Meghízva, jó étvággyal

Teszt: Mercedes-Benz A 200 - 2004

2005.01.05. 00:12

A csomagtérpadló magasságát állítani lehet. Illetve csak lehetne, ha nem lenne teljes értékű a pótkerék. A széria pótkerékkel a szélessége miatt csak a felső állás használható. Tehát ha mélyebb csomagtartóra vágyunk, kérjünk mankókereket, vagy a pótkerék otthon marad. A csomagtartóból két hasznos rekesz nyílik, ugyanitt rögzítőfüleket is láttam. Alaphelyzetben a tisztességes 435 literes csomagtartó űrmérete az ülések ledöntésével 1370 literre bővíthető. A hátsó üléssor 1/3 - 2/3 részben osztott, és a 2/3 rész üléspárnája kivehető.

A kormány négy irányban állítható, kellemes fogású alkalmatosság. A kormányon lévő kapcsolókkal egy kis gyakorlással a fedélzeti számítógépből kényszeríthetjük ki az információkat. Profi, hogy a középkonzolon az elektromos egység kijelzője sötétedéskor inverzre vált, a vakítás elkerülése végett. A szélvédő alatti szenzor figyeli a fényviszonyokat, és akár aluljáró alatt is kapcsol, függetlenül attól, világítunk vagy sem.

Sötétben a távirányítós nyitáskor nemcsak a belső világítás, hanem az első és hátsó fények is gyúlnak. Érdekes megoldás, hogy a fényszórók optikai gyűjtőlencsés megoldásúak ugyan, de hagyományos halogén izzókkal, tehát nem xenon. Xenongyűlölőként ezt a rendszert részesítem előnyben. Nagyon jól világított, és hagyományos fényével sem magamat, sem a szembejövőket nem kellett büntetnem.

További piros pontokkal a futóművet jutalmaznám, illetve a vezérlő elektronikát. Az előd bemutatásakor bekövetkezett sajnálatos eseményeknek köszönhetően, az A-Mercinek ma már szeme se rebben a jávorszarvas említésére. Annyit dolgoztak rajta, hogy kategóriájában a legjobb futóművel büszkélkedhet. Még erőszakkal sem lehet kihozni a sodrából, pedig próbálkoztam vele lelkiismeretesen. Az elektronikus menetstabilizálás (ESP) mellett blokkolásgátló (ABS), fékasszisztens (BAS), kipörgésgátló (ASR) is a szériafelszereltség része. A kipörgésgátló sajnos nem kikapcsolható. Hétköznapi használatban ez nem baj, mert ha erőltetjük, így is lehet füttyös rajttal indulni. A fixre kapcsolt ASR a téli havas, jeges indulásoknál okozhat meglepetést.

Futómű

Az autó legérdekesebb alkatrészei a futóműben találhatóak: az úgynevezett parabola-hátsó tengely és a még úgynevezettebb szelektív lengéscsillapító. Előbbi a hátsó futómű különlegessége. A kerekeket egy elölről hátrafelé hajló kifli alakú, nagy szilárdságú elemhez rögzítik, hátul pedig egy-egy Watt-rúddal kapcsolják egy függőleges központi himbához - az egyiket felülről, a másikat alulról. Így a karosszéria megdőlése esetén (azaz kanyarban) a kerekek függőleges helyzetben maradnak, a kasztni pedig leül, a súlypont közelebb kerül a talajhoz. A szelektív lengéscsillapítók olyan ravaszak, hogy van bennük egy kis dugattyú, ami alaphelyzetben nyitva hagyja a teleszkópolaj gyors áramlására szolgáló extra csatornát.

Ha azonban gyakori és intenzív terhelésváltások miatt - tehát sportosabb kanyarodáskor - az olajnyomás megnő, a dugattyú elmozdul és lezárja ezt az egérutat, ezáltal keményebbi teszi a csillapítást. Ez a megoldás a logika szerint azt sugallja, hogy az A-Klasse rugózása rossz úton bedurvul, tehát épp akkor keményedik fel a csillapítás, amikor a leglágyabbnak kellene lennie. Ez elvileg így is van, de a gyakorlatban nem tűnt fel, hogy ez kényelmetlenséget jelentene az utazóknak.

(részlet Rácz Tamás bemutatójából)

Tesztautónk a 2034 cm 3-es soros négyhengeres motorral szerelt 134 lóerős változat volt, ötsebességes váltóval. Ez a választható legnagyobb motor. Az 1300 kilós gömböc 9,8 másodperc alatt van százon, és belendülve 200 km/h fölött van a vége. Városi közlekedésben nem vadállat, de sebaj, az A-Merci nem is versenyzésre való. Nekem sem a mentetteljesítménnyel volt a bajom, hanem a veszett 11 literes fogyasztással. Hivatalos adatok szerint tíz alatt kéne lennie, de sajnos mi ezt nem tudtuk produkálni. Ráadásul a 11 liter vegyes használatban alakult. Ha A-Merci vásárlásra kényszerítenének, akkor inkább a 807 000 forinttal drágább, kétezres dízelt választanám, ami ugyan teljesítményében alig több, nyomatéka viszont duplája a benzinesnek (ráadásul feleakkora fordulaton), és a fogyasztásról még nem is beszéltem.

Mercedes-Benz A200 - 2004

Az összegzésnél nehéz dolgom van. Apró negatívumok mellett összességében tagadhatatlanul jó kis kocsit próbálhattunk. A meghízott, megszépült A-mercit akár még családosaknak is ajánlanám a hátul is kellemes üléseivel, meggyőző csomagtartójával. Mégis azt hiszem, aki nem kimondottan az emblémát célozza, annak 6 168 000 Ft-ért van jobb választás is.

  Értékelés: Klasszisokkal jobb, mint az elődje, de a belső lehetett volna szebb is. Ez a Mercinek nem elnézhető, ezért csak 3,5.          

Műszaki adatok - M-B A200 - ötajtós

Motor: 2034 cm 3 soros négyhengeres
Névleges teljesítmény: 100 kW 5750 1/min
Névleges nyomaték: 185 Nm 3500-4000 1/min
Gyorsulás (0-100 km/h-ra): 9,8 s
Maximális sebesség: 200 km/h
Gumiabroncsméret: 195/55 R16
Üzemanyag-fogyasztás (l/100 km)
város: 9,6
főút: 5,9
vegyes: 7,2
CO 2-kibocsátás: 170 g/km
Fordulókör: 10,95 m
Üzemanyagtartály: 54 liter
Üres tömeg: 1270 kg
Megengedett össztömeg: 1695 kg
Csomagtartó: 435/1370 liter
Hosszúság: 3838 mm
Szélesség: 1764 mm
Magasság: 1595 mm