Morzsa kutyám a fa tövét szaglászta, közben azt az embert néztem, aki épp beült a fekete C4-esébe. Jó lehet? Szereti? - merengtem, aztán becsapta az ajtót. Boioiong! 2006-ban miért vesz valaki Wartburgot?
Ó, de jó, holnap magam is elhozok egy C4-est. Az ajtócsapódás gerincrepesztő hangját már ismertem, a kilincsé viszont meglepett. Ha az ember visszaengedi, nem kattan vagy kluttyan, egyáltalán, semmi kellemes hangutánzó szóval leírható hangot nem ad, hanem valami fémes-fás pengés.
Az ajtócsapódás hangjához már volt szerencsém. Aztán beszállás előtt levertem a havat a lábamról. A küszöbön. Hát, feleim, ennél csüggesztőbbet régen hallottam, pedig nap mint nap Niva-küszöböt rugdosok, de az a C4-éhez képest Pavarotti, kósza szél a felhők lágy ölén, a szférák zenéje.
A Toyota már az első Yarisnál is figyelt rá, hogy szép hanggal csapódjon az ajtó, és az illetékes hangmérnökök addig sakkoztak a kilós gyapottömbbel, míg megcsinálták. A C4-nél az akusztikai tuning a vásárlókra marad. Az ajtó belsejét autóhifi szakműhelyben kell kitömetni, a zene is jobban szól majd (a C4 hifijére rá is fér). A küszöböt megfúrjuk, és telefújjuk PUR-habbal. A kilincs alsó részére meg finoman körbevágott mosdószivacsot ragasztunk, és a keményebb csillapítás kedvéért megkenjük Gumiám pasztával. És már kész is van. Az ajtó.
Dizájnban a Citroën mostanában a legbátrabbak közé tartozik, kezdenek kirakni egy előremutatóan ízléses modellsort. A C3 már megvolt; nem hasonlít a későbbi nagyobbakra, de a kisautó kategória legszebb gombóca. Szép a C2-es is, a C5-ös ormótlanságából faragtak egy kicsit a modellfrissítéskor, és a teljes modellváltástól se féltem őket. Az új C6-ost pedig nem túlzás a legendás DS-hez hasonlítani.
A C4 a legszebb köztéri szobrok egyike, még a kicsit asszonyosabb hátsójú ötajtós is, a kupé meg különlegesen jól sikerült. Dinamikus, elegáns, citroënesen futurisztikus forma, a mából visszanézve egészen hihetetlen, hogy adhatta ki a kezéből ugyanez a cég a Xsarát meg a Xantiát.
A beltéren még lehet dolgozni, mert a Citroënnél mintha fordítva tartották volna a touch design szakkönyvet: az ajtóburkolat tetejére került a leghitványabb műanyag. A hibák persze csak a második-harmadik körülnézéskor tűnnek fel, addig próbálgatjuk a kormányt, amiről már olvastunk, de más élőben tekergetni úgy, hogy a közepe mozdulatlan marad.
Aztán ott a kilométeróra, középen, átlátszó folyadékkristályos kijelző, digitálisan kijelzett sebességgel. Az LCD tetszik, én viszont jobban szeretem az analóg visszajelzőt, aminél az agyamnak nem kell arab számokat dekódolnia, és valami mutatóról látom, nagyjából jó-e. Ellenben kíváncsi lennék, a formatervező részlegen hallottak-e már a Volga M21-ről.
A kilométeróra mögötti zöld plexi féldinnyére gondolok, amire, digitális kijelzés ide vagy oda, nagyon hasonlít. Ilyen félévszázados távlatban a lopás már bőven nem bűn, hanem erény, különben meg nyilván a volgások is Amerikából lopták az ötletet. De jó, még árnyjátékozni is lehet mögötte, akár két ujjal sétálni, akár igényesebb változatban, hurkapálcikára ragasztott, papírból kivágott figurákkal.
