Menő hát

Teszt: Aston Martin V8 − 1976

2009.04.01. 00:04

1732 kiló. Sok? Ennyi a Ferrari California is, meg a BMW M6, kevlárostul. Ezek persze erősebbek, de közben eltelt bő három évtized. Szóval, sok az 1,7 tonna? A gyári gyorsulási adat 6 másodperc, ami erősen gyomorfalhorpasztó. A mi gyomorfalunk most nem horpad; az autó egyszerűen nagyon veterán már.

A belseje olyan, hogy a lélegzetelállító üres frázisból valósággá válik. 30 év, felújítás nélkül − oké, hogy nem szállítottak vele káposztát, és már a puszta ára is garancia volt, hogy vigyázzanak rá, de a gyári állapot már önmagában döbbenetes. Aztán, állapottól függetlenül, a sírni tudnék kategóriába tartoznak a részletek. A Smith márkájú töltés- és benzinszintmérő, ami lehetne akár valami apokrif Fiat-alkatrész is, ha nem rakták volna gombfocikapusra emlékeztető keretbe. Ízléses és elegáns a hurkásan varrt mustársárga bőrülés, rengeteg a plüss.

Mindenütt apró világító visszajelzők szép tipográfiával – szívató, alacsony benzinszint, katalizátorhiba, olajnyomás. Mai szemmel kicsit már nehezen áttekinthető, méltóságteljesen ütött-kopott szellőzésvezérlés, és persze kazettás rádió – más mobil hanghordozó nem igazán létezett. Annyi a gomb, kapcsoló, visszajelző és mindenféle kütyü, hogy ez akkoriban nagyon pilótafülke lehetett, igaz, most is. A kicsit furcsa, láb alá rakott kéziféken kívül érdekes, hogy a kreatív légkörből spórolásra is futotta: az ablakemelőket összesen két gomb működteti a középkonzolon, akárcsak a Fiat Pandában.

A kormányon látszik, hogy majdnem olyan fontos volt a formája, mint az egész autóé: igen sokat foglalkozhattak vele, míg ilyen lett. Nem is tudom, mikor láttam utoljára ennyire szép kormányt. A vékony karima mindig jó, de a három küllő sávjai, amik a hőskor vékony pálcikás versenykormányaira utalnak, egyszerűen gyönyörűek. És az egész érdekes bizonyíték, hogy a perecet is be lehet bőrözni, nem kell ragaszkodni a csúszós bakelithez. Ráadásul amilyen egyszerűnek néz ki az Aston-Martin embléma, annyira zseniálisan ki van találva. A stilizált sas általában is jól szokott kinézni, de ezeken a fehér tűzzománc szárnyakon lazán elosztott Nazca-vonalak mindent vernek.

A központi zárból is tudhatjuk, ha a bal oldali kormány nem tűnt volna fel, hogy ez amerikai modell: az autó magunkra zárása jellegzetes amerikai őspara. Az ablaktörlővel nem tudtam mit kezdeni, meg nagyon ő se magával. Hol elindult, hol megállt félúton, de inkább megállt félúton. És hát persze tök esélytelen, hogy most itt megtaláljam a tempomatot, mert már amiatt is valóságos katarzist éltem át, hogy fel tudtam kapcsolni a lámpát.

Van egy PANEL gomb, az lenne az? Vagy a rádiótól balra a START/STOP? A recirkulálást, a demistet meg deicét bezzeg megtalálom. Mindegy, ha kifizettem az Astont, dobok egy e-mailt Vermes Gézának az oxfordi egyetem judaisztika tanszékére, nem találtak-e véletlenül a kumráni tekercsek mellett egy ’76-os Aston Martin V8 kezelési útmutatót.

Kicsit szarabbul megy, mint a Shelby Mustang, amit Sándor határozott kérésére az előbb elvittem egy körre. A féket taposni kell, de ha tapossuk, fog. Nem igazán látni, hol az eleje, de nagyon jó a motorháztető domborítását nézni, még úgy is, hogy tudjuk, semmi köze a levegő beömléséhez. Jó a kormányszervó, de nagyon sokat kéne vele száguldoznom, hogy merjek keményen kanyarodni. A futómű tehát közelebb van egy korabeli amerikai autóhoz, mint egy mai bármihez.

Annyira csendesnek se tűnik, mint bármi, leszámítva persze a dízel B Mercit, mert annál egy IFA is csöndesebb, és valami jobbról határozottan süvít, persze nem tudom lokalizálni, mi és honnan, mert megyek. Mentségére legyen szólva, restaurálás előtt áll az autó, nekem pedig jobban is kéne így, ahogy van. Bánom is én, süvítsen! 120-as tempó körül forog a motor 3000-et, és gyengének nem gyenge, de ha 100 felett akarnánk egy kis gyorsulást villantani, érdemes az automatát visszahúzni 2-esbe.

Érdekes dolog az autók DNS-e: hiába volt több tulajdonosváltás, a mai Astonokban is van valami hasonlóan erőt sugárzó, letisztult körülményesség. Alapvetően teljesen használható, hétköznapi közlekedőautó is lehet. Ez akkor derül ki, amikor mellékutcába fordulunk, beparkolunk, kiparkolunk, araszolunk, kertbe állunk vagy tankolunk. Abszolút élhető autó, amellett, hogy botrányosan menő. Az Aston-karakter lényege nem változott az elmúlt 30 évben: kicsit inkább luxus, mint sport, de nagyon erős. És karakteres. És menő, a végtelenségig − akkor is, most is.

Az 1969-72-ig létezett Aston Martin DBS, ami majdnem azonos karosszériával futott, néhány elhanyagolható különbséggel. Abban voltak soros hathengeres motorok is, olyan volt Roger Moore-nak is a Minden lében két kanálban.