Megszépülve, ugyanúgy

2005.01.19. 11:27

A motor maradt ugyanaz, mint ami a régi változatban, most is a motoron ülünk, illetve az utasülést felnyitva férünk hozzá a 2,5 literes turbós dízelhez. A motor megfelel az Euro 3-as környezetvédelmi normáknak, 94 lóereje (69kW) pedig - úgy emlékszem - elegendő volt. A sajtóanyag szerint az új K 2500 belső zajszintje 4 decibellel csökkent, és az új modellnél eszközöltek néhány módosítást, de jelentős változás nem történt. A sebességváltó sem változott, maradt az ötfokozatú kézi.

A menettulajdonságokról csak elméletben tudok szólni. A szervó maradt a régi, de a kormányoszlopon sokat módosítottak. A káros és kényelmetlen rezgések kiszűrésére gumiágyazást és gumiszilentes csatlakozást kapott. Radikálisan átalakították a fékrendszert is. A fékrásegítőt átdolgozták, a főfékmunkahenger nagyobb lett, és a fékhatás is nőtt. A fékút (80 km/h sebességről fékezve) 34,9 méterre, vagyis az előző generációhoz képest 6,5 méterrel (!) rövidült. Elöl hűtött tárcsa, hátul dobfék dolgozik.

A futómű gázos lengéscsillapítást kapott, és állítólag néhány alkatrész megerősítésével tökéletesítették a kettős keresztlengőkaros első felfüggesztés geometriáját. A hátsó kerekek az alacsonyabb plató miatt hagyományosan hátul iker 13-asok, elöl 14 colosak. Ezért két pótkereket kell hurcolnunk, a plató alatt rögzítették őket. Senkinek sem kívánok egy hátsó belső kerék cserét.

Biztonság terén sajnos még mindig nem áll valami jól a K2500. Légzsákoknak és ABS-nek nyomát sem találtam, más hárombetűsökről ne is beszéljünk. Egyedül a beszédes nevű LSD önzáró differenciálművet vásárolhatjuk meg extraként. Az előd kabinját 1,2 mm vastagságú lemezből készítették, az új K2500-hoz már 1,4 vastag acéllemezből sajtolták úgy, hogy az energiaelnyelő zónák a kabin alatt elvezetik az ütközési energiát.

Az új K2500 januártól Standard és Double Cab, három-, illetve hatüléses kabinokkal kapható. A plató hossza a fülke fajtától függően változik (3110 mm és 2185 mm), a szélessége 1630 mm. A lehajtható oldalfalak magassága 335 mm, a rakodási magasság 804 mm. A fülke mögötti biztonsági védőkeret szériafelszerelés. Néhány apró újdonság, mint például a gumiperemes oldallapok, a könnyen nyitható reteszek és az erősített zsanérok a sérülésmentes és biztonságos szállításban segítenek.

Kia K2005 - 2005

Pár perces ismerkedés után megint nem csalódtam a Kiában. A néhány éve szinte csak haszongépjárművekkel bemutatkozó KIA napról napra újabb meglepetésekkel áll elő, és nevéhez híven valóban a kiemelkedés útjára lépett. Persze van mit felejteni, de azt hiszem, az új K2500 vállalható modell, vállalható árral.

De azért ki kéne próbálni.

Műszaki adatok:

Karosszéria és alváz
Háromüléses kétajtós vagy hatüléses négyajtós, kabinnal ellátott platós kisteherautó, teljes acélfülkével és létraalvázas konstrukcióval. A hosszirányban elhelyezett dízelmotor ötfokozatú kézi sebességváltón keresztül hajtja az ikerkerekes hátsótengelyt.

4D56 TCi dízelmotor
Típus: Egy, felülfekvő vezérműtengelyes, soros négyhengeres, turbófeltöltővel ellátott motor
Lökettérfogat: 2476 cm 3
Max. teljesítmény: 96 LE (69 kW) 3800 1/min-nél
Max. nyomaték: 220 Nm 2000 1/min-nél
Sűrítési viszony: 20,5:1
Furat x löket: 94,5 x 95 mm
Vezérlés: SOHC 8 szelepes
Üzemanyag-ellátás: elektronikus BOSH üzemanyag-befecskendező
Váltó: ötfokozatú, kézi
Felfüggesztés elöl: független kettős keresztlengőkarok gáztöltésű teleszkópos lengéscsillapítókkal, 26 mm-es átmérőjű stabilizátorral
Felfüggesztés hátul: merevtengely laprugókkal, gáztöltésű teleszkópos lengéscsillapítókkal
Kormánymű: szervo rásegítéses fogasléces
Fordulókör sugara: 4,93 m
Fékek: kétkörös szervo főfékhenger, elöl 261 x 24 mm-es levegőhűtéses tárcsafékek, hátul 220 mm-es dobfékek
Kézifék: hátsó, dobfékre ható
Kerekek: elöl 14, hátul 13 colos acélfelni
Gumiméret: 195 R14C elöl, és 145R13C hátul

Méretek:
Külső
Hosszúság: 5120 mm
Szélesség: 1740 mm
Magasság: 1970 mm
Tengelytáv: 2615 mm
Nyomtáv elöl: 1490 mm
Nyomtáv hátul: 1340 mm
Első túlnyúlás: 1200 mm
Hátsó túlnyúlás: 1205 mm (szimpla fülkés), 1305 mm (dupla fülkés)
Hasmagasság: 145 mm

Raktér:
Rakodótér hosszúság: 3110 mm (szimpla fülkés), 2185 mm (dupla fülkés)
Rakodótér szélesség: 1630 mm
Oldallapok magassága: 355 mm
Rakodási magasság: 804 mm

Belső:
Fejmagasság: 1026 mm
Fejmagasság hátul (dupla fülkés):1018 mm
Lábtér: 1008 mm
Lábtér hátul (dupla fülkés): 716 mm
Szélesség: 1473 mm
Szélesség hátul (dupla fülkés): 1470 mm

Menetkész tömeg: 1740 kg (szimpla fülkés), 1825 kg (dupla fülkés)
Max. terhelhetőség: 1460 kg (szimpla fülkés), 1395 kg (dupla fülkés)
Teljes tömeg: 3200 kg (szimpla fülkés), 3220 kg (dupla fülkés)
Vontatható tömeg: 700 kg fékezetlen, 1400 kg fékezett

Üzemanyagtartály: 60 liter
Fogyasztás (kombinált) 9,9 liter/100 km
Károsanyag-kibocsátási osztály: Euro3
Gyorsulás (0-80 km/h-ra): 20,8 s
Maximális sebesség: 127 km/h
Fékút (80 km/h-ról): 34,9 m