R, de miért pont R?

Haszonjármű-bemutató: Scania R

2004.06.24. 11:37

A retarderhez két érdekesség tartozik. Az egyik, hogy mivel a lassítórendszer az olaj közegellenállását kihasználva működik, korábban a kar meghúzásától számítva több másodperc is eltelt, mire érezhető fékhatás keletkezett. Az új rendszerben - a járművezető megnyugtatására - a megfelelő olajáramlási sebesség eléréséig az üzemi fékek is részt vesznek a munkában, majd fokozatosan újból háttérbe vonulnak, teret engedve a betétkímélő üzemmódnak. A másik figyelemre méltó változás, hogy a kar korábbi helyére a rögzítőfék került. Még első pilótánk óva intett minket attól, hogy megálláshoz készülődve megszokásból cselekedjünk, mivel negyven tonnát kézifékkel lassítani több, mint felelőtlenség.

Most tehát maradt egy kézi váltós R 420-as, raklapokon kockakövekkel pakolva. Ezen a valóban 36 tonnás szerelvényen aztán megismerhettük a kamionvezetés árnyoldalait is. Nem csak azt figyelhettük meg, mennyivel kiszámíthatóbban, az ívet pontosan és megfelelő sebességgel véve kell vezetni, hogy húsz tonna kockakő biztosan a platón maradjon. A kamionvezetők szomorú világáról is képet kaphattunk. Új segítségünk ugyanis véletlenül ismét egy szerelő lett, a rendezvényen részt vevő két szerelő közül a másik. Miközben komoly tehetséggel instruált minket a megfelelő ívek és sebességek megválasztásáról, megtudtuk, hogy valamikor ő is kamionosnak készült, aztán megházasodott, jött a gyerek, és odalettek a szép álmok. A kamionvezetés nem családbarát foglalkozás. De hogy a szakma közelében maradhasson, nap mint nap javítja álmai monstrumait, és gyerekei legnagyobb örömére mindennap hazajár. A Scania kamionokról azonban szinte mindent tudott, és szívesen beszélt is róluk.

 
  A kuplungasszisztens
 
 Arról, hogy gyakorlatlan vagy felelőtlen vezetők ne okozzák a kuplung korai elhalálozását, kuplungvédelmi elektronika gondoskodik. Kinyomott kuplungnál és annak teljes felengedéséig, a rendszer csak bizonyos határokig engedi a motorfordulat növelését, így például egyszerre nyomva padlóig a kuplungot és a gázt, a motor nem pörög 800-as főtengelyfordulat fölé. Ez a határérték a kuplung felengedése közben folyamatosan változik, így segítve elő az optimális elindulást falábú pilótáknak is.

A terhelés elviselése kapcsán került szóba az alvázak új kialakítása. Alapesetben az R család alapját is a jól megszokott 8 mm-es acél adja. Ez - a megváltoztatott konstrukció miatt - némileg könnyebb az előző sorozat tartólétrájához képest, mivel a súlycsökkenés érdekében változtattak a merevítési rendszeren, a légrugókon, a kormányművön és a fékmodulokon is. Aki tovább növelné kamionja terhelhetőségét, erősebb és merevebb anyagból is rendelheti a vázszerkezetet. Ilyenkor elegendő 7 mm-es anyagvastagság, ami a ritkított acélmerevítőkkel, a könnyített forgózsámoly alatt elhelyezett, öntvényből készült kiegészítő merevítővel és a rövidebb - tehát kevesebb súlyos fémet rejtő - négy légrugóval szerelt hátsó futóművel párosítva már több mint 270 kg-os súlymegtakarítást jelent.

A hosszú beszélgetés és a felborulás sikeresen elkerülése után lehajtottunk a ringről, és kívül-belül megnéztük az összes kabinvariációt. A 4-esből ismert névtelen normál méretű és a Topline elnevezésű extra magas változatok közé egy Highline fantázianevű középmagas kabin is került, amely a szeptemberi gyártástól lesz rendelhető. A kibővült és komfortosabban elhelyezett biztonsági és kényelmi berendezéseknek így már nem csak a csúcskabinban jut bőven hely.

Ezt igazolandó megpróbáltunk felállni, majd lefeküdni. Míg a Topline a teljes emberi méretpalettát képes kiegyenesedve is magába fogadni, a Highline-ban csak a közepesnél nem nagyobb, tehát 185 cm alatti vezetők tudnak álló helyzetben, egyenes háttal tenni-venni, mivel a fülke szabad belmagassága 1910 mm. Nincs viszont megkülönböztetés az ágyak számában. A legkisebb kabinhoz is rendelhető két fekhely, ráadásul újra a hagyományos elrendezésben. A Scania feladta a 4-esben tett próbálkozásait, így az ágyak újra egymás fölé kerültek, míg a vezető feje fölött rakodórekeszek, esetleg egész szekrényrendszer kerülhet kialakításra, ebbe igény szerint minikonyha is integrálható.

Scania R

A rengeteg, de leegyszerűsített szerkezetű elektronika, az erős, valóban csöndes és nyomatékos motorok, a kiforrott váltóvezérlés, a kiváló fülke, a letisztult külső, valamint a gyári szerelők mind-mind arról tanúskodtak, hogy az 5-ös sorozat méltán érdemelte ki az R betűt. A forgalmazó nem tudja, miért pont "R", szerintem mert remek. Szia!
Az "R" betű a ROBUST megjelenítése ami nem arra utal, hogy a vas erős mint több mammut egy kupacon, hanem a tervezés folyamán a "robust design" elveit tartottak szem előtt.
Azaz : Murphy ellen tervezünk, és megnézzük miként mehetne tönkre, majd teszünk ellene és megnézzük miként mehetne tönkre és igy tovább, amig a bugdet vagy a management türelme tart. Failure Mode Evaulation Analysis: FMEA módszer.
Nem annyira kinai a praktikumban mint amennyire annak hallatszik..... :o)
with a kind regards
F V