parkolókamera is, de a felbontásán látszik, hogy a Mazda még nem a presztízsvásárlókat célozza a termékkel – elég kicsi a felbontása.

Kár, hogy a ma szokásos kombifunkciók jó nagy hányadát kihagyták az autóból: a fedél kézzel nyílik és csukódik (pedig ezen a szinten, ekkora ajtónál már jólesik a motoros segítség), nincs rendes csomagrögzítő fül, s kihajtható lapot, vagy tologatható keresztsínt sem találtam, ami a kisebb csomagokat megakadályozná abban, hogy a raktér belsejébe vándoroljanak, ahová utána expedíciót kell szervezni, ha ki kell halászni őket onnan. Jópofa az automatikusan felemelkedő csomagtérroló, de az azt tartó karabinerek gyengusz műanyag fülecskék, s amikor el akartam távolítani az egész miskulanciát, a rúdjával azért küszködtem egy darabot, mire ki tudtam akasztani a helyéről.

Ja, és az Adblue-t is a csomagtartó padlójának felemelése után előtűnő kis lyukacskába kell tankolni – nem árt a piszoárok mellett szerzett, régi gyakorlat. Kombiságból azért ez így csak egy erős ketteske, még csak nem is hármas alá, mert hely ugyan van, 12 volt van, cekkertartó fülecske van, elválasztó háló is van, de minden meglevő tételre tudok két olyat mondani, ami jólesne, de hiányzik, vagy nem kerek.

Hányadán is állunk? Szépen kikupálták az amúgy is jó designt – az a belső tér most már tényleg majdnem ott van, ahol a külső megjelenés, és csak azért majdnem, mert valami teljesen új utasteret és műszerfalat kellene kitalálni ahhoz, hogy az autó zseniális formáját sikerüljön vele utolérni. A kocsi agilitására eddig se volt panasz, ezért az, hogy még jobb lett, már kezdi a klasszisok szintjére emelni. A komfort pedig – nos, az is javult, zajban érezhetően, de ha úgy maradt volna, ahogy volt, attól se romlottak volna le az öngyilkossági statisztikák. Csak a kombiság környékén kihagyott ziccerek miatt vakarom kicsit a fejemet – ezt bizony kicsit félvállról vették. Talán hogy jelezzék: egy nagy puttonyos Mazda már el is felejtette régi-régi vevőkörét, a Hellest hörpölő, nagy bajszos bajor földműveseket. Ez itt már egy másik osztály járműve, azoké, akik az irodai meló után a vörösbor, a cider, az Aperol Spritz után már a felső erjesztésű kézműves söröknél tartanak, kombi pedig a hétvégi downhill-bringázás miatt kell csak nekik. Irány kijelölve, lehet tovább reszelni.