Ennél németebb új Opelt nem kaphatsz

Menetpróba: Opel Grandland PHEV - 2025

2025.03.12. 05:59

Szentgotthárdon gyártanak hozzá négyhengeres turbómotort, tisztességes akkumulátora van mellé és akkora teste, amitől már nagyautósan komolyan vehető az új Opel Grandland. Akinek kevés a háromhengeres, vagy nem akar elektromosat, tökéletes opció a PHEV, amit végre vezethettünk is.

Mintha kicsit kiveszett volna az Opelből a lényeg az utóbbi években. Az volt az érzésem, hogy a PSA, később Stellantis érkezésével egyszerűen beállították a sor végére, mint a legkisebbet, hogy tanuljon a nagyoktól – mintha szüksége lenne rá – és megkapja a levetett dolgaikat, azokból dolgozhat. Az óriási anyacég a csőd széléről húzta vissza az Opelt, ha a General Motorson múlik, már évek óta nem is létezne. Szóval kapott is jövőt a márka, meg nem is, de talán majd most. Az Insignia óta eltűnt a komolyság, számomra sajnos a minőség is, amit most nagy erőkkel igyekszik rendbe hozni az új Grandland, első ránézésre, és immáron másodjára is, sikerrel.

Nagyobb, mint eddig

Ahogy az Insignia leköszönt, az Opel is kilépett a nagy üzleti autók piacáról, pedig korábban fontos szereplőnek számított. Eddig tartott ez a hiány, mert a Grandlanddel ismét van új nagy autó a kínálatban. Azért is tekinthető az Insignia utódjának, mert egyrészt nem lesz többé Insignia, másrészt legalább egy kategóriával nagyobb az elődjénél, így a név szerintem kissé megtévesztő is. 

17,3 centivel hosszabb az elődjénél, majdnem két méter széles és 1,66 magas. Élőben is tisztességes darab, ahogy egymás mellett áll a Frontera, a friss Mokka és a Grandland, egyértelmű a hierarchia. Ezt a formanyelvet is sikerült addig érlelni, amíg elérték, hogy érdekes legyen. A Grandland Vizorját – így hívják a fényszórókkal egy elemnek látszó maszkot az Opelnél – most plexilap borítja, e mögé került a villámos embléma, ami most először világít is.

A két új Intelli-Lux HD fényszóróban összesen 50 ezer pixelnyi vetítőlencse dolgozik a tökéletes kitakarásért és fénykévéért, szóval oda lett téve. Ezzel az installációval valahogy működik az összkép. Vagy azért, mert dizájn szempontjából kiugróan sok benne a fantázia az autó többi részéhez képest, vagy mert az utóbbi években sikerült teljesen elrejteni az autókon az Opel emblémát, és végre jó megint azt látni, hogy egy új modell büszkén viseli, de mindenesetre ez így összeállt. 

Nagy sík lemezek, lakkfekete elemek, fekete tető, elegáns színválaszték jár mellé. Messze nem olyan hangos a kép, mint a Peugeot 3008/5008 testvérmodelleknél, jóval kimértebb, a stílusa mégis rendben van, így összességében jó ránézni. Bátor választás, hogy hátul is világítanak a márka karakterei, de most ez a divat, és világító betűket nem nagyon láttunk autón, hirtelen csak néhány nagyobb Porsche jut eszembe. 

Négyhengeres, nem három

Sok itt a komolyság, a németek a sarkukra álltak, és sikerült a francia vezetést meggyőzni arról, hogy az új legnagyobb Opel motorja Rüsselsheimben készülhessen. Mármint a fejlesztés, a mérnöki munka, hogy a német márka újra valóban német terméket adhasson a vásárlóinak. Így történt, hogy a Grandland konnektoros hibrid változatainak 1,6 literes, önmagában 150 lóerős és 300 Nm nyomatékú turbómotorját a rüsselsheimi központban fejlesztették, és nem mellesleg Szentgotthárdon készül. 

Hogy hol, milyen származású mérnökök dolgoznak, ma már meghatározhatatlan, így az is, mennyi németesség van az új 1,6-osban. De az biztos, hogy az opelesek újra az Opel szívéből kapnak egy darabot, elmondható, hogy ez egy német motor, és ennyi talán elég is ahhoz, hogy a franciaellenesek talán bizalommal forduljanak vissza az Opel felé. 

Konnektorra dughatod

Hibrid rendszer nélkül ez a motor sajnos nincs, csak a PHEV változatban, amiben egy új hétfokozatú duplakuplungos váltóba épített 125 lóerős villanymotor végzi a hajtás jelentős részét. A rendszerteljesítmény 195 lóerő és 350 Nm nyomaték, egyelőre csak elsőkerék-hajtással, később érkezik összkerékhajtású változat is. 

Korábban Bence már leírt minden hasznos infót a többi kivitelről, így most csak a PHEV-vel fogok foglalkozni, mivel van annyira fontos változat, hogy az Opel külön ezért reptetett el minket Mallorcára. Aki ezeket hiányolja, a link alatt megtalálja a vonatkozó cikket. 

75 kilométeres elektromos hatótávot ír a 10 colos digitális műszeregység, ahogy bepattanok a kormány mögé és megnyomom a Start gombot. Ez kevesebb, mint az ígért 85-87, vagy a városi 100, de a felhasználás sem a legideálisabb hozzá, országúti szerpentinen nyúzták előttünk. A 17,9 kWh-s akkumulátorból viszont nem nagy lódítás a 100 kilométer, a Cuprák is tudják, és a Grandland is 1,9 tonna alatt nyom sofőrrel, szóval bőven hihető.

Egészen őszintén dobálózik a számokkal az Opel, mert elektromos fogyasztásnak 21,9-23,4 kWh/100 km-t adnak meg, a benzines fogyasztást pedig lemerült akkumulátorral 6,8-7,0 literre ígérik. Több mint korrekt, én vagyok a legjobban meglepődve, a tesztúton próbálgatás mellett nagyjából valóban ilyen számokat mutatott a kijelzőn, úgyhogy egészen hihető. 

7,8 másodperc a 0-100, és 220 km/h-ig lehet kergetni a német autópályán, ha ez lenne a vízválasztó adat bárkinek. Úgy persze nem fogja tudni a kombinált 900 kilométeres hatótávot, minden más esetben állítólag igen, mivel a benzintank 55 literes. 

Nagyautósan komoly

Hátul multilink, elöl hagyományos MacPherson rugóstagos felfüggesztését kétkamrás lengéscsillapítókkal egészíti ki az Opel az elektromos és a plug-in hibrid változat esetén, hogy a megnövelt súly mellett is megfelelő csillapítást tudjon a futómű. Miután a mallorcai Ma-10-es szerpentint egy nappal az érkezésünk előtt aszfaltozták le majdnem teljes hosszában - egy idő után vissza is kellett fordulnunk, mert még dolgoztak -, csak tükörsima, vadonatúj burkolaton tapasztalhattuk meg, mit tud a Grandland. Az pedig messze nem egyenlő a magyar utakkal, így egyelőre csak az a biztos, hogy vadonatúj burkolaton csodálatosan rugózik, sok dolga mondjuk nincs. 

Próbálgatom, hogy dől-e dinamikusabb kanyarban, ha úgy szeretnél majd vele közlekedni, tisztességesen bírja. Magas építése ellenére is biztosan tart, de sportosan azért ne ezzel akarj majd végigmenni a Szentendre-Lepence hágón. Érzésre kijön belőle a 195 lóerős, ahogy a kigyorsításokon próbálkozom, mindenképp erősnek tűnik, azonosul a méretével. 

Észrevétlen a váltás elektromos és benzines hajtás között, ügyes a váltóba épített kis motor, mindkét egység jól reagál a gázadásokra is, semmi kiugróan zavaró mozdulata nincs. Láttunk már szépen preparált Opeleket rendezvényeken, így majd az első hazai tesztautónál fog kiderülni, valójában milyen a hajtás, első körben azonban elég biztosnak tűnik. Szép az 1,6-os hangja, egységes és erőteljes, a rendszer teljesítménye is bőven elég. 

Jó a fékezési érzet, változtatható a villanymotor visszatermelésének mértéke is, minél erősebbre állítom, annál jobban lassul és alakítja a lassításnál amúgy elveszendő energiát árammá az akkumulátor számára. Csodálatosan sűrű és élesen kanyargó útvonalon vezethettük, így a kormányzás is alaposan vizsgázhatott, és az biztos, hogy nem rosszabb, mint bármi másban. Teljesen átlagosan semleges, könnyű és nem zavaróan pontatlan, a helyzethez tökéletesen alkalmazkodik, ennél többet egyáltalán nem érdemes várni tőle. 

Hatalmas és érdekes

550 literes a csomagtartója, harmadik üléssora pedig nincs, a hétüléses Opel szerepét a legkisebb SUV, a Frontera tölti be. Innentől fogva a Grandland ritka tágas ötszemélyes modell, 180 centis magamra állított vezetőüléssel is vígan elférek a hátsó ülésen. Ennél talán meglepőbb, hogy a pad és a háttámla is remekül formázott, a panoráma üvegtető a fejem fölé ér, az első fele nyitható és teljes sötétítő roló húzható alá, aminek ma már rendesen örülni kell. 

Külön állítható klíma zóna nincs, csak befúvás, cserébe praktikus zsebbe lehet rejteni az apró dolgainkat, vagy beállítani telefont, tabletet a gyerekeknek, hogy nézhessék a mesét. Kimondottan ízléses kárpitozása miatt a tesztautó belső hangulata nálam erősen betalált. Ez a többféle szürke kimondottan jó irány és hozzá a minőségérzet is remek. Erősen rímel a testvérmodell Peugeot 3008-ra, a formák miatt mégis teljesen más a hangulata, egyben végre érdekes is a szemnek, ami Opel szinten nálam mindenképp nagy ugrás.

A GS kivitelű tesztautóban még az ajtókárpitok tetejét is szövet borítja, ami egyáltalán nem szokványos megoldás, ezzel pedig rendesen otthonos a beltér. Kapott egy teljesen új kormányt, mellette viszont a szokványos Stellantis egyenkapcsolókat látjuk mindenhol. Különös a középkonzolon lévő átlátszó plexilap szerepe, ami pont annyira lóg az első tároló rész és telefontöltőpad fölé, hogy útban van bármihez, amit ki szeretnék onnan venni. 

Nagy a könyöklő alatti zárható tároló, szintén terjedelmesek az ajtózsebek és a középkonzol alatt is találok egy polcot, a praktikummal nincs gond. Az alapáras 10 colos multimédia kijelzőt nem, csak a magasabb felszereltséghez járó 13 colosat próbálhattam, ami az egyen Stellantis rendszerrel kiválóan használható, gyors és viszonylag logikus is, a megjelenítése is remek és vezeték nélkül tudja az okostelefon tükrözést is. 

12,5 millióért ekkora autót?!

Nyugalom, ez az 1,2-es 136 lóerős könnyű hibrid változat kezdő ára, ami a kategóriájának egyik legjobbja. Plug-in hibridet 16,5-től, elektromosat 17,8-tól lehet rendelni mindenkinek járó kedvezménnyel, ezekkel pedig elég versenyképesnek bizonyul méretét, minőségét és használhatóságát tekintve is. 

Az összes Opel közül a Grandland kapja a legfejlettebb fényszórókat és kibővített vezetéstámogató rendszereket is. Araszolásra képes távolságtartó tempomatot, vészfékasszisztenst, adaptív táblafelismerő rendszert, kormányzás asszisztenst, sávtartót, 360 fokos kamera rendszert és még vagy húszféle vezetéstámogató berendezést kaphat, rettentően összetett modell. 

Németessége még ebben az esetben is inkább csak prózai, miután minden ponton hasonlít francia márkajelzésű testvéreire. Mégis a Grandland alapvető minősége és a PHEV kivitel képességei könnyen magasan értékelhető modellé teszik.