Határlakó

Haszon: Fiat Ducato 15 Panorama 2,3 JTD

2003.10.21. 10:12

Álruhás személygépkocsi, teherautónak öltözve. Önsúlya több mint 1800 kg, és további közel 1500 kg-mal terhelhető. Ez utóbbira utal az autó hátulján a 15-ös szám. A szám alatt található egy másik igen fontos jelzés: 2.3JTD, ami száztíz lovat jelképez, az erősebbik fajtából.

csik.jpg

Nemrég próbáltuk a Fiat legkisebb teherautóját, a Seicento Vant, most a legnagyobb személyautón a sor. A csak személyszállításra szánt Ducatóknak hazánkban jelenleg két változata kapható. A 9 ülőhelyes Panorama, 11-es jelzéssel és 2.0JTD motorral, valamint a 14 személyes, Minibus 18-as, egy 2.8JTD-vel hajtva. A kipróbált autó egyesíti magában e két típus tulajdonságait, és ízelítőt nyújt a Fiat buszainak kényelméből és funkcionalitásából.

Hol húzódik a határ személyautó, tehergépkocsi és autóbusz között? Erre választ csak nagyon összetett módon lehetne adni, mivel a KRESZ-ben leírtakon kívül figyelembe kell venni számos rendelkezést, melyek tehergépkocsik esetében többek között előírják a pótkerék elhelyezésének, a raktér elválasztásának valamint burkolásának módját is.

 
  Mit mond a KRESZ?
 
 Személygépkocsinál a szállítható személyek száma - beleértve a vezetőt is - nem haladhatja meg a 9 főt, megengedett legnagyobb össztömege pedig a 3500 kg-ot. Ha valamelyik határérték mégsem teljesülne, nagyobb tömeggel teherautónak, az ülőhelyek száma, esetleg a két érték közös túllépése esetén pedig autóbusznak nevezik a járművet, amivel újabb vezetői kategóriák megszerzésére kárhoztatják a jövőbeni tulajdonost.

Emiatt válik fontos kérdéssé egy nagy autó vásárlásánál, milyen jogosítvánnyal és adminisztráció mellett használhatjuk. A legtöbb közlekedő csak B kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik, amivel személygépkocsit vagy 3500 kg-ig kisteherautót vezethet. Ez utóbbi árából visszaigényelt áfával járó öröm mellé azonban egy, az úrvezetők számára gyakran kellemetlen kötelezettség is társul: a menetlevél rendszeres és pontos vezetése. Tehát aki nagy és minden szempontból kényelmes járművet szeretne, vigyázzon a határokra.

Ezt a határt a Fiatnál a Ducato képviseli, melynek PSA-val közösen használt, második generációs külsejét már jól ismerjük. Csillogó lámpák, óriási hűtőmaszk, nagy tükrök. De a kabint általában fémdoboz vagy plató előtt látjuk feltűnni a mindennapok forgatagában. Ritka, hogy egy teljesen üveges példánnyal találkozzunk, mivel a - gyakran értékes - csomagok kíváncsi szemek előli elrejtéséről a lemezfalak hatékonyabban gondoskodnak. A fény az élőlények lételeme, így ha mégis üveges Ducatot látunk, szinte biztosak lehetünk benne, hogy személyszállítóval van dolgunk.

Méghozzá nagy, kényelmes és rengeteg extrával felszerelhető személyszállítóval, melyben néhány apró, néha bosszantó hibától eltekintve öröm az utazás. De kezdjük az elejéről a vizsgálódást, azaz a három üléssor közül az elsőnél, ahol a vezetők helyezkedhetnek el. A járművezető ülése példaértékű ergonómiával rendelkezik, állíthatóságáról már korábban, egy rokon tesztelésekor megemlékeztünk. Itt elhelyezkedve válhatunk teljhatalmú uralkodójává a technikának.

Az uralmunk alá vont szerkezetek között elsőként említeném a JTD motort. Korábban is szerettem ezt a kategóriatársaihoz képest kissé zajos szerkezetet, de az óriás mozgatásában tett szolgálatai kapcsán még az eddigieknél is jobban a szívemhez nőtt. Az autó méretéből adódóan minden mögöttünk haladó leküzdhetetlen vágyat érez arra, hogy megelőzzön. Az első 110-ről indított előzésünk kitűnő eredménnyel való abszolválása után általában a legtöbben mégis letesznek ezen szándékukról és beérik azzal, hogy egy Ducato farvizén utazzák végig a Budapest-Pécs távot. Aki ennél többre vágyik, hadd menjen.

Szóval gyorsul is, megy is, határozottan, az oldalsó irányjelző által mutatott irányba. Néha mégis adódnak gondok. Kis oldalszél és némi nyomvályú közös erővel zavarba hozhatják a nagy kasztnit. Ilyenkor besegíthetünk egy kicsit a kormánnyal, amivel aztán könnyen stabilizálhatjuk az autó állapotát és bezsebelhetjük nyolc ember hálás pillantását. A kormány egyébként érdekes jelenség, mivel talán egy lehelettel jobban döntött, mint ahogy ideális volna. Ez országúton nem zavaró, de városi manőverezés közben gyakran kissé előre kell hajolni, hogy a megfelelő ponton elkapva a kereket adjunk jó irányt kis kék dobozunknak.