<page name="0"></page>
Anyámnak van egy
Suzukija. Konkrétan az
előző Swift, 1,0, három henger, egyetlen extrája a kalaptartókárpit.
Igazi igénytelen népautó,
mint annak idején a Citroën Kacsa, a Renault 4 vagy a VW Bogár.
Csak a Suzukiba mákszemnyi egyéniség, stílus, élmény sem szorult,
viszont a stílusos, szerethető és élménydús népautókkal ellentétben
nincs vele baj.
Pszichoanalitikusom,
Vmax Zsolt legutóbb
azon ábrándozott, mennyire szereti is a BMW-t, és mennyire jó egy BMW-t
birtokolni, menni vele, aztán szerelni, aztán alkatrészt hajkurászni,
majd rájönni, hogy
életében utoljára akkor volt boldog ember, amíg Suzukija volt.
Csak, ahogy az ilyen boldogságokkal lenni szokott, akkor éppen nem jött
rá, hogy boldog - a boldogságot az ember sokszor csak utólag ismeri
fel.
A Mama körbesétált a szalonban, együtt elfogyasztottuk a vizet,
tisztáztuk az értékesítővel, hogy anyám Suzukija nagyjából
hat-hétszázezret ér a katalógus szerint. Persze a katalógusnak fogalma
sincs a metálmentes bordó kevés híján karcmentes ragyogásáról, és hogy
hét év alatt anyám nem jutott el vele a 40 ezredik kilométerig, azt is
szigorúan kímélő országúti üzemben;
ez a futásteljesítmény dílerzsargonban "deviánsan alacsony".
Mellékhatásként azóta se tudom anyámmal elhitetni, hogy városban az ő
Suzukija is legalább 7 litert fogyasztana, de ez egy másik
történet.
Szóval anyám körbesétált a szalonban, és mintha mamamágnes vonzotta
volna,
az árlapra hipnotizáltan az Altónál kötött ki,: 1,8 millió!
- Na ez tetszik is, ez nem lenne rossz - ragyogta be az árcédula
az autót. </ p>
- Mama, ez nem jó, ez visszalépés lenne. Tudod, ez igazából nem is
Suzuki, ezt Indiában gyártják, de nem is azért szar, hanem mert egy
műszaki őskövület, ami méltatlan az újautó-piaci státuszra.
Hiába.
- Mama, higgy nekem, én vagyok a gyermeked! Azért volna meredek a
te régi Swifted után az Alto, mert ez a te Swifted
elődje, gyakorlatilag tehát az új Swift öreganyja. 1,8 millió
nem kevés érte, hanem kifejezetten sok, reálisan úgy egymillió körül
kéne hogy adják.
Hiába.
- Ja, jó, Mama, szakadjunk el ettől a kérdéstől, mondjuk például,
megtiltom. Az Altót vegyük ki a tesztből, kezdjük a többivel, és ha
nagyon akarunk, még mindig veszekedhetünk a végén az Altón. Az elméleti
szűrőn, színművésznyelven
az egyes rostán az SX-4 fél perc alatt hullott ki: drága, 4
millió 168 ezerrel rettenti el a mamákat az 1,9-es dízel.
- Mit tartanál reálisnak egy Ignisért?
- Ha a sajátomat beszámítják, egymillió-kétszázezret.
- 1,9 millió, olyan Ignis sajnos nem létezik; a full fapados
1,3-as 2,2 millió, és nem győzök hálásnak lenni a Suzukinak, amiért nem
forgalmazzák ezres, nyolcötvenes és négyszáz köbcentis motorokkal,
pedig tudnék rájuk vevőt.
Nem is néz ki olyan rosszul egy Suzuki-szalon, szép az új Vitara,
nem rossz az SX-4, az új Swift mindenkinek bejön, az Ignis, hát az az
Ignis, de
bizonyos szempontból még az Alto se lóg ki a sorból, mert - mint
anyám barátságosan megállapította - szép tiszta. Egyébként az árcédulán
kívül az Altónak még egy aljas fegyvere van: normális autók közt olyan,
mint egy ottfelejtett kis lelenc, kérlek, néni, vigyél haza!
Mindegy, az Alto olyan, mint egy állatkínzásról szóló lánclevél, nem
szabad megnyitni, menjünk csak ki,
ott várja a Mamát egy szép új Grand Vitara 6,9 millióért.
Esélytelen, persze, a Mama amúgy is utálja a terepjárókat, a telken se
hajlandó kipróbálni, ha van nálam valami nagyobb disznó tesztautó, mert
azt mondja, fél tőlük. Sebaj, mindent meg kell nézni, legalább micsoda
megváltás lesz ezután a Swift.
- Nem nehéz?
- Nem, csak a forgalomtól félek.
- De hát egy nagy, biztonságos terepjáróban ülsz.
A Vitara meglepően gusztusos belül, valami sokkal primkóbbra
számítottam, nem is tudom, miért.
- Egyébként tökéletes, nagyon jó benne ülni, ez igazán nekem való
lenne. Nagyon jó a kormány fogása, jól kilátok hátra, csak most megint
van itt egy jobbkézszabály... bemenjek ide?
- Ahogy gondolod, Mama. Index?
- Megy.
Tényleg megy, de a Vitarában nagyon halk a visszajelző. Egy kicsit
én is kipróbálom a Vitarát. Nekem nagyon
műanyagos a bőrkormány fogása, hülyén kóválygós a váltója, nagyon
nem megy, és olyan lassan ejti a fordulatszámot, hogy egy
kiforgatott váltáskor kuplungolás után még vagy két másodpercig üvölt a
motor. Igaz, olyan csendesen jár, hogy egyszer majdnem ráindítóztam. De
kinézetre tökéletes, bika a klímája, nyilván megbízható, és állítólag
jól jár terepet, meg a Mama is tök lazán közlekedett vele, de
szerencsére tőle örököltem, hogy irreális dolgokra nem vágyok, így ő se
kezd Vitaráról álmodni.
- Na, SX-4?
- Kedvesebb!
Kedvesebb?! Úristen, ebből a végén még tényleg Alto lesz.
- Kisebb helyet foglal el, hoppá!
- Milyen?
- Hát nem olyan jó.
- Jobb volt a Vitarát vezetni?
- Igen, olyan furcsának találom. Szűknek.
Szűkebb is, mint a Grand Vitara. És anyám utálja, kényelmetlen,
még az ő Swiftjéhez képest is. Anyám végül egyetlen előnyét tudta
megnevezni: magas az ülése. Ennyit a Fiat és a Suzuki többéves közös
fejlesztéséből. Autóbuzik esetleg tudják értékelni, a mamák nem.
- Szűk a vezetőűlés? De az hogy lehet?
- Mit tudom én, szűk. És a váltásokat valahogy nem érzem jól.
- Miért, a Vitarában?
- Abban tökéletes volt.
- Mintha Vitarába születtél volna?
- Igen.
Az index visszajelzőjét ebben se lehet hallani. Viszont találtam
benne egy súlyos fogyatékosságot: az ajtó palacktartójának műanyaga
nagyon sorjás.
- Jézusom, micsoda sorjás műanyag! - próbálom felkelteni anyám
érdeklődését. Semmi reakció.
- Mama! Khm, khm! Ezt figyeld, micsoda sorjás műanyag!
- Mi az? - kérdi a legcsekélyebb érdeklődés nélkül.
- Hát tudod, a műanyaggyártásnál öntési hiba. Illetve hogy az
öntésnél keletkező kis peremet nem dolgozzák el.
Hát, a sorjás műanyaggal befürödtem.
- Nos, anyám, hogy érzed magad az új Swiftben?
- Otthonos!
- De hát ez alacsony. Nem hiányzik a magasság?
- Nem.
Viszont végre látom, hogy
a minőségi látszat mögött mi húzódik meg az új Swift belterében:
az utaslégzsák borításánál a műanyag elég puha, nincs semmi tartása. És
ha sokat fogdossák az autós újságírók, akkor a tesztautóban hamar
kirajzolódik a vízszintes téglalap a közepén vízszintesen kirajzolódó
csíkkal. A Mamát ez se érdekelte sokkal jobban, mint a sorjás műanyag,
illetve ha emberileg ez egyáltalán lehetséges, még kevésbé.
A kicsi csomagtartón szívesen felháborodott volna, de sajnos az
értékesítő megnyugtatta, hogy gyakorlatilag ugyanakkora, mint a régi
Swiftben, csak az a tér, ami abban vízszintes, az újban függőlegesen
áll a vásárló rendelkezésére.
- De azt remélem figyelted, mennyivel rosszabb volt ezzel átmenni a
fekvőrendőrön, mint a Vitarával meg az SX 4-gyel?
- Nem. Ezt jobb vezetni. Kellemesebb. Könnyebb. Egyszerűbb.
Jobban kilátok.
- De ez képtelenség. Alacsonyabban vagyunk, lásd be.
- Hát, ha a fejed odadugod, tényleg nem látok ki belőle.
Előrefelé jól kilátok, de hátra is, és az nekem nagyon fontos.
- Az SX 4-ből nem láttál ki hátra?
- Nem tudom, az egy kicsit zavart.
És végre jöhet titkos favoritom, az Ignis.
- Nagyon vacak. Ez a kuplung nem jó. Meg a váltó, olyan kemény.
Viszont ebben végre rendesen szól az index.
- Benzinszag van.
- Igen, most tankolták tele. De miért rossz a váltó?
- Kemény.
- De pontos vagy pontatlan?
- Nem megy olyan könnyen, simán, mint a többiben.
Közben a fotós kolléga felhívja a figyelmem, hogy
a Mama az Ignist vezeti messze a leglazábban, és tényleg,
gátlástalanul át is megy egy sárgán, pedig ilyet a Swifttel nem szokott
csinálni.
- Mama, nem lehet, hogy mégis tetszik az Ignis?
- De igen, nem is olyan rossz.
- Na de inkább a Swift vagy ez?
- Ez, az Ignis.
- De hát a Swiftet szeretted.
- Igen, de ebben jobb ülni itt fönt.
A Mama közben már tényleg az utak ördögévé változott. Menet
közben még azt is felfedezte, hogy tolókás a sminktükör, ami egyből a
szívébe lopja magát. A rosseb érti, miért ekkora dolog a tolókás
sminktükör. Közben látom, hogy a puritán Ignisbe is belekerült a Suzuki
semmire sem jó információs extrája, a fogyasztásmérő, ami csak a
pillanatnyit mutatja, az átlagot nem, de 30 fölé nehéz nyomni.
Egyvalamin tudtunk közösen méltatlankodni, az alap Ignis gyilkos
üléshuzatán. Nem vészesen csúnya, és valószínűleg strapabíró,
legalábbis strapabíróbb, mint bármelyikünk bőre vagy bármilyen ruha.
Hozzádörgölőzni nem sokkal jobb, mint sajtreszelővel vakarni a
hátunkat, egy érzékenyebb női ruhát könnyedén tönkretesz, de
Drégelypalánkig a szerpentinen simán leszedi a feliratos póló háti
mintáját.
Nem tudom,
anyám mint vásárlói attitűd mennyire gyakori, de a
Suzuki-érdekkörben feltehetően az. Ebben az esetben viszont át kell
értékelnünk az autós újságírás fellengzős viszonyát az olcsó vagy annak
látszó kisautókhoz. A külső dizájn olyan sokat nem számít: ami tiszta,
az alapvetően szép. A belső formához, anyagokhoz való viszony számomra
ugyanolyan rejtély, mint az etruszkok eredete. Az biztos, hogy a mi
valóban kissé néha már unalmas sorjásműanyag-témánkkal ebben a közegben
nem tudnánk tömegeket kivinni a barikádokra.
Egy héttel a teszt után bár anyám belátta, hogy
értékvesztési szempontból a legjobb volna megtartani a bordó
Swiftet, sajnos menthetetlenül vágyik az Ignisre.
A legfontosabb eredménynek azonban azt tartom, hogy sikerült
lebeszélni anyámat az Altóról. Tegye ezt Ön is!
Címlapról
Kleber gumit vennék a Mercimre: vállalható, vagy nézzek inkább mást?
Olaj kéne a dízel Jaguarba. Mi az igaz út?
Ötven év után felnyitották a rekord méretű időkapszulát, egy Chevy Vega is volt benne
Egy BMW és egy Porsche likvidálta egymást a Nordschleifén, robbanás lett a vége