Használtteszt: Alfa Romeo 155 Q4

Szóval viszonylag jól megy, a mai 1.1-es egytonnásokhoz képest baromira, a sportosabbakhoz képest kicsit jobban. Mondjuk a hét másodperces gyorsulás egy mai Alfa 159 3.2 V6 Q4 eredménye. Az ugye elég sportos? Ide vehetjük a Renault Clio RS-t, vagy az Opel Corsa OPC-t. Ezek tudnak annyit ma, mint a 15 éves 155 Q4.

Manapság a hétköznapi autók is eléggé sportosak, ráz a futóművük, jól kanyarodnak, telis-tele vannak tömve okosabbnál okosabb elektronikákkal, ez már nem kunszt. Esetünkben az Alfa Romeo 155 Q4-nél mindezekből csak a vezetési élmény van jelen. Észnél kell vele lenni, nem véletlen, hogy a világ 155 kínálatának jelentős százaléka már donor azon szerencsésekhez, akik megúszták a 300-500 lóerő közé tuningolást, a rommá törést és mindennapi használatban vannak. Magyarországon maximum 30-40 ilyen autó van. Ebből 4-5 csak tréleren látja a közutakat, gyorsulásra vannak átépítve, a maradék több mint a fele bontódik már.

A klubélet jelentős, az index.hu fórumaiból kinőtt alfa­amore.hu közösségi portál felöleli a teljes alfás baráti társaságot. A régi családias találkozók helyett ma már több száz alfás ruccan össze évente – hiába, divatautó lett. Már nem az a sikk, hogy ki miben tud segíteni a másiknak, hanem az, hogy hány századik Alfa érkezett. A régi szerviz-CD cserélgetős, sütögetős találkozóknak vége.

A Q4-nek tipikus hibái nincsenek. Hosszasan faggattam a tulajdonost, aki némi unszolásra elmondta, hogy igazából az lenne a jó, ha lehetne külön kapni lengőkarszilenteket, nem csak a lengőkarral együtt. Jó minőségben. Így se vészes, de azért kétévente cseréni kell. A TS motorok légtömegmérőjéről és vezérlésállító kütyüjéről is tett némi tétova megjegyzéseket, de ma már mindenre megvan a megoldás, utángyártott, olcsó, mindenféle. Valami más is történt. Sajnos ezekhez az autókhoz nem értenek már a szervizek. Külvárosi mániákusok, vidéki guruk, segítő topiktársak nélkül már mind kihalt volna, így se sok van.

Alfával hegynek fel - Kattintásra videó indul

Ami tizenöt éve sportosnak neveztetett, az ma már egy kicsit mosolyogtatóan billegős, szűkös, kopogós, nyöszörgős valami. Mindezek ellenére mégis jobban szerethető, a billegésre kényelmest mondunk, a szűkösségre passzentost, a majdnem kétszáz lóerőre elegendőt. A 7.0-s 100-ra gyorsulásra meg semmit, csak csendben merengünk azon, hogy tizenöt éve mennyire másról szóltak a dolgok.