KIA fasírt

2006.10.16. 08:05

Azt sem tudom, hova kapjam a fejem. Egyszerre három modellt dolgozott át a KIA, nem csoda hát, ha néha összekeverednek az ülésszámok a motorok hengerűrtartalmával.

Minden elismerésem a KIA-é. Nemcsak a Hyundai motorjait dolgozza bele a járműveibe, de rendszeresen előáll modellfrissítésekkel is. Most hirtelen hárommal egyszerre, de szerencsére pontosan tudják, hogy nemcsak az átrajzolt ívek számítanak, hanem a számla is. Sőt annyira előrelátók, hogy az árlistákban már csak a dízelek árai szerepelnek, mert hiába van benzines is, olyat úgyse kér senki. Kivéve a Carenset, mert annak az áráról semmit sem tudunk.

Az újdonságokat az elmondottak és a látottak alapján mindhárom újba tett modellnél alapos kutakodás és az európai ízlés- és szokástanulmányok hosszas böngészése után alakították ki. Mindnek megvan a maga gyengesége - szép sorjában megpróbálok kitérni rájuk -, de összességében a maguk körzetében mind-mind ütősek.

Kezdjük talán a Sorentóval mint a legnépszerűbb KIA modellel. A legfontosabb újítás talán, hogy erősebbek a motorok. Mert hiába a KIA legnépszerűbb modellje, aminek az eladásai az egeket verik, sőt ha beleszámolnánk azt a mennyiséget is, ami szürkeimportban érkezett hazánkba - állítólag közvetlenül Koreából is jött néhány -, talán még dobogós is lehetne a SUV kategóriában. Annak ellenére, hogy a gyártó valamiért következetesen terepjárózza.

Mostantól viszont már két nagy teljesítményű motorral is kapható, és mindkettő megfelel az Euro4 előírásoknak. A négyhengeres, 2,5 literes CRDi dízelmotor változtatható geometriájú turbófeltöltővel (VGT) van felszerelve. Maximális teljesítménye 21%-kal (170 lóerőre), nyomatéka pedig 14%-kal (343 Nm-re) növekedett. Ennek a megnövekedett teljesítménynek az egyik jele a 0-ról 100 km/h sebességre gyorsulás idejének 2,2 másodperces lerövidülése, ami így 12,4 másodpercre csökkent.

Azoknak a vásárlóknak, akik jobban kedvelik a benzinmotort - és akik nem Magyarországon laknak, ugye - a Sorento már új, 3,3 literes V6-ossal is kapható, ami 238 lóerő teljesítmény leadására is képes (ez 46 LE növekedés a korábbi 3,5 literes motorhoz képest), és még a nyomatéka is több lett. Ezzel a motorral a Sorento gyorsulási ideje 9,8 másodpercre csökkent.

A motorok mellett kicsit a külsőn, a belsőn és a felszereltségen is módosítottak, no meg a biztonságosság terén is előrébb lépett a Sorento. Az új első és hátsó lökhárító 20 mm-rel megnöveli a jármű teljes hosszát, az új, projektoros fényszórók, az új hátsó lámpák, az új kerékívek és az új stílusú kerekek, valamint az új első, hátsó és oldalsó díszlécek teljesen új megjelenést kölcsönöznek a 4,6 méter hosszú járműnek. Közben ne feledjük, a 2710 mm-es tengelytáv megmaradt, hiszen csak a lökősök lógnak ki jobban.

Az eredeti Sorento belső terének szürke vagy bézs színű kárpitozása, az erezett fa mintázatú díszlécekkel annyira jellemezte a típust, hogy ezeket most jó messzire hajították, és mostantól barna, fekete, bézs vagy szürke színű kárpitozást és belső burkolatokat választhatunk. Elöl az áttervezett középső műszercsoport és a középső padlókonzol az eddigi megjelenést viszi tovább - elsőre észre sem venni a különbséget az elődhöz képest -, ráadásul a gyártó szerint jobb minőségű anyagokból készült. Az eddigi egyzónást kétzónás légkondicionáló váltja le, valamint beugrott a rendszerbe a fedélzeti számítógép.

Mivel nekem eddig is az egyik kedvencem volt a Sorento, biztos vagyok benne, hogy ezekkel a valójában minimális átalakításokkal - persze a motorok kivételével - csak előnyére változhatott.

Valami ilyesmi a helyzet a Carnivallal is. A mostani változat viszont megállja helyét a kategóriájában, nem lennék meglepve, ha hamarosan megnőne a népszerűsége. Persze az ár és a presztízs itt is fontos tényező, csak itt már nem SUV-ról van szó, hanem MPV-ről.

A KIA koreai, amerikai és németországi formatervező csapata álmodta meg az új Carnivalt. Kicsit hosszabb, mint 4,8 méter, kapható lesz két elektromos működtetésű tolóajtóval és felhajtható hátsó ajtóval is. Lesz még egy hosszabb tengelytávú változat is, de azt Európán kívülre szánják. A nekünk szánt kisebbiket az európai vásárlók ízlésének maximális kielégítése érdekében teljes egészében áttervezték.