Fürge tankhajó

Teszt: Audi A4 Cabriolet

2002.10.02. 08:58

 
   
 

A klíma mesterien sikerült. A termosztátok késlekedés nélkül érzékelik a legapróbb hőingadozást, és azonnal kapcsolják a szükséges ventilátorokat. Fűthetőek az ülések is. Vicces a középkonzol középső befúvója, melynek szerepe a kétoldalt különbözően klimatizált levegőtömbök elválasztása. Az említett lyukból a két beállított érték átlaghőmérséklete érkezik.

A kabriózás még csúcsforgalomban is élményautózás, fontos tehát, hogyan viselkedik az autó lenyitott tetővel. A nyitás csak álló helyzetben lehetséges, behúzott kézifékkel. A tető nyitógombja a kézifék mellett kapott helyet, a nyitás-csukás folyamatos nyomvatartással 30 másodpercet igényel. Nyitott tetővel a 315 literes csomagtér térfogata 246 literre csökken, ez nagyjából négy hátizsáknak elegendő hely, egy közepes bevásárláshoz még épp elég.

 
   
   

Az A4 Cabrio szerkezete nyitott tetővel is hihetetlenül masszív. A zárt karosszériás mezőny nagyobb része elbújhatna mögötte, statikus csavarómerevsége kétszerese elődjének. Nem nyaklik, nem lötyög, nem zörög, ha nem látnánk a mozgó alkatrészeket saját szemünkkel, hajlamosak lehetnénk azt feltételezni, hogy az egész autó egyetlen darabból van.

Nem így van, de érzetre lehetne. Sokkal lényegesebbek a test merevítései. Elöl csavarkötéssel rögzített segédkeret, a hátsó ülés alatt átlós merevítők gátolják a csavarodást. További merevítéseket kaptak a küszöbök, az ajtók és a szélvédőkeret, a tetőbeépítés miatti dupla hátfal is fokozza a biztonságot.

 
   
 

A szokásos biztonsági rendszerekkel rendelkezik az A4 Cabrio: légzsákok, ABS, ESP, vészfék-asszisztens, azonban kabrióról lévén szó jogos a kérdés, mi történik, ha véletlenül felborul. Aggodalomra semmi ok, ugyanis a hátsó fejtámlák mögött két darab, vész esetén ezredmásodpercek alatt kiugró védőkeretet helyeztek el. A merevített szélvédőkeret és a két vastag fémdarab nem engedi a bent ülők fejére esni a több mint másfél tonnás kasztnit.

A masszivitás érzése menet közben is permanens, mint egy fürge tankhajó, jó mély üléshelyzettel, az ajtó felső széle jóval a vállak fölött húzódik, fokozva a biztonságérzetet. Azért van egy jelenség, ami nem engedi elfelejteni, hogy kabrióban ülünk: nyitott tetőnél a felhúzott ablakok kocogása kissé zavaró, de rádióval könnyen elnyomható.

 
   
   

Limuzin és kombi testvéreinél 2 centivel ül lejjebb a Cabrio. Így az autó dőlése hirtelen kanyarvétel vagy szlalom közben is minimális, viszont hazánk útjai nem tolerálják az alacsony építést: jobban járunk, ha messze elkerüljük a gödröket és a buszmegállós nyomvájúkat, ha nem akarjuk az Audi aerodinamikailag is kezelt padlólemezét szétverni.

Sportosra hangolt, négylengőkaros első, és trapézlengőkaros hátsó felfüggesztés garantálják a dinamikus vezetés közben is megmaradó gördülési komfortot. A rugózatlan tömeg csökkentése érdekében a lengőkarokat elöl-hátul alumíniumból készítették, és ahol csak lehet gumibakokkal csillapították a karosszériára átadható rezgéseket.

 
   
 

Az eredmény feszes, ugyanakkor nagyon kényelmes gördülés és kanyarvétel. Precíz kormányozhatóság teszi teljessé az élvezetet, egyenesben stabil, kanyarban pontosan irányítható, kezes jószág. Hagyományosan audisak a fékek: bólogatás és csóva nélkül fogják meg az autót, akár 180-as sebességről is.

A hátsó üléssort elfoglaló szélfogóval még a fenti 180-nál sincs huzat az utastérben. Magasabb fordulatokon a motorhang is életre kel, egy-egy kigyorsításkor kellemesen baljóslatú morgás tör elő a két kipufogóvégből. A xenon fényszórók antigravitációs sugárként működnek, sötétítetlen hátsó üveggel/visszapillantóval rendelkező autóstársakat nem nehéz lesöpörni a szép, kékes árnyalatú, de bivalyerős pászmával. Ezzel szemben a mi tükreink foncsorozása hatékonyan csökkenti a hátulról ránk világító fényszórók vakító fényét.

 
   
   

A tempomat tökéletesen illeszkedik az autó jellegéhez, sokkal inkább ráérős, mint csapatós gép. Az integrált hifiberendezést csak a középkonzolon kapcsolgathatjuk, a gombok azonban egyértelműek, könnyen kezelhető az egység, csak a CD lemezek cseréje tart kicsit hosszú ideig.

Az Audi A4 Cabriolet majdnem makulátlan autó. Kevesen találhatnak rajta kifogásolnivalót, ezek egyik csoportja a megszállott teljesítményhajhászok, a másik pedig a csilivili futura-dizájn fanatikusai. Nyitható tetejű, négyüléses kabrióként, kis túlzással túraautóként azonban ideális. Külseje visszafogott, szerény szépség, komfortja ötcsillagos, és még motorizáltsága is bőven elegendő a kellemes mindennapi, vagy szabadidős autókázáshoz. Hatalmas pluszpont jár a tetejéért: lenyitva sima kabrió, felhúzva zárt karosszériás autó. Ezt eddig a Saab-okról mondták, de ez még jobban tudja.

 
   
 

Akinek nem elég dögös, annak van BMW, akinek nem elég harapós, vagy nem elég dizájnos, annak ott van a Bertone-féle Astra Cabrio Turbo, akinek pedig nem elég az ingolstadt-i masszivitás, az mazsolázhat a stuttgarti kínálatból. Én személy szerint túl tudnám tenni magam az egyesek számára elfogadhatatlan tényen, hogy a motorháztetőt négy karika ékesíti.

Viszont jó lenne, ha üléséből kifolyólag 95 %-os TB-támogatást lehetne érvényesíteni rá, mind vásárláskor, mind pedig a meglehetősen sűrű benzinkúti látogatásoknál.

Értékelés: 4,5 - Remek, de költséges mulatság