2003.06.25. 09:44

Minden sallangtól mentes szabályos hasáb, abból az időből, amikor még nem sokat foglalkoztak a légellenállással. Hogy a hűtőmaszk óriási csillagja mikor tűnt el, már senki sem tudja, de a megmaradt kicsi emblémat szemlélve bátran állíthatom, ritka ma már az ilyen szép márkajelzés.

 
 
 
  Egy kis MB teher történelem
 
  1896-ot írunk, amikor az első Daimler teherautó elhagyja az üzemet Angliában. A külsőre rúd nélküli lovaskocsira emlékeztető szerkezetet 4 sebességes szíjas váltóval és 2 hengeres Phoenix motorral szerelték, ezzel ki is merült a teljes motorválaszték. Az 1500 kg whiskeys hordókat 4 lóerő mozgatta.

Ugyanebben az évben az ősz Benz piacra dobta Velo márkanevű áruszállítóját, amely már zárt raktérrel és fedett utastérrel rendelkezett. Hiába, a teherautósofőröknél is felütötte a fejét a luxus igénye. A Velót 1045 ccm-es, egyhengeres, négyütemű motor hajtotta. A 2.75 lóerő 20 km/órával repítette a furgont. 1900 és 1902 között még két motorváltozattal készült. Egy 3.5, és egy 4.5 lóerőssel. 1967 januárjában a Daimler-Benz düsseldorfi üzemében bemutatták az új L 406 D és az L 408 jelzésű robusztus felépítésű teherautókat. A diesel 1988 ccm-es motor 55 lóerőt tudott, míg a benzines 80 lóerőt préselt ki magából. Ezek az autók at 1994-ig gyártották és már kaphatóak voltak zárt-, platós- és busz kivitelben is.

 
   
   

Tesztünk tárgya a Mercedes 407-es dízel motorral szerelt szép példánya. Csupán a raktér hosszában és pár apróságban tér el a 406/408 szériától. Már kívül is láthatunk csuda dolgokat. Elsőként az ajtók mögötti sínen akad meg az ember szeme, ugyanis az ajtó nyitásásnak egyetlen módja annak hátrahúzása, ami - ha útja végére ért - halk kattanással beakad, és csak a kilincs megnyomásával húzható vissza.

 
   
 

Ha lejtőn állva szállunk ki az autóból, és hanyagul nem toljuk hátra az ajtót ütközésig, biztosak lehetünk benne, hogy a gravitáció hatásásra - 8 napon túl gyógyuló sérüléseket okozva - visszacsukódik, amikor testünk egyik fele bent, a másik kint van. Cserébe a forró nyári napokon nyitott ajtóval igazi kabriós szabadságérzésben lehet részünk.

 
   
   

Kicsit hátrébb találunk egy biztosabb zárszerkezetet a raktérajtó megfogására, ami az autó oldaláig visszanyíló ajtókat biztosan rögzíti a pakolás idejére. A nehéz tárgyak ki- és berakodását segíti és hátráltatja a sípcsont magasságban található hátsó fellépő is. Nehéz figyelmen kívül hagyni, ugyanis a vas a sípcsontra mért erőteljes jelzésekkel figyelmeztet.

 
   
 

Első pillantásra nevetségesen kicsinek tűnő motorháztető tartalma a látszat ellenére nagyszerűen hozzáférhető, ugyanis egy mozdulattal eltávolítható a hűtőrács, és motor gyakorlatilag körbejárható. Ráadásul egy kis szerencsétlenkedéssel az utastérbe lógó motor burkolata is leszerelhető, így akár a zuhogó esőben is barkácsolhatunk.

 
   
   

Ha megküzdöttünk az ajtóval és felpattantunk a bakra, újabb csodákkal találkozunk. A tapasztalatlan utazó zavarba jöhet, ugyanis rögtön négy pedállal kell megbirkóznia, de hamar rájön, hogy a plusz pedál az ablakmosót hozza lendületbe és tovalibben a nyomasztó érzés.

 
   
 

A következő érdekesség a kormány baloldalán található vécéláncon fityegő bakelit gömb, aminek anyaga a régi postai telefonokra emlékeztet. Nem kell megijedni, ha meghúzzuk és körülbelül fél méternyi utat tesz meg: ezzel a hűtő elé engedünk egy rolót, ami a zord téli napokon nagy segítséget jelent.





 
   
   

A két ülés közötti esernyőnyél tetőig rántásával a kéziféket aktiváljuk. Ha mindezen túltettük magunkat, jöhet a legnehezebb pillanat: a motor életrekeltése. Ezt aztán nem fogják ellopni, ha nem ültek még hasonlóban. Ha a kulcsot behelyezzük a kapcsolóba, már rá is adtuk a gyújtást. De hiába fordítjuk el, ezzel maximum a tompított világítást kapcsoljuk be. A kormány feletti gombával kezdhetünk izzítani.

 
   
 

Gépünket semmiképpen se használjuk elfogóautónak, mert a téli izzitás 2-3 percet is igénybe vehet. A gomba erőteljes megrántásával kezdünk az önindítóval köszörülni. Hideg reggeleken a gomba tekergetésével a szivatót szabályozhatjuk. A fűtés nehézkesen szabályozható, de ami a lényeg, fűt! Ha nagyon melegünk lenne, és a rendőrtől való félelmünkben nem merünk nyitott ajtóval száguldozni, az ablakon kívül nagyszámú lőrés nyitható a világra. Extra továbbá a szabályozható műszerfalvilágitás, valamit a kapcsolható belsőtér világitás.

 
   
   

Mivel teherautóról beszélünk, vessünk egy pillantást hátra is. Negatívumként egyetlen dolgot tudnék említeni, ez pedig a csúnyán belógó kerékdob, ami rettenetesen útban van. Gyakorlatilag minden elakad benne, amit az ember a raktérbe tenne. Sajnos a raklap is csak hosszában fér el. A berakodást segíti a sarkig tárható raktérajtó és a már említett fellépő.

 
   
 

Ha a raktér hosszánál 1 méterrel nagyobb árut szállítanánk (esetemben a 4 m-es tetőléc volt ilyen), a jobboldali ülés előredöntésével növelhetjük azt, és nem kell nyitott raktérajtóval lopakodnunk. Hogy ne kelljen a csomagtartóban sötétben tapogatózni, helyes kis mennyezetvilágítással engedtek utunkra, de teret adtak a természetes fény betörésének is, két tetőablakkal.

 
   
   

Kis sebességnél kellemesen vezethető, ha eltekintünk a szervorásegítés teljes hiányától. A fordulási íve olyan kicsi, hogy a személyautók is megirigyelnék, de ezt csak a kormány fáradhatatlan tekerésével élvezhetjük. 80 km/óra fölött az autót lehetetlen egyenesben tartani. Vészesen imbolyog, de ügyes kezű sofőrök gondos koncentrálással a sávjában tudják tartani. Egyébként egy teherautóval az ember úgyis ritkán jár üresen, megpakolva pedig a szakadékba zuhanás kivételével nemigen éri el az említett sebességet.

Tesztautónk 25 éve teljesíti a rábízott feladatokat, eddig különösebb fennakadás nélkül. A fogyasztása megpakolva sem megy 12 liter fölé. Lassú, rossz az úttartása, de hátul kényelmesen elfért egy kis ház tetőtér szigetelő anyaga. És amikor ilyesmire szükség van, nem mondhatunk mást, csak hogy a 407 D a legjobb kisteherautó.

 
  Műszaki adatok
 
  Motor: 4 ütemű, dízel
Hengerűrtartalom. 2399 cm2
Teljesítmény: 72 LE - 4400/s
Forgatónyomaték: 137 Nm - 2400/s
Saját tömeg: 2400 Kg
Össztömeg: 4600 Kg
Végsebesség: 96,5 Km/óra (de én mentem vele 110-et is)

Használt ára: 300-500 000 Ft