Ebből felesleges dízelt venni

Használtteszt: Mazda 3 (BM) SKYACTIV-G 120, Urban Limited - 2016.

2020.04.09. 06:10 Módosítva: 2020.04.09. 07:19

Nem vagyok érzelgős fajta, de nehéz szívvel adtam vissza. Nem tudom elképzelni, hogy négymillió forintot költsek használt autóra, de ha mégis, már van egy toronymagas esélyesem. Nem erős, nem kíméletlenül sportos, nem hajószerűen kényelmes és még csak nem is tökéletes a belseje. Az egész csomagot nézve viszont nagyon kevés ilyen jó használt autó van a piacon. Ez az árán is meglátszik.

Kíváncsiságból utánanéztem, mikor használtuk az instant get fogalmat a Totalcaron. Akad egy Rozmaring TSZ-kalap 2014-ből, konkrét instant get-plecsni nélkül, de ide sorolnám Csikós könnykicsordulását is a Jaguar F-Type kipufogószelepétől. Majd egészen a 2008-as Audi R8-tesztig kell visszamennünk, hogy Karottából kicsorduljon az instant get fogalom. Ott már konstanssá változott az érzés, de legyünk reálisak: az egy akkori áron 32 millió forintos szupersportautó volt, amelyet semmilyen hétköznapi érvvel nem lehet megmagyarázni, bár az indokolatlanság gyönyörűsége óta tudjuk, hogy sokszor nem is kell.

Az elmúlt években annyit fanyalogtunk a downsizingon, a turbósításon és az elektromos autók általában kiábrándító hangján, hogy egészen alacsonyra került az a bizonyos instant get-léc – vagy, ha engedékenyebbek akarunk lenni, ma már teljesen más fából faragják, más az erezete, a vastagsága és a fűtőértéke. Gyorsan helyretenném: természetesen soha, semmilyen körülmények között nem olyan jó vezetni egy 120 lóerős Mazda 3-at , mint az imént felsorolt szupersportautókat, de a teljes csomagot nézve, mind kívül, mind belül ennyire jó átlagautót nem hordott a hátán a föld az elmúlt 20 évben. Nem unalmas, mint egy Volkswagen, és nem kell hozzá annyira szerelmesnek lenni, mint egy Alfához. Mondjuk, úgyis az leszel.

A jó autódizájn fehérben is üt. A harmadik generációs Mazda 3 csak azért nem szakítja keresztül a tudatunkat 2020-ban, mert nagyon hasonlít a hatosra, amely 2012 óta velünk van – a két típusból együtt viszonylag sokat látni Magyarországon. Az 1920-as, 1930-as évek autóit eszembe juttató elnyújtott sárvédődomborítás az első kerekek fölött már a hatos Mazdánál is nagyon tetszett és ebben a méretben is ütős. Az újabb típusok, főleg a Mazdák fényezését gyakran éri kritika, de ez a 4 éves példány szép, a 144 ezer kilométert látszólag komolyabb sérülés nélkül vészelte át.

Mit mond a Totálkár kárlekérdező?

totalkar-lekerdezes.png

Malaca van az azóta már eladott Mazda 3 új gazdájának, vagy használta a Totálkár kárlekérdező szolgáltatásunkat és tudatosan választott autót? Nem tudjuk, az minden esetre biztos, hogy a teszten szereplő példány előélete makulátlannak tűnik, így a lekérdezés is teljesen ingyenes volt. Ha te is csökkentenéd a kockázatot, itt tudsz lekérdezést indítani egy kiszemelt autóról. Csak egy alvázszámra lesz szükséged hozzá, és csak akkor kell fizetned (3990 Ft-ot), ha találunk kártörténeti adatot.

A harmadik generációs Mazda 3 egyébként tisztességgel helyt állt az Euro NCAP töréstesztjén. Öt csillaga mögött 93%-os felnőtt- és 86%-os gyermekvédelmi érték szerepel. Hat légzsák és a kötelező hárombetűsök viszont vannak a Mazdában és táblafelismerőt is lehetett bele rendelni.

Belül már egyáltalán nem fog el az azonnali birtoklási vágy. A hármas pont úgy néz ki, mint akkoriban az összes Mazda. Viszonylag igényes, de egyértelműen nem prémium, sőt, néhol akadnak egészen régi kapcsolók is. Bénaság, hogy csak a vezetőoldali oldali ablak automata és kifejezetten ciki a matt karbonhatású betét is a kormányon meg az ajtókon.

Minden inkább visszafogott, viszont jó a kapcsolók nyomásérzete és el lehet hinni, hogy ez a belső további 144 ezer kilométer után is kulturált lesz majd. Igaz, a bőrök elég csúnyán el szoktak kopni ezekben a Mazdákban. A látványt egyértelműen a gyönyörű számlapú fordulatszámmérő uralja, szép a tipográfiája, ügyes a megvilágítása és nem hat bazárinak a benne elhelyezett digitális sebességmérő sem.

A sebességadatot egyébként a navigáció utasításai mellett a head-up displayről is leolvashatjuk, amelyet egy indításkor felemelkedő plexilapra vetít a rendszer. A klímapanel szerencsére megmaradt manuálisnak, a legtöbb funkció viszont felköltözött az iDrive-szerű infotainmentbe. A váltókar mögött található tekerentyűvel kezelhetjük, elég egyszerű a működése, de különösebben nem okos és sokan panaszkodnak a furán működő Bluetooth-ra. Nálam nem sztrájkolt, ami abszolút felüdülés a Mazda korábbi rendszereihez képest.

Kényelemben és térérzetben nem hoz semmi különlegeset a Mazda 3, az ülések kényelmesek, van némi oldaltartásuk is. Hátul se lenne rossz a helyzet, de nagyon kicsik az oldalablakok, ami az egyébként is sötét anyagokból építkező utastér otthonosság-érzetét rontja tovább. A csomagtartó 367 litere sem kategóriahatár-döntögető érték, de tisztességgel hozza azt, amit ebben a szegmensben elvárhatunk. Talán a kicsit magas rakodóperem az, amit felróhatnék hátrányosságként.

Persze, mint minden Mazda, ez a hármas is menet közben szeretteti meg magát igazán. Ebben az autóban a Skyactiv-G 120 jelzésű kétliteres szívó benzinmotor volt, ahogy a neve is jelzi 120 lóerővel, ami kifejezetten kevésnek tűnik egy ekkora motortól. Viszont nincs se turbó, se kompresszor, csak közvetlen benzinbefecskendezés, valamint szívó- és kipufogóoldalon is változó szelepvezérlés, illetve hangolt leömlősor. Hidegindításnál meglepően morgós hang jön elő az autóból, ami nagyjából egy percig szándékosan magasan (kb. 1500-on) tartott fordulat miatt van. Az extrém magas kompressziójú Skyactiv benzinmotorok így melegítik fel magukat, nagyjából egy perc után áll be a csendesség és az 1000 alatti alapjárat.

Mazda 3 (BM) SKYACTIV-G 120, Urban Limited - 2016. forgalomba helyezési és honosítási költségek*
Vagyonátruházási illeték 57 200 Ft
Forgalmi engedély 6 000 Ft
Törzskönyv 6 000 Ft
Eredetiségvizsgálat 18 500 Ft
Regisztrációs adó 90 033 Ft
Rendszám (párban) 8 500 Ft
Kötelező biztosítás (éves, 27 éves, budapesti férfi, 3 éves jogsi) 80 168 Ft
Gépjárműadó (éves) 26 400 Ft
* 2020 áprilisában érvényes adatok

Az első métereken nem is estem igazán hasra a Mazdától. Kicsit túlszervózottnak éreztem a kormányt és elviseltem volna kevesebb oldaldőlést is a kanyarokban. Aztán a település vége táblánál nyomtam egy padlót, és olyan lelkes szólót nyomott le a motor 4500 fölött, amit már nagyon régen nem hallottam négyhengerestől. Épp csak másfél fokozatot húzattam ki, szinte éreztem, ahogy meggörbül előttem az éjszakai táj, megfeszültek az ujjaim a kormányon, aztán lenéztem a sebességmérőre és 110. Ez a hangtónus elhiteti velünk, hogy nagyot ugrunk a hipertérben, de valójában csak jól szól a motor, a menés inkább tisztességes, mint ülésbe préselő.

Nekem ez pont elég volt ahhoz, hogy törvénytelenül jót autózzak a Mazda 3-mal, és ebben az élményben a hagyományos automataváltó is viszonylag jó partner. Már abban az értelemben, hogy sport módban zokszó nélkül hagyja tiltásig (viszonylag alacsonyan, 6500-nál van) forogni a motort, csak az extrém visszaváltásokat vétózza meg az elektronika. Hirtelen értelmet nyert a futómű hangolása is: nem dől sokkal jobban a nagyobb sebességgel vett kanyarokban sem, cserébe nem ráz az úthibákon, igazi tökéletes kompromisszum a hétköznapokban. A kormányzás a lágysága ellenére meglepően precíz, egy kicsit sodrósabbra sikerült kanyarban szinte éreztem, ahogy a körömágyamba maródnak az aszfalt és a gumi közé került kavicsok.

Nehéz nem idióta módjára közlekedni vele, mert a visszafogott teljesítmény mellé egészen jó fogyasztás is jár. Nem sikerült 100 kilométerenként 8 liternél több benzint elégetni vele, a nyolcat is a városi dugóban hoztam össze. Normálisan közlekedve, városon kívül bemászik akár 6,5 környékére. A gazdaságosság és a jó vezetési élmény annak is köszönhető, hogy ebben a konfigurációban alig 1,2 tonna a Mazda 3 tömege.

Mazda 3 (BM, BN) 2013-2018 motorok

Sokáig volt belépő, 1,5-ös benzinmotor is 100 lóerővel, de az már kicsit kevésnek tűnik az autóhoz. Felénk a kétliteres 165 lóerős változata a csúcsmotor, de azt sem egy aszfaltszaggató. Jó hír viszont, hogy alig fogyaszt többet a 120 lovasnál és ha sokat autópályázunk, valószínűleg jobb társ is lesz. Mindhárom motor közvetlen befecskendezéses, így felmerül a kokszosodás kérdése is. A kérdés eldöntéséhez úgy néz ki még várni kell az igazán nagy futásteljesítményű autók tulajdonosainak tapasztalataival. Találtam egy Skyactiv benzinmotorral szerelt CX-5-öt koksztalanító videóst a Youtube-on, de fogkefével és némi oldószerrel távolította el a lerakódásokat, így sejthető, hogy még bőven az egészséges tartományban lehetett a motor. Egyelőre úgy tűnik, a Skyactiv motorok tervezésénél jobban ügyeltek erre a problémára, mint más márkáknál. Felénk nem árulták, de a kétliteres szedán változatból volt egy hibrid verzió is, erősen lecsökkentett csomagtérrel.

Dízelből nagyon keveset vettek, pedig a dinamikus haladáshoz egészen jó karaktere van a 150 lóerős, 2,2 literes motornak (az 1,5-ös 100 lóerős lényegében nem létező elem a piacon), de ehhez szinte benzines fogyasztás jár. Sajnos tartósságában sem tartozik a legjobbak közé, más Mazda típusok gazdái tudnának mesélni a malfunction error feliratról. A leggyakrabban az okozza a problémát, hogy a részecskeszűrő regenerációs ciklusa többszöri alkalommal is félbeszakad, aminek végeredményben azon foghatjuk magunkat, hogy olajat termel az autó. Valójában persze nem ez történik, hanem a regenerációs ciklus során el nem égett gázolajjal szennyeződik az olajrendszer, ami változatos hibaüzeneteket generál. Ennek a motornak az olajszivattyú hajtólánca sem örök életű. Ugyan nem túl gyakori az eset, amiről itt írtunk, de érdemes erre is odafigyelni, ha nem akarunk pár ezer kilométer után komplett motorcserét (és gazdasági totálkárt).

Igen kellemes a normális menés is, hiszen, ahogy írtam, a Mazda egész jól rugózik, a motor csendes az alsóbb fordulatszám-tartományokban és az automata is észrevétlenül teszi a dolgát. Gördülési zajban viszont kicsit elmarad a kategória legjobbjaitól és hiába tolták hátra a tükröket, enyhén túlméretezték őket, így egyszerűen túl nagy holtteret képeznek.

Alkatrész megnevezése Alkatrész márkája Alkatrész ára
Akkumulátor Exide 40 813 Ft
Levegőszűrő Nipparts 3 557 Ft
Pollenszűrő aktív szénnel Würtemberg 8 257 Ft
Olajszűrő Mann-Filter 4 917 Ft
Hátsó lengéscsillapító Bilstein 39 174 Ft
Első fékbetét garnitúra TRW 25 016 Ft

A 2013-2018 között gyártott BM (illetve a 2016-os facelifttől BN) kódjelű Mazda 3 nem az a típus, amelynek hibáitól zeng az internet. Ennyi idő alatt viszonylag sok, 26 Népítélet érkezett hozzánk a típusról, mindebből pedig kimagasló, 8,7-es átlagértékelés jött ki. Leggyakrabban arra panaszkodnak, hogy a kézi váltó hidegen, vagy kevés kilométeres autóknál nehezebben veszi az egyest, de ezek a problémák a bemelegedést, illetve a bejáratási periódust követően megszűnnek. Azt is hozzá kell tenni, hogy csak három dízeles ítélet van és a tulajdonosok ott is új autókról írnak.

A Mazdák örök ellenségéről, a rozsdáról egyetlen panaszos ítéletet találtam. Ez a tulajdonos két apró rozsdapöttyöt említ (és az autó B oszlopán és a hátsó rendszámtáblatartó-keret alatt. Állítása szerint a kereskedő azzal hárított, hogy kavicsfelverődésről van szó, mindenesetre egyelőre elég kevés információ van arról, hogy ezek a Mazdák javultak-e a felületkezelés, illetve üregvédelem szempontjából. A vásárlás utáni alapos alvázvédelem nyilván ajánlott, de nézd meg ezt a videót mielőtt megörülnél valamilyen gányolós, gyantás megoldásnak.

A harmadik generációs Mazda 3-hoz nyolc visszahívási akciót találtunk.

Mazda 3 (BM, BN) 2013-2018 visszahívási akciók:

  • Az utasoldali légzsák kikapcsolását jelző piktogram nem gyullad fel, amikor fel kellene neki gyulladnia, és az övbecsatolást figyelő szenzor sem működik ilyenkor (2018.11.6. és 2019.3.7. közötti gyártás)
  • A 2,5 literes benzinmotor újabb, hengerlekapcsolós változatában probléma lehet a motorvezérlő szoftverrel, amitől lefulladhat a motor az üzemmódok közötti váltáskor (2018.11.07. és 2019.05.13. közötti gyártás).
  • A hibásan programozott automata vészfék fals riasztást adhat (2018.11.6. és 2019.10.19. közötti gyártás)
  • A kerékanyákat a gyártás során nem húzták meg megfelelően (2018.12.3. és 2019.04.18. közötti gyártás)
  • A Front Body Control modul meghibásodása miatt az ablaktörlő is elromolhat (2015.07.20. és 2017.07.18 közötti gyártás)
  • A szelepek kokszosodás miatt zárt állásban maradhatnak, amitől lefulladhat a motor (2013.07.09. és 2018.06.30. közötti gyártás).
  • Az üzemanyagtartály és az üzemanyagcső közötti hibás hegesztés üzemanyag-szivárgáshoz vezethet (2015.07.01. és 2015.09.08 közötti gyártás)
  • Az üzemanyagtartás és a szellőzőcső közötti műanyag csatlakozó megszakadhat, ami szintén üzemanyag-szivárgáshoz vezethet (2015.09.24. és 2015.10.16 közötti gyártás)

Egész tűrhető választék van a használtpiacon ezekből a Mazdákból, de egyelőre elég jól tartják az árukat. 3 millió forint alatt csak két példányt találtam, azok is sokat futott dízelek. Hárommillió forint a cikk írásakor komoly lélektani határnak számít, ugyanis fölötte már záporoznak a hirdetések. Négymillió alatt akad egy-két 100 ezer kilométer futásteljesítmény körüli hármas Mazda is. A jól felszerelt, szalonautó-szerű állapotokat 5 millió forint fölött keresse!

Alternatívából rengeteg van. A kusza formatervű, valószínűleg nem kevésbé megbízható Toyota Aurisokból Dunát lehet rekeszteni, ahogy sok van a Mazdánál talán még tökéletesebben összerakott, de sótlanabb hetes Golfokból is. Aki olcsóbban szeretne hozzájutni a német eminenciáshoz, annak a hármas Seat Leon se rossz választás, de nagy izgalmakat itt se várjon senki. A kortárs Focus III már közel sem hoz annyi élményt, mint amivel pályafutása elején jó híre lett, és elég igénytelen a beltere is. Sokkal jobb a helyzet a K Astránál, de ott a feszes úttartás a kényelem rovására ment. Ha sok extrát szeretne olcsón és puha rugózást, a második generációs Kia Ceeddel lesz boldog. Ezeket merő udvariasságból soroltam fel, én most elraktam a Mazda 3 hirdetéseket a könyvjelzőim közé...

A műszaki adatokért kattintson ide!
   Mazda 3 (BM) SKYACTIV-G 120, Urban Limited - 2016.
Üzemanyag benzin
Lökettérfogat (cm3) 1998
Hengerek száma/elrendezése 4/soros
Teljesítmény kW (LE)/1/perc 88 (120)
Nyomaték 210 Nm
Könyezetvédelmi besorolás Euro 6
Váltó 6 sebességes automata
Végsebesség 194 km/h
Gyorsulás 0-100 km/órára 10,4 mp
Kombinált fogyasztás l/100 km 5,6
Saját tömeg kg 1240
Hosszúság mm 4460
Szélesség mm 1795
Magasság mm 1450
Tengelytáv mm 2700
Csomagtartó 364 liter
Tank mérete (l) 51

A cikkben szereplő autót a CarNext by Leaseplan kínálatából választottuk. Ide kattintva kereshet még hasonló használt Mazda 3-asokat.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.