Mindig van nagyobb

Teszt: Iveco Daily 35S18 Hi-Matic – 2018.

2018.08.25. 08:03 Módosítva: 2018.08.25. 08:49

Új év új Daily? Szinte ugyanaz, mint a két évvel ezelőtt tesztelt modell. Felületes szemlélőnek fel se tűnik a különbség, csak a szemfülesek veszik észre a kis 35-180 feliratot az orrán.

A megfejtés pedig 35 mázsa össztömeg és 180 lóerő. Hiszen ez már az új Bluepower motorcsalád, amiből ebbe a bódéba a 180 lóerős, 430 Nm-es 3 literes verziót rakták (a korábbi verzió 10 lóerővel és 30 Nm-el volt harmatosabb).

A „Blue” előtag jelen esetben az Ad-Blue-ra is utal (ez egyelőre csak a 3 literes motorcsalád sajátja), amit az utas oldalán tudunk utána tölteni (25 literes a tartály), szerencsére nem túl gyakran, a hivatalos kommunikáció szerint 7-8 tankolásonként. Ez igaz is lehet, hiszen 27%-nál 2400 km-t írt ki és teletankolva közel 1000 km-t lehet megtenni a kocsival a fedélzeti komputer szerint. Ha fogyóban van, 5%-nál 25 %-ot korlátoz a teljesítményben, ekkor már erősen ajánlott megcélozni egy kutat, mert 0%-nál a végsebességünk 20km/h lesz.

A Bluepower mellett a kasznin büszkén hirdeti a gyártó, hogy a Daily lett a 2018-as év furgonja, avagy a 2018-as IVOTY. Mellérakhatták volna a 2015-ös matricát, hiszen akkor is megnyerte ezt a díjat. Hogy a cím a gyakorlatban mennyit ér, kérdéses.

A másik matrica arról tanúskodik, hogy Hi-Matic váltó van az autóban. Ez egy 8 sebességes automata, amitől az elején mindenki félt, de akár a 170 lóerősben, itt is nagyon meggyőzően működött. Finoman váltogatott, nem nagyon sikerült meglepni félreváltásokkal. Három módban lehet használni, ECO, PWR és manuális. Én egyszerűen induláskor beraktam D-be, megérkezéskor meg megnyomtam a P-t (esetleg R, ha tolatni kellett). Pont azt produkálta, amit elvárni tőle, alapból finoman váltogat, lepadlózva kimondottan meggyőzően gyorsít.

A beltér a korábbi modellhez képes puritánabb volt, legalábbis a fejegység, de mivel USB port még akadt, így nem különösebben zavart. Ráadásul a műszerfal tetejére az audio célokra szolgáló mellé került egy csak töltésre való USB port is, így nem kell gondolkodni, hogy ha például külön navija van az embernek, hova dugja. Tudom, szivargyújtó, de az lényegesen lejjebb volt, másfelől néha annyira bizonytalan tud lenni a csatlakozása, hogy inkább nem használom.

Ergonómiailag nincs probléma, a rakodóhely is tengernyi. A műszerfal tetején két zárt és egy nyitott tároló, kesztyűtartó, még a középkonzol aljára is jutott  kinyitható tároló. A jobb egy/kettő alá pedig egy kisebb személyautó-csomagtartónyi cucc fér, védve a kíváncsi szemek elől. Pohártartó ugyan csak egy-egy van, az viszont rendes méretű, így nem is kell több, a palackoknak tengernyi hely akad az ajtózsebekben.

Mivel most Szegedről jött az autó, mindjárt egy autópályás etappal indítottam. Nagyobb sebességnél se volt a zavaró a motor és a szélzaj, viszont a gumik rettenetesen zajongtak.

Irányítás szempontjából igen jól forgolódik még szűk helyeken is, pedig több mint 7 méter. A motoros mozgatású gigantikus tükrökben mindent láttam, a kiegészítő tükröket se spórolták el, kicsit voltak csak nagyobbak, mint egy személyautóé. Jól is lehetett érezni a kocsit bennük, de azért nem jött rosszul tolatáskor a parkolóradar.

A raktér most két köbméterrel nagyobb volt (felfelé nőtt), mint a korábbi modellben, így 18 köbméternyi bármit vihetünk. A raktér hossza 4,6 méter, magassága 2,1 méter, szóval elég meggyőző méretekkel rendelkezik. Emiatt jól szórakoztam, amikor az ügyfelek aggódva mondták, nagyon hosszú lesz a cucc, amit vinni kell. Na de mégis mekkora? 2 méter. Az nem hosszú. És ha már itt tartunk, magasságban is beférne.

Szerencsére a raktér rendesen le volt burkolva, remélhetőleg ez tartósabb lesz, mint a két évvel ezelőtti modellben. Viszont bár a padló tele van rögzítőfülekkel, sajnos a falakra nem jutott belőlük. A ráncfelvarrás elérte a belső világítást, így három ledes fényforrás került a raktérbe, amivel nappali fényességbe lehetett borítani.

Mivel alig egy tonna a teljes terhelhetőség, kérdeztem a forgalmazót, kik veszik az autót, hiszen pikk-pakk túl lehet pakolni egy ekkora bódét. Állítása szerint a chipsszállítókon felül például a babzsákfoteleseknél is népszerű, mivel az szintén kis tömegű, viszont tekintélyes méretű.

Még egy érdekessége volt a kocsinak: a színe. Az ember nem is gondolná, milyen előnyei tudnak lenni egy furgonnál a piros színnek. Aki várt rám a kicserélő parkolóban, annak nem kellett magyarázni, hogy a rengeteg fehér furgon közül melyik vagyok én, csak hogy figyeljék a nagy piros foltot és megtaláltak. A másik érdekes mellékhatás, hogy még az idén különösen poros Sziget sokadik napján se igazán látszott meg rajta a por, mint azt minden reggel megemlítették a beengedőponton is.

A végére a fogyasztás a két évvel ezelőttihez képest olyan 1 literrel lett alacsonyabb, 11 és fél liter/100 km-es eredménnyel zártam a turnét. Az autó jól viselkedett extrém körülmények között is, bár a por miatt lehet, hogy egy szűrőcserét megjátszanék egy ilyen Sziget-kirándulás után.

3,5 t ösztömeg, RWD, hosszú, magas Iveco Daily Ford Transit Renault Master MB Sprinter VW Crafter
               *AWD változat
Raktér méretek               
térfogat (m3) 18 15,1 17 17 18,4
Hossz (mm) 4680 4217 4383 4707 4606
teljes szélesség (mm) 1800 1784 1765 1787 1832
szélesség a kerékdoboknál (mm) 1317 1392 1380 1305 1380
magasság (mm) 2100 2025 2048 2021 2196
teherbírás (kg) 1078 1100 1177 955 1013
rakodási magasság (mm) 675 722 715 776 570
                 
Külső méretek               
Hossz (mm) 7128 6704 6848 7367 7391
magasság (mm) 2860 2687 2808 2986 2798
szélesség (mm) 2010 2059 2070 2175 2040
tengelytáv (mm) 4100 3750 4332 4325 4490
hátsó túlnyúlás (mm) 2126 1208 1674    1901