2003.11.27. 08:47

A kisebb változat kisebb generátora arra enged következtetni, hogy feleslegesen semmiből sem kapunk drágábbat, mint amire szükségünk lehet. Sok kicsi sokra megy alapon takarékoskodnak a Volkswagennél, amit sajnos nem tükröz a táblázat alján felfedezhető, óriási jelentőséggel bíró számsor: 5 587 200,-Ft + ÁFA. De hát mégiscsak a 2004. év kisáruszállítója!

Igen ám, de a nyári árképzésnél még nemigen tudhatták a Volkswagennél, hogy milyen eredménnyel szerepel majd gyermekük a versenyen. Ugyanis a díjat 2003. október 16-án 17.30-kor, az Amszterdamban rendezett RAI haszongépjármű kiállításon adta át Klaus Wiedemann-nak, a Volkswagen haszongépjármű-részleg vezetőjének Peter Wieman, a nemzetközi zsűri elnöke. Az, hogy Wiedemann úr nevéből három betűt elhagyva éppen a zsűrielnök neve jön ki, merő véletlen és nem adhat okot találgatásokra.

Mind a 19 zsűritag úgy gondolta, hogy a VW T5 összességében igen jó munkatárs, így aki szereti, és nem utolsó sorban meg tudja fizetni a jót, semmiképpen sem jár rosszul egy nagy múlttal rendelkező Transporterrel. Ezt bizonyítja, hogy az idén adható 181 pontból 115-öt kapott (64%) a német doboz. Igaz, hogy a tavalyi nyertes relatíve több ponttal, 126-tal nyert, mivel az akkori szavazáson nagyobb számban részt vevő zsűri által kiadható pontok száma 239 volt, ami csak 53%-os eredmény. Ugyanez igaz az összes korábbi nyertesre is, így a Volkswagen elmondhatja magáról, hogy az eddigi legbiztosabb győzelmet aratta a T5-tel. Ez azért is különösen szép eredmény, mivel az első - 1992-ben rendezett - Van of the Year választást is a Volkswagen nyerte a T4-gyel, az akkori viszonyok között nem csekély 58 ponttal.

  Értékelés: 4,5 - Az utastér még mindig szűk.          
 
  Műszaki adatok
 
   
  Motor 2,5 l PD TDi
Hengerek száma 5
Lökettérfogat (cm 3) 2460
Maximális teljesítmény (LE / 1/min) 130 / 2500
Maximális forgatónyomaték (Nm / 1/min) 340 / 2000
Környezetvédelmi norma EU 3

< >

 
  Van of the Year
 
  2004
1.Volkswagen Transporter (T5) : 115 pont
2.Renault New Master : 66 pont


2003
1.Ford Transit Connect : 126 pont
2.Citroen Jumper & Fiat Ducato & Peugeot Boxer : 49 pont
3.Iveco Daily Unijet : 44 pont
2002
1.Opel Vivaro & Renault Trafic : 115 pont
2.Opel Combo : 34 pont
3.Ford Transit Durashift : 24 pont
2001
1.Ford Transit : 112 pont
2.Fiat Doblo : 55 pont
3.Mercedes-Benz Sprinter CDI : 39 pont
2000
1.Iveco Daily : 103 pont
2.Renault Mascott : 44 pont
3.DaimlerChrysler Vito CDI : 33 pont
1999
1.Opel Astra Van : 46 pont
2.Nissan Cabstar E : 44 pont
3.Nissan Pick-up : 28 pont
1998
1.Renault Master : 69 pont
2.Renault Kangoo : 60 pont
3.Opel Campo Pick-up : 11 pont
1997
1.Peugeot Partner & Citroen Berlingo : 69 pont
2.Volkswagen LT : 36 pont
3.Iveco Daily : 22 pont
1996
1.Mercedes-Benz Vito : 63 pont
2.Toyota HiAce : 46 pont
3.Citroen Jumper & Fiat Ducato & Peugeot Boxer : 26 pont
1995
1.Mercedes-Benz Sprinter : 78 pont
2.Nissan Vanette Cargo : 33 pont
3.Ford Transit 95 : 26 pont
1994
1.Citroen Jumper & Fiat Ducato & Peugeot Boxer : 89 pont
2.Opel Combo : 39 pont
3.Ford Transit 94 : 19 pont
1993
1.Nissan Sunny Van : 52 pont
2.Ford Courier : 50 pont
3.Toyota Lite-Ace : 26 pont
1992
1.Volkswagen T4 : 58 pont
2.Ford Transit : 33 pont
3.Renault Express : 20 pont
 
  Ne feledkezzünk meg a többi kategória nyerteseiről se.
 
    A 2004. év Truck of the Year díját a Mercedes-Benz Actros vitte el (91 pont), megelőzve az általunk is kipróbált Iveco EuroCargót (58) és a Volvo FH 16-ot (48). Szegény Volvo 1994-óta nem végzett a dobogó legfelső fokán, és immár négy éve kibérelte magának a szélső helyeket, ráadásul nemcsak ebben a versenyben, hanem a Bus & Coach of the Year-nél is. Ez érdekes kategória, mivel nagyon összetett feladat egy buszt értékelni, ezért az éves váltásban megrendezett CoachEuroTest és BusEuroTest alapján adják ki a Coach of the Year és a Bus of the Year címeket, ahol előbbi a távolsági, utóbbi pedig a városi és környéki buszokat foglalja magába. Idén 43 ponttal fej-fej mellett végzett az MAN Lion'Star-ja és a Scania K124 Irizar PB-je, miközben a második helyet 29 ponttal a Solaris Vacanza, Volvo 9700, a dobogó harmadik fokát pedig a Hispnao Divo, Volvo párosok (12 pont) foglalhatták el. A győzelem óriási öröm, de stabil dobogósnak lenni az igazi dicsőség, mivel ez a gyártó által produkált állandó, megbízható minőséget mutatja. Remélem, a Volvo Budapest útjain is bizonyít majd.