Nem divatcikk: létszükséglet

Manitou M30-4

2017.12.02. 00:03 Módosítva: 2017-12-02 09:38:03

Komoly munkaeszköz a villás targonca, de profilmentes gumijával, rugózás nélküli futóművével simított betonon, vagy még inkább fényesen csillogó, öntött műanyag padlófelületen érzi magát otthonosan, ahol nem ingadozik ide-oda az emelőoszlop. De mi van, ha földes, hepehupás udvaron kell dolgozni, vagy csemetekertben, mezőgazdasági üzemben, építkezésen, fakitermelésen, kőbányában? Rengeteg az emelni, mozgatni való anyag, de nem férne el, vagy más okból nem lenne használható egy teleszkópos rakodógép? Arra való a tereptargonca.

A műfajhoz korábban is volt szerencsém, nagy kertészetben próbáltam ki egy Manitou M30-2-est, amelyet például fél-kéttonnás Big-Bag műtrágyás zsákok cipelésére használnak. Furcsa érzés volt a facsemete-sorok közötti földúton krosszozni. A típus egyetlen hátránya, hogy csak két kereke hajt (ezek persze a nagyobb méretű elsők), ezért előfordulhat, hogy laza vagy süllyedős talajon hiába fordítja el teljesen a kormányt az ember, csak magával húzza a gép a szinte merőlegesen keresztben álló hátsó kerekeket, és nem oda megy, ahová kéne. Legutóbb viszont a 4x4-es változatot próbálhattam ki a Kozák-Transnál, ahol telepi anyagmozgatásra használják, illetve építkezéseken pakolják le vele a raklapos téglát és egyebet beszállító kamionokat. Ennek már M30-4 a típusjelzése – mint kiolvashatjuk belőle, harminc mázsát emelhet, és mind a négy kereke hajtott.

A márka francia, és nevét nem az észak-amerikai indiánok istenségétől (Manitou) vette, ahogy képzelhetnénk, hanem a „mindent kezel” francia kifejezésből rövidítették. Magyarországon elsősorban a teleszkópos rakodógépeiről ismert a cég, de villás targoncában is erős. Egyébként, noha villás targoncáról beszélünk, ennél sokoldalúbb gépről van szó, mert kanál, többféle adapter, darugém, személyemelő platform, betontartály, seprőgép, nagynyomású vízsugaras tisztító berendezés, csörlő és többféle bányászati eszköz készül hozzá.

Az M30-4-en első pillantásra látszik, hogy nem ijed meg a durva munkától, mostoha körülményektől. Masszív, noha csak három és félszer két méteres, öt és fél tonna anyagot sűrítettek bele. Ahogy körüljárva gusztálgatom, észrevehető, hogy ismerték a gyakorlati életet a tervezői: a hidraulikus munkahengerek védetten helyezkednek el, mindenfelé okosító feliratok láthatók.

Fellépőjét sáros bakancsra vagy gumicsizmára tervezték, megfelel lábtörlőnek is. Gumiabroncsai traktormintázatúak, jól kapaszkodnak a talajon, a szabad magasság 380 milliméter. A gép jellegéből adódik, hogy hátsókerék-kormányzású, így – autós szemmel nézve – a hátulja van elöl, előremenetben olyan vezetni, mint mikor a kocsinkkal tolatunk. Ha szorosan odaállt egy fal mellé, csak hátrafelé tud eltávolodni tőle, és szűk helyeken manőverezve figyelembe kell venni a farsöprést.

Kétajtós és piros, mint egy Ferrari, de ezzel vége a hasonlóságnak. Ajtói teljesen rányithatók a gép oldalára, és ott be is kattannak, külön gombbal lehet oldani a reteszt, így könnyű ki-beugrálni, és kánikulában adott a teljes átszellőzés. A rugózott ülésen (ez az egyetlen rugózás, ha leszámítjuk a fúvott gumiabroncsokat) kétpontos biztonsági öv van – el nem tudom képzelni, hogy valaha, bárhol, becsatolná valaki, hiszen a csúcssebesség pontosan 21,5 kilométer per óra.

A kerekekkel semmiféle mechanikus kapcsolatban nem álló kormánynak nincs egzakt középső helyzete, minden alkalommal máshol találni a forgatógombját, ahogy éppen megállt legutóbb. Amit a volán alatt indexkarnak vélnénk, valójában irányváltó. Pedálból csak kettő van, egy mini gázpedál és egy maxi fék, akár két lábbal is taposható. A kuplung feladatát automatikus erőátvitel veszi át, ez négyfokozatú, de nem kell kapcsolgatni, mert bármelyikből elindul a Manitou, a fokozatválasztással csak a munka sebességtartományát változtatjuk. Külön rükverc nincs, előre és hátra éppúgy megy az M-30-4. A szokásos váltókar a kézifék mellett van, de az már szokatlan, hogy mindkettő balkézre esik.

Jobb kézre három kar áll, egyik a villát emeli-süllyeszti, a másik az oszlopot dönti előre-hátra, a harmadik a villákat mozgatja oldalirányban. A kulcsos gyújtáskapcsoló és a néhány gomb akár egy autóban is lehetne. A műszeren nincs sok nézegetni való, a 3,4 literes, 75 lóerős Perkins dízelmotor fordulatszámát és az üzemórák számát mutatja. Mindez eléggé fura világnak tűnhet, de mindenkit biztosíthatok, hogy pár perc gyakorlás után otthonosan érezné magát.

Elindulás után elsőre egészen vicces, hogy mennyire kis helyen, szinte helyben lehet fordulni (a fordulókör sugara 4,27 méter). A hidraulikus működésű kormány természetesen nem ad semmi visszajelzést, ebben a traktorokéra hasonlít, de abban is, hogy semmi holtjátéka nincs, nagyon precíz.

A gépet nagy, murvás kamionparkolóban kapom meg, de rögtön lecsörtetek a földútra. Ott már dülöngél egy kissé, de a 12 százalékos dőléshatárt nem érjük el. Jó ülésének köszönhetően komfortosan érzem magam. Célba veszek a hosszan elnyúló farakás mellett egy jókora fatörzs-darabot. Villát leengedni, oszlopot előredönteni, lassan előrenyomulni, hogy villavégre kapjam. Közben feltűnik, mennyire érzékenyen és finoman reagál a gép a karokkal adott parancsokra, mintha puszta kézzel dolgoznék. Hátradöntöm az oszlopot, a rönk begurul a villák tövébe, lehet megemelni és odébbvinni. Az emelési magasság maximuma 3,7 méter, fölfelé is nagyon jól látok az ülésből, bár a leeső tárgyaktól védő rács korlátoz egy kissé.

A fel-alá robogva stabilnak érzem a mozgásunkat. Szeretném kipróbálni, milyen érzés rámenni egy valódi huplira, ezért kipécézek egy fűrészpor-kupacot. A fixen beépített első- és a lengő hátsó tengely jó nagy szögben el tud csavarodni egymáshoz képest. Malőr azért így is adódott, azaz csak majdnem. Esős napok után voltunk, átázott a talaj. Ahogy kaptatok fel a kupacra, megáll a targonca, helyben forognak a kerekei, és tüstént be is süllyednek, jó mélyre. Már-már az a veszély fenyeget, hogy elakadok, lehet segítséget hívni, de a Manitou megkímélt a gyalázattól: egyenesbe állított kormánnyal, egy kicsit előre-hátra hintáztatva, szép lassan kihúzta magát a slamasztikából.

Közben azért nem árt arra gondolni, mi történhet, ha éppen jó magasra emelünk egy nehéz terhet, például építkezésen, és féloldalasan megsüllyed a gép? Akár fel is borulhat. Tehát nagy gyakorlatot, folytonos odafigyelést és minél több tapasztalatot kíván egy tereptargonca kezelése, de nem elhanyagolható az élvezeti faktor sem.