2003.06.13. 09:00

 
   
   

Remek ötlet a tanksapka nélküli üzemanyagbetöltő nyílás. Ilyen megoldással korábban már találkozhattunk a Citroën-eknél. A Renault most annyival tett többet, hogy elzáró szelepet helyezett a nyílásra, így akadályozva meg illetéktelen tárgyak be-, és a benzingőz kijutását. Fantasztikus megoldásokat rejt még az első fényszóróizzók cseréjének technológiája. Ezt ugyanis az első kerékjárati ív belsejében leszerelhető tető alatt tehetjük meg, teljesen kifordított kerék mellett, speciálisan faragott evőpálcikák segítségével. Még szerencse, hogy három évig ingyenes a Renault Assistance szolgáltatása.

 
   
 

Az új Megane-ban már jól ismert és teljesen új motorokkal is találkozhatunk. Elég perverz módon a régi 98 lóerős 1,4-es az alapváltozathoz megvásárolható 80 lóerővel is. Ezt nem ajánlanám senkinek, mivel a 98 LE is épp csak elfogadhatóan mozgatja a 1200 kg-os kasztnit. Jobb választás az általunk is próbált új, 1,6-os szívóoldali változó szelepvezérléssel, mely már kellő erőt ad alacsonyabb fordulaton, és a fogyasztása sem nagyobb.

 
   
   

A gyengébb teljesítményt mindhárom motornál rövidre áttételezett váltóval próbálták ellensúlyozni, ami inkább csak az 1,6-os esetében sikerült. Kissé zavaró, hogy 130-as tempóhoz ötödikben majdnem 4000-es fordulat tartozik. A gyakori kapcsolgatásokat hivatott elősegíteni a bowdenes váltókar-váltó páros, ami nem csak a Renault-k közt, hanem egyéb márkák viszonylatában is kiemelkedően jó - az akadozó, minden útegyenetlenségre és terhelésváltásra táncoló kar már a múlté. Talán a formánál is jelentősebb áttörés a Renault életében ez a rövid utakon, pontosan kapcsolható váltó.

 
   
  Ott a burkolat, csak nem látszik

Kapható még 2 literes benzines 136 lóerővel és hat sebességes váltóval (reméljük, ugyanolyan jó mint az ötsebességes), valamint két közös nyomócsöves turbódízel. A kisebb 1,5-ös 80 lóerős a Clio-ból, a nagyobb 1,9-es, változó geometriájú turbóval, 120 lóerővel és hat sebességgel a Lagunából származik. Az összes motort alulról burkolat védi a fizikai behatásoktól, továbbá ez a műanyag hivatott csökkenteni a szélzajt, és javítani az aerodinamikát.

 
   
   

Az összes motorhoz kellő lassulást biztosít az alapáron járó négy tárcsafék, melyek közül az elsők átmérője 1,6-ostól fölfelé 20 mm-t növekszik. Az adagolhatóságra lehet csak panasz, amire a pedálerő megszokása előtt a bólogatós kutya igencsak helyeselt. A futóműben a mérnökök középút-keresését fedezhetjük fel, sportosabb menetben sem feltűnő, hogy 205/55 R16-os gumik feszülnek az ötször három ágú alufelniken. Az autó fara csak csapatósabb kanyarban hajlamos eltáncolni a kijelölt pályáról, a nem teljesen őrültekkel biztosan az úton marad a kocsi - családi autónál nem utolsó szempont.

 
   
 

Az árképzésnél odafigyeltek, hogy a Mégane-hoz képest jelentősen ne emelkedjen a Megane alapára. Igyekeztek alatta maradni a fő konkurens, a Peugeot 307-es árának is, úgy hogy közben a felszereltség a vásárló igényeinek megfelelően igen széles skálán mozoghasson.

 
   
   

Összeszerelési minősége elfogadható. Talán csak az egyik ajtószigetelő gumi hullámzása zavaró némiképp. Belül zörgés, csörgés nem mutatkozott, a műszerfal igen csöndes, kulturált közlekedést tesz lehetővé, még a budapesti utakon is. A belső tér valódi minősége majd csak a tartós használat során mutatkozik meg. Elgondolkoztató azonban, hogy egyik reggel a szőnyegen egy műanyag rögzítő bizgentyűt találtam az utasülés előtt, aminek eredeti helyét mindeddig senki sem tudta meghatározni. Mindenesetre elraktam, hátha később hiányzik valahonnan.

 
   
 

Az összes változathoz szériában jár többek között 6 légzsák (Coupé-nál 8), ABS, SRP (felár ellenében további hárombetűs rövidítéseket is kaphatunk), állítható magasságú vezetőülés, mindenfelé állítható kormány, fedélzeti számítógép és rádiós-magnó is. A tesztautó tartalmazott még négy elektromos ablakemelőt becsípődésgátlóval, 16"-os alufelnit, elektromosan behajtható külső visszapillantó tükröket, eső és fényérzékelőt, automatikusan sötétedő belső visszapillantó tükröt, automata klímát és cd-s rádiót. Mindezért a valamivel 4 millió forint fölötti ár reálisnak mondható, az induló modellért kért 3 135 000 forint pedig egyenesen jutányos. Persze ha valaki a belső és a technika terén hajlandó bizonyos kompromisszumokra. A laikusok kívülről úgyis csak azt látják, hogy egy új Megane-nal járunk.

Az EuroNCAP teszten elért öt csillag, valamint a 2003-as év autója cím alapján még bármi lehet a Megane-ból, de igazi áttörés majd a család többi, funkcionálisabb tagjának megjelenésekor várható.

 
  Renault Megane Berline 1,6 16V 115LE műszaki adatok
 
  Környezetvédelmi norma: Euro 3
Hengerűrtartalom (cm3): 1598
Löket × Furat (mm): 79,5 × 80,5
Hengerek / szelepek száma: 4 / 16
Sűrítés: 10:1
Maximális teljesítmény kW (LE): 53 (115) perc / fordulatszámon 6000
Maximális nyomaték Nm: 152 perc / fordulatszámon 4200
Befecskendezés típusa: többpontos
Sebességváltó típus: 5 fokozatú kézi
Fordulási átmérő (m) 10,5
Futómű
Elöl: McPherson rendszerű, L-alakú lengőkarral és dőlésgátló rúddal
Hátul: rugalmas tengely külső rögzítési pontokkal és programozott vetülettel, csavarrugók
Első / hátsó stabilizátor átmérője (mm) 19 / beépített
Gumiméretek
Javasolt: 196/65 R15
16" könnyűfém keréktárcsa 205/55 R16
17" könnyűfém keréktárcsa 205/50 R17
Fékek
ABS Bosch 8.0 és vészfékrásegítő
Szervófék átmérő ("): 11
Elöl hűtött tárcsa - átmérő (mm): 280
Hátul tömör tárcsa - átmérő (mm): 240
Teljesítmény
Legnagyobb sebesség (km/ó): 192
Gyorsulás 0-100 km/ó (mp): 10,9
400 m indulás-megállás (mp): 17,5
1000 m indulás-megállás (mp): 32,4
Fogyasztás a 99/100 sz. Európai Irányelv alapján:
Városban (hidegindítással) (l/100 km): 8,8
Országúton (l/100 km): 5,7
Vegyes használat esetén (l/100 km). 6,8
CO2 kibocsátás (g/km): 163
Üzemanyagtartály térfogata (l): 60
Tömeg (kg)
Menetkész tömeg: 1175
Megengedett össztömeg: 1725
Járműszerelvény megengedett össztömege: 2750
Vontatható tömeg
fékezett utánfutóval: 1300 kg
fékezetlen utánfutóval :650 kg
Méretek (mm)
Hossz: 4209
Szélesség tükör nélkül / tükörrel: 1777 / 2026
Magasság: 1457
Tengelytáv: 2625
Nyomtáv elöl / hátul: 1518 / 1510
Rakodómagasság: 728
Csomagtartó (l): 330

A cikket olvasva elmosolyodtam a műanyag rögzítőcsavart látva. Két hete vettünk egy ilyen Megane-t és a kósza műanyag rögzítőcsavar nekünk is ott volt leesve a vezetőülés alatt. Lehet, hogy az autó széria felszereltségéhez tartozik, csak nem tüntették fel :-)))
Amúgy véleményem szerint ezért az árért messzemenően a legjobb vétel volt, tekintve, hogy rengeteg olyan apróság van benne, amit ha felfedez az ember csak egy mosollyal tud nyugtázni. (pl sebességre hangosodó rádió, vagy a sebességgel változó ablaktörlő sebesség.) És akkor a 30e km-es szervizintervallumról még nem is beszéltünk...
Egy szó mint száz, jó autót csináltak.

Illés Viktor

Sziasztok

Tündéri ez a müanyag bizgentyü dolog, mert mi a ma vettük át a kocsit és mi is találtunk egyet az anyósülésen. Azt áruljátok el, hogy meddig kell 4000 alatti fordulatszámmal haladni (benzines), mert a kereskedő 3000 km mondott, de ennyit nem lehet kibírni

Gyula