A szépség és a szörnyeteg

2006.04.26. 08:06

Sokáig a Doblót tartottam a legegyénibb, a személyautó ősöktől elrugaszkodott kisáruszállítónak. Később világnézeti képem sokat változott, mivel 2003-ban, a Ford Transit Connect megjelenésekor komoly dilemmával kellett szembesülnöm.

Ekkor bizonytalanodtam el először, hogy kinek is adjam a legformásabb puttony megtisztelő címét? A legrondább díj odaítélésével ennél sokkal kevesebb gondom volt.

3,5 tonna körüli furgonokban teljesen megegyezik a Fiat, a Citroen és a Peugeot kínálata, ellenben legkisebb puttonyosaik annál jobban eltérnek egymástól. Érdekes módon ebben a tudathasadásos csapatban a Fiatnál található az egyik legszebb és az egyértelműen legszörnyűbb formaterv is. Amíg a franciák két testvérpárral, a Partner-Berlingóval és az Expert-Jumpyval próbálják meg kielégíteni a kis teherbírású haszonjárművekre vágyó fuvarozók igényeit, az olaszok a nagyobb, rémisztő Scudo mellett a helyes kis Doblóval bővítik lefelé a kínálatot.

Valószínűleg kicsit szégyellik magukat, s hogy minél kevesebbet kelljen eladniuk a Scudóból, megnövelték kissé a Dobló tengelytávját és az így létrehozott Maxi változatot ügyesen bepozicionálták a PSA-val közös Quasimodók piacára. Jöjjön hát az elkerülhetetlen, tegyük őket egymás mellé, és nézzük meg, mi mindenben újult meg a Dobló. Az összehasonlítás alapjául ugyanúgy választhattam volna a Citroen Jumpyt, mint a Fiat Scudót, de szerencsétlenségére a korábban nálam járt Peugeot Expertre esett a választásom.

Oldalnézete szinte teljesen megegyezik a korábbi változatéval . Középtájon csupán a vastagabb és végein íveltebb oldalvédő csík, valamint a kis kerek irányjelző elnyúlása és magasabbra kerülése szúrhat szemet. A jelentősebb változások ugyanis az autó végei felé, a lámpák köré csoportosultak. A hátsó lámpát a korábbihoz nagyon hasonló fekete műanyagba süllyesztették, de jellege, felosztása megváltozott. Talán ez az egyetlen megújult pontja, amivel nem vagyok maradéktalanul kibékülve. Nekem a korábbi, szögletes végű ívek jobban tetszettek az új egyenes-görbe-görbe-egyenes dizájnnál.

Mégse bánom a változást, ha azért volt rá szükség, hogy a Dobló feneke harmonizáljon az orrával, mivel az az igazán a megújult puttonyos ékkövévé vált. Az orrész az autó egyetlen pontja, amit gyökeresen átterveztek, ahol szakítottak sok év beidegződésével, és a korábbi félénk, visszahúzódó maszk helyett tekintélyt parancsolóan határozott arc néz már szembe velünk.

A Dobló valójában nem akar mindenáron haszonjármű lenni, meg szeretne őrizni egy kicsit a személyautókra jellemző formai szabadságból. Az Expertben ugyanis három személy utazhat. Bár a középső lábterét nagyban korlátozza a műszerfalról benyúló váltó, mégis három teljes értékű, rendőrök által sem kifogásolható, hárompontos biztonsági övvel rendelkező hely az, ami lehetővé teszi kőműves segédeink számának megduplázását.

Mindkét fülke kellően széles és magas is ahhoz, hogy lábamat kinyújtsam, a menetlevelet pedig könnyedén a fejem fölé dobjam. Ha jól sikerült a dobás, az irattömb a fej fölé helyezett polcokon landol, amelyek mindkét fülkében az autók teljes szélességében várták apróbb tárgyaimat. De mennyi is ez a szélesség? Mitől férnek el az Expertben többen, mint a Doblóban? A szélességkülönbség alig 9 centiméter az Expert javára, így hát értelemszerűen valamivel szűkösebben kell megoldani a kis brigád elhelyezését. Ez a 9 centiméter viszont annál többet jelenthet a raktérben, ahol akár egy centiméteren is múlhat egy-egy doboz bekerülése vagy kint maradása.