Teszt: Felderítő Úszó Gépkocsi - 1964

Hat lövész, a parancsnok és a gépkocsivezető képezte a személyzetet. Nos, ebben a felállásban a golyóálló szardíniásdoboz megnevezés nemhogy erőtlen, de a harci parát még nem is adja vissza, csak a helyszűkét. Most már csak négy szék van bent - plusz a sofőr, és a parancsnok helye -, az eredeti pad eltört, így viszont már nem annyira gázos. Az utasrész így tűrhető, még asztalka is van az osztóművön, és szükség esetén fűtés a sarokban (az a lyukacsos lemezzel fedett terület ontja a meleget).

Van itt bent minden, mi szem-szájnak ingere, még látnivaló is, mivel kifelé nem sok adatott ebből. Néhány lőrés - természetesen zárhatóak -, egyik kisebb mint a másik, és elöl a szükség esetén szintén zárható két nagyobb nyílás, amik a vezetéshez kellenek. Ha elképzelem, hogy még a tetőt is ránk zárnák, végem lenne. A klausztrofóbia nagy úr. Az alapvető kezelődolgok - pl. mankókerék-mozgató - mellett olyan cuccokkal is találkozni, amik nem hogy a hatvanas években, de még ma sem mindennaposak.

Először is ott a kerékfújó rendszer, ami a dakaros versenyautókban pár éve még engedélyezett volt, de már nem, így max. a terepralifutamokon láthatjuk, ha egyáltalán. De itt, 1964-ben már volt! Külön a négy kerék levegőnyomása állítható plusz-mínusz irányban, a mellékelt műszeren követve. Laza talajhoz leengedjük, hogy jobban tapadjanak a kerekek, kemény talajra érve felfújjuk, és nem kell a kiszállással kockáztatni, hogy leszed egy orvlövész.

Aztán ott a rádió, attól kibuktam teljesen. 1964-ben nagyanyám csontgombos rádióját tekergetve próbálta elkapni a Szabad Európát... vagyis mit beszélek, a Kossuthot. A hadseregnek ekkor meg már milyen rádiója volt? Automata hangolós. Bekapcsolás után a fekete keresőgomb vadul elkezd forogni oda-vissza, megkeresi a fellelhető csatornákat. Az, hogy persze szovjet gyártmány, most inkább előny. Mert nagy, erős és strapabíró. A FUG-ba eredetileg szereltet fúrógéppel kezelték, ahogy a nadrágszíjakat kettévágják, a surranókat meg meglyuggatják eladás előtt, nehogy használja őket, aki megveszi. Akik kifurkálják a rádiókat főállásban, azok mellékállásban fúratlan, hibátlanul működőképeseket árulnak a bolhapiacon, így a FUG-ban is lecserélődött a rossz egy működőre. És mégis mozog a föld.

Így aztán úgy repesztettünk a mogyoródi Borsó-földön, hogy a fejünkbe nyomott korhű fejvédőn és a gégemikrofonokon keresztül tisztán tudtunk beszélgetni. Máshogy nem lehetett volna, mert belül igencsak hangos ám a dolog. A vezetési élmény ismét egy olyan fogalom aminek itt semmi értelme. Folyamatos küzdelem, birkózás a puszta vassal, ami úgyis arra megy, amerre ő akar, mi csak javaslatokat tehetünk az irányra.

Van persze vízszintesen álló kormányunk, rendes, hárompedálos cucc a lábunknál, és egy váltókar is, de ezt kettes fölé tenni már bátorság. A kormányt megmozdítani már fél siker, eltekerni már komoly eredmény. A kuplung tűrhető, a gázpedál szorulós, kicsit erősebb taposásra megszalad, és megindul a lovascsorda. Mindehhez járul, hogy a zsebkendőnyi ablakon lehet csak látni, épp merre is megyünk. Gondolom, gyakorlattal sokat lehet fejlődni, mindenestre nem bántam, hogy a TotalSar Adventure Parkos hagyományait most felrúgtuk, és csak egy viszonylag sík terepen fordultam vele néhányat. No de, azért sikerült felmászni egy kis bukkanóra is, két első kerék a levegőben. Hihi.

A művelet után megerősödött bennem, hogy nem baj, hogy vége a hidegháborúnak, a kötelező sorkatonai szolgálatnak, és a katonásdi szerintem továbbra is a gyerekeknek való. Akik szeretik azoknak is tuti, hogy a bandázás miatt tetszik. Mert az viszont nagyon jó. Főleg, ha akkor hagyom abba, amikor meguntam... Na meg, ha ilyen járgányokkal kell csinálni, miközben a cechet is más állja, mivel kb. 40 liter a fogyasztás 100 kilcsire. Ja igen, eladás előtt az egyik 70 literes üzemanyagtartályt is kiszerelték, hogy a hatótávolság jelentősen csökkenjen, a maradékkal meg Balatonig kétszer kell tankolni.