Teszt: Ford Transit SportVan 2008

Személyautóhoz szokott embernek vicces a Transit kabinja. Olyan széles az autó, hogy nem tudunk könyökölni az ajtón vezetés közben. A jobb kezünkkel igen, ott van kényelmes, lehajtható kartámasz, de a ballal esélyünk sincs, olyan távolságban ülünk az ajtótól. Az apró tárgyak tárolásával nem lehet gond, annyi a rekesz, és van lehajtható pohártartó, meg hely a pillepalacknak, sőt, ha hátizsákot vagy nagyobb csomagot akarunk az utastérben szállítani, a két ülés között erre is van lehetőség.

Ha a külsejét nézegetjük, semmiféle kétségünk nem lesz afelől, hogy a sportosított Transit egy vicc, csak eleinte nehéz eldönteni, jó avagy rossz. Gyönyörű, 18-as könnyűfém felnik, krómozott, dupla kipufogó, metálkék fényezés és – ahogy a britek hívják – „go faster stripes”, vagyis menjgyorsabban-csíkok a tökéletes sportos hatás elérése érdekében. Egy teherautón.

Nekem azonnal az A-Team, a Szupercsapat kocsija jutott eszembe róla – bár kinézetre egyáltalán nem hasonlítanak, egy a gyökerük. Mellesleg Mister T. sem keltett volna nagyobb feltűnést a pesti utcákon piros-fekete GMC Vandurájával, mint én a Transit SportVannel, szinte hihetetlen, hányan bámulták szájtátva ezt a fura szerzetet; végül úgy döntöttem, mégiscsak a jobbik fajtából való vicc ez a szokatlan dizájn.

Nemcsak a külcsín, a motor is sportos. A 140 lóerős, 350 Nm csúcsnyomatékú dízel nagyon határozott, gázadásra a Transit azonnal ugrik, ráadásul a nagy, imbolygó testben érezni is a sebességet. A SportVan mindössze 1,6 tonnát nyom üresen – 2,8 tonnáig terhelhető –, nagyjából akkora a tömege, mint egy középkategóriás limuzinnak, a 2,2-es dízelnek, főleg üresen, nem jelent kihívást.

És a hangja is egészen kulturált. Hidegen nem, úgy kerreg rendesen, de ha bemelegedett, lecsendesedik, még határozott gázadásra sem túl zajos. A Transittal lendületesen lehet közlekedni, még magasabb sebességtartományban is dinamikus a motorja, de kell is a tartalék, nehogy gond legyen, ha tényleg dugig rakják, és a tömege közelíti a 3 tonnát. A nagy teljesítmény mellé, ahogy minden rendes sportautóban, elöl-hátul tárcsafékek járnak.

A váltó is jó. Nem a leggyorsabb, de egészen precíz, és meglepően rövid utakon jár. Összességében a Transittal az égvilágon semmi gond nincs. Azt hittem, a 18-as kerekek miatt nagyon nehezen viseli majd az útegyenetlenségeket, de ez sem igaz: a SportVan a 235/45 18-as gumik ellenére remekül használható gyengébb minőségű utakon is. Nem ráz vészesen, sőt, tulajdonképpen egészen kényelmes, akár személyautóként is használható lenne, ha nem volna ilyen brutálisan nagy.

Pedig a SportVan a legkisebbek közül való a Transitok között, 4863 milliméteres hosszával, 2933 milliméteres tengelytávjával és 2582 milliméter hosszú rakterével aprócskának számít ebben a furcsa haszongépjármű-világban, hiszen a Transitból három nagyobb kivitel is létezik 3, 3,4 és 4,1 méter hosszú raktérrel.

Miután eleget vezettem a kocsit, nem az volt a kérdés, hogy jó-e, hanem hogy van-e értelme megvenni ezzel a felszereltséggel. A rövid tengelytávú Transitok ára nettó 4,1 milliónál kezdődik, igaz, az alapváltozat motorja mindössze 85 lóerős. Ugyanez a tesztautóban megismert 140 lovas motorral, Ambiente felszereltséggel 5, Trend felszereltséggel 5,3 millióba kerül. És most kapaszkodjanak meg: a SportVan ára nettó 5,6 millió, vagyis az ugyanilyen erős fapadosnál is csak bő 10 százalékkal drágább, ha viszont a Trendhez hasonlítjuk, kevesebb mint 6 százalék a különbség.

Ha valaki haszongépjárművet szeretne, melegen ajánlom a Transitot. Ha valaki Transitot szeretne, melegen ajánlom a 140 lovas motort, bár a kisebbeket nem ismerem, nem tudom, küszködnek-e, ha nagyon nagy terhet cipel az autó, csak azt, ennek biztosan nem fog gondot okozni az sem, ha egy konditermet kell átszállítania a városon. Ha pedig már a 140 lovas Transit mellett dönt, ne sajnálja az ember azt a plusz pár százezret. Nem azért, mert a sima Transit egy sima kisteherautó, a SportVan meg egy dögös, sportos, jópofa kocsi. Nem a 18-as felnikért, nem a metálfényért, sőt, nem is a vagány menjgyorsabban-csíkokért. Csakis a hamisítatlan Szupercsapat-érzésért; azért megéri.