VAN, AMIKOR TÚL NAGY
Amikor megláttam, kiéhezve kaptam utána. Tudtam, hogy ebben nem kell a felhasznált műanyagok felületét meózni, a hangtalan motorra ráindítani és számolgatni a fogyasztást.
Káefté?
A Ford LTD a Galaxie - nem Galaxy - 500-ból nőtt ki, annak legmagasabb felszereltségi szintjét jelezte 1965-67-ig. 1967-ben viszont két irányba fejlődtek tovább. A Galaxie 1974-ben kipusztult. Az LTD-t 1986-ban a Ford Taurus váltotta fel. Az elnevezés eredete kibogozhatatlan. Lehet, hogy Limited, de ezt a korabeli Car Life magazin cáfolja, hiszen azt a Chrysler akkor már levédette. Szerintük nincs is jelentése az egésznek, azért ez a neve, mert csak. A "Luxury Trim Decor" is hihetőnek tűnik. Az LTD a Galaxie távozása után a Ford modellpaletta legnagyobbja volt egészen az 1983-ig, amikor egy mérettel lejjebb fokozták. Az 1972-es modellévben Coupe (kétajtós kupé), Convertible (kabrió) és Hardtop Sedan (négyajtós kupé B-oszlop nélkül) változatokban volt kapható. A csúcsmotor egy 208 lóerős, 7030 cm³-es V8-as volt.
A tesztpéldány LTD Coupe Broughamnak olyan presztizsű ellenfelei voltak, mint a popkultúrában azóta is rendszeresen felbukkanó Cadillac de Ville Coupe vagy a 2004-ben XLR-é alakuló, fehér fényezéssel és az orrát díszítő ökörtrófeával állandó főszereplő Eldorado. Az 1972-ben összesen gyártott 2 246 000 Fordból 130 000 LTD, köztük 23 364 Brougham készült. 4074 dollárba kerültek, 2000 dollárral kevesebbe a de Ville-nél. A kor elérhető kupéja az LTD volt, de kultuszautó a két Cadillac-ből lett.
A megjelenése egészen a zsigerekig hat, az agresszív élőlények formáira játszó csillogó fémek életre keltik a nagy, rideg vasdarabot. Elsétálva előtte Stephen King Christine-je jut eszembe, pedig az egy békés Plymouth Fury . Ennek jobban állt volna a szerep, csőrével simán tudná szaggatni a húst. A kerek lámpák nélkül még ijesztőbb lenne, az ék alakban kitörő orr sűrű krómbordáival gonosz vaskarvalyra hasonlít. Felülről a kitüremkedést követő motorháztetővel egy vicsorgó Alien, erre a fazonra a Chrysler Prowler még jobban rájátszott 30 évvel később. Az orrkiképzés így gyalogosvédelemre egy áthúzott csillagot kap, hiába bukhat az elkaszált szerencsétlen egy 12 személyes ebédlőasztalnyi motorháztetőre. Persze a Nagy Vízen túl, az 1973-as olajválság előtti utolsó pillanatban nem is voltak gyalogosok.
Az élesen kidomborodó oldalvonalak az áramvonalas sziluettel cápát idéznek, erre az autó acélszürke színe is rásegít. A hátulja a totális gépuralom, a Terminátor izzó grillsütője. Az egész farát beborító, krómozott lökhárítóba integrált kockalámpákkal nem vacakoltak sokat, de az amerikai autók feneke van, hogy befejezetlenül marad. A több helyen kiütköző rozsda és a lecsukhatatlan motorháztető adnak neki még egy kedves kis Mad Max-hangulatot is. Az agresszív megjelenés mellé még túlméretezett is, 5,5 méter hosszú, és több mint 2 méter széles. Politikai korrektség ide vagy oda, az ilyen átlagon felüli találkozásokból lesz mindig élménybeszámoló.
Parkolni nem próbáltam vele, de teszek a parkolásra. A belvárosban motoron és bringán kívül úgyse lehet már semmivel, akkor meg nem mindegy? Gyanítom, hogy az ijesztő külsőnek köszönhetően a sávváltás sem túl komplikált, index ki, orrot be, ott is lesz egyből hat méter.
A belső helykínálatot a fenti paramétereken belül nem volt nehéz nagyvonalúan kialakítani. A fejtér-lábtér nyomorúságos emlegetése, és a hátra beférek-e magam mögé témakör felhozása egyenesen sértő, itt mások a mértékegységek. Szűken három sorban is elférnék. Pedig ez a kupé, nem a négyajtós változat. Hátul keresztben is felülhetek a kanapéra, a lábujjaim még messze vannak az autó oldalától. Ideális partner autósmozis elhajláshoz. A hatszemélyes ülőgarnitúra-hangulatot erősíti az autó eredeti fényezésével megegyező - sötétzöld - színű, brokátmintás bútorszövettel és műbőrrel bevont, fabetétekkel megtűzdelt belső tér is.
A műszerek is hatalmasak és szögletesek. Gátlástalanul elnyújtott téglalapon terpeszkedik a mérföldóra. Ez a részlet a tulajdonos szerint kicsit ladás, de az asszociáció erősen helyspecifikus, kétlem, hogy egy ladamentesebb övezetben ez így elhangozhatna. A kapcsolók nem műanyagból vannak, vaskos krómozott fémlapocskákat lehet tologatni a manuális klímán, a 30 centi vastag ajtó tenyérnyi fémlap behúzásával nyílik, a napellenzők is csillogó rudakon mozognak. Minden nagy, nehéz és szigorú, mégis végtelen örömmel tölt el a sok súly, amit meg kell mozgatni. A rádiót sajnos már régebben kipajszerolta egy igényes műgyűjtő.
Ricardo Contreras García és a mariachik
(emberem a képernyőmre nézve)
- Te, ez egy LTD?
- Mintha már mondtam volna, igen, ez az.
- Nahát, ez volt otthon a mariachera!
(neki Mexikó az otthon)
- ??????
- Ilyennel jártak a
mariachik
- ?????
-1975-78 között Mexikóban is értékesítették az LTD-t, de
előtte is rengeteg került át
Gringolandból az USA-ból. Olcsó volt, mint a benzin,
hatalmas és nagyon megbízható, elpusztíthatatlan szerkezet, így
vált a mariachik elsődleges szállítóeszközévé. A kisbuszok,
mint a Ford Econoline még ritka madarak és drágák voltak, de az
LTD-be is gond nélkül befért a hatszemélyes banda, akár
kalapban is. A csomagtartó pedig simán benyelte a hangszereket,
általában le se csukták, bátran nekiindulhattak vele a
sivatagnak.
Más nem is nagyon használta az LTD-ket, nem sokra tartottuk
őket, apunak akkoriban egy Jaguarja volt.
- Aha, engem meg egy 1200-es Lada ringatott hazafelé a
panelba...
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.
