2004.05.04. 08:59

A külső pillantás szinte mindenkiben ugyanazt az érzést kelti. Semmilyet. Annyira egyszerű mind a vonalvezetés, mind a formák kavalkádja, hogy mire a pillantás elér az első sárvédőtől a hátsóig, simán elalszik a nézelődő.

csik.jpg

Az eszkort szó hallatán nem mindenkinek az autó jut eszébe. Való igaz, sokkal izgalmasabb lenne leányközvetítésről írni, ez a cikk mégis a Ford gyár Escort nevű autójának első generációiról szól. Már csak azért is, mert a nevet 1968-óta használja a gyár, így rá lehet fogni, hogy régebbi keletű, mint a lányokkal kapcsolatos szolgáltatás elnevezése. Ha a név nem is, de a szolgáltatás biztosan elvinné az első díjat a legrégebbi szakmák versenyében.

A 60-as évek végétől készültek Escortok Angliában és Németországban, az eladások szerint nagyon sikeres modell volt már ez az első is. 1968 és 1975 között több mint kétmillió darab lelt gazdára. Az 1100-1300 sorozat 1972-ben a második legkeresettebb autó volt. Aztán egyszer csak azt vették észre a Fordnál, hogy Anglia első számú gyártójává váltak, olyan sikerrel, hogy 1975-ben egyedül ők termeltek profitot. Ez javarészt az Escortnak volt köszönhető.

Ezek az első példányok a lámpák között összeszűkülő hűtőrácsról a piskóta-Escort becenevet kapták (in inglis: doggy-bone Escort), rögtön készült belőle raliverzió is, amely 1970-ben megnyerte a London-Mexikó ralit. Ennek örömére az autót később Escort Mexico néven gyártották. A sztenderd 1100 köbcentis autóba belehelyeztek egy 1600 köbcentis motort, és máris a fiatalok első számú álomgépévé változott. 1974-től pedig már RS 2000 néven készült a sport változat.

A kicsit gömbölyített Mark II 1975-től gurult ki a gyárból. Ebben az időben jöttek a nem túl sikeres Cortinák is. Összehasonlítva látható, hogy az Escort dizájnban mindenképpen kora előtt járt. Közben a ralizás is folyt tovább a Mexicóval is, az RS2000-el is. A sporttéma lezárásaként megemlítem, hogy a Ford gyár háromszor nyert rali-világbajnokságot (1968, 1969, 1979).

A gyár nem elenyésző exportja révén az egész világot ellepték az Escortok. Még Ausztráliában is szerették a kétliteres verziót, pedig ott a sokkal nagyobb motorok voltak divatban. Bár ne feledjük, akkoriban volt az olajválság is, tehát lehet, hogy ez is lendített a kis autó sikerén. Meg ott volt az akkor divatos egyenes hűtőmaszkok közül első pillantásra is megkülönböztethető ferde, műanyag hűtőrács, ami a nagyobb motorú verzióknál alapfelszereltség volt. Az 1980-től induló harmadik generáció már teljesen különbözött az előzőektől. Közösködés a Mazdával, elsőkerék-hajtás stb. stb. Ezért most kicsit megállunk 1979-nél, és megtekintünk egy old school Escortot, 1100 köbcentivel és automata váltóval.

A külső pillantás szinte mindenkiben ugyanazt az érzést kelti. Semmilyet. Annyira egyszerű mind a vonalvezetés, mind a formák kavalkádja, hogy mire a pillantás elér az első sárvédőtől a hátsóig, simán elalszik a nézelődő. Ez azonban csak az oldalsó részre vonatkozik, mert elölről igenis pofás. Bár ezek a szögletes fényszórók nagyban rontják az esélyeket a korábbi - piskóta - változattal szemben, be kell látnunk, hogy a 70-es évek közepén a szögletesítés volt a divat. A maga korában ez hatott modernnek, ma ez hat csúnyának. A lökhárítóba injektált indexek engedik meg, hogy a lámpák teljesen négyzet alakúak legyenek, nem kell megbontani egységüket a villogókkal.