Munkahelyi szerelem

Szóval mindennel, ami a legkisebb veszélynek van kitéve. Mert a korábbi, kicsit ormótlan, kicsit szögletes külsőt ki sajnálta? Most azonban Z, a hangya tekint ránk, mikor szembeállunk a K2500-assal. Látjuk a szemeiben a kiemelkedés vágyát, látjuk, hogy többre vágyik, igazából harcos típus. Ki tudna egy ilyen lényt bántani?

A többi hely maradt a régi. Egy fél ülés, akarom mondani, inkább asztalka a vezető mellett, egy kényelmes, teljes értékű szék az asztal túloldalán. Hátul a korábban már megismert, majdnem háromszemélyes pad és egy újítás fogadja brigád hierarchiájában alacsonyabb szerepben lévő munkásokat. Korábban a lapot felhajtva nagy teret kaptunk, amit igen ritkán használhatott ki egy hatfős csapat.

Most az ülés alá lemezből dobozt készítettek, így nagyobb tárgyak szállítása lehetetlenné vált a fülkében, a szerszámoknak és egyéb tartozékoknak viszont kiváló hely került a hátsó ülőlap alá. Egyvalamire azonban figyeljünk hátul: burkolat hiányában szabadon, a lemezre erősítve futnak a vezetékek az ajtóhoz és vissza. Ezért jobb, ha megkérjük a hátul ülőket, vigyázzanak, nehogy letépjék a madzagokat, miközben vidáman fészkelődnek.

Így hát én is a legnagyobb óvatossággal foglaltam helyet a vezetőülésben, tisztelettel néztem körül, és megállapítottam, hogy ha kívül nagyot alkottak az előző K2500-ashoz képest, belül csodát tettek a mérnökök.

Szövet az első ajtókon szép, végre funkcionális műszeregység és teherautókban elfogadható, sőt az elvárásokat túl is teljesítő műanyagok mindenütt. A függőlegesen elhelyezett levegőszabályozók és a középkonzol fémes kerete pedig kifejezetten a Kia nagyobb autóinak hangulatát idézi. A vezetőpozíció a megnövelt terekkel az én 183 cm-hez bőven elegendő, és a dönthető kormányoszlop végre orvosolja a gyakori hajolgatások okozta derékfájásomat.

Ha pedig mindenki helyet foglalt, indulhatunk a felvonulás helyszínére. A motor változatlanul a Hyundai-jal közös 2,5 literes turbódízel 96 határozott ló erejével és egy süvítő turbinával a tökéletes oxigénellátásért. Korábban is nagyon ment ez a kissé régi vágású motor, most sem lehet rá panasz. Üresen szinte repül az 1825 kg-os kasztni, a megengedett 1395 kg-mal megpakolva is könnyen elboldogul a három tonna feletti súllyal. És hogy könnyen vezethető-e? Könnyen. Csöndes, legalábbis csöndesebb, mint volt. Kis megszokás után jól is irányítható, hála a vezető alatt lévő kerekeknek.

Csak egyvalamire gondoljunk, mikor heves gyorsításba kezdünk: nekem tíz liter alatt sosem fogyasztott, még üresen sem. Mivel terhelten sem változik jelentősen a felhasznált gázolaj mennyisége, inkább mindig vigyünk magunkkal valamit, hogy megérje, ne kelljen üres fuvarokat fizetni. Lassításkor ellenben semmi ok a spórolásra.

A fékre senkinek egy szava sem lehet. Még terhelten is kiválóan tette a dolgát, inkább csak a brigád és az áru térben történő hirtelen átszervezésének rémképe áll a fékerő útjába, mint a technika. A fékrendszer kiváló, csupán az olaj utántöltése ütközhet némi nehézségekbe. Nem könnyű ugyanis a tartályt takaró műszerfaldarabot visszatömködni az ajtó gumikédere alá, miután olyan bátran kirángattuk onnan. Még szerencse, hogy az ellenőrzéshez erre nincs szükség, ahhoz ugyanis vágtak rá kis lyukat.

Mindent összevetve remek munkatárs válhat az új K2500-asból. Lehetünk belé szerelmesek, járhatunk is vele, csak vigyázzunk, ifjonti hevületünkben nehogy kárt tegyünk benne, nehogy összetörjük a szépségét. Hiába a sajtolt, 1,4 mm vastag acéllemez és a kabin alatti energiaelvezető rendszer, egy szemből érkező magasabb jármű és köztünk csak az ablakmosó tartály van. Veszélyes dolog a munkahelyi szerelem, de ki tud ellenállni?