A kacsafenekű kalapdobozt formáló három- és ötajtós Mégane láttán őszinte szeretet ébredt bennem a franciák iránt. Lám, lám, megint mertek radikálisan újat csinálni, megint vállalták a formabontást, vive la révolution.
Az autóipari spanyolviaszk és melegvíz feltalálása elmaradt, az új forma szebb, mint amennyi értelme van. A csomagtartó kisebb lett, mint volt, és a hátsó ülésen sem a tériszony, hanem a KRESZ miatt kötik be magukat az utasok. Nem tudom, hogy a bögyös-faros lányok népszerűsége szublimál-e a magyar tudatalattiban a szedánforma, négyajtós autófazonok kelendőségébe, de tény: ezeket az eredetinél rendszerint bénább külsejű modelleket mi imádjuk, míg odahaza a divatdiktáló franciák pironkodva hallgatnak róla, semmiképpen sem büszkébbek rá, mint a Vichy-kormányra.
És mégis: hiába maradtak alul szegény csinos Clio génjei a dromedáréval szemben a dominanciáért folyó küzdelemben, a Thalia tarol a célpiacain. Ezért okkal várhatunk hasonló sikert a Mégane Limousine-tól is, hisz ennek formáját is a Thalián edzett török génmanipulátorok csinálták, és a Mégane petesejtjének megtermékenyítéséhez is a már bizonyítottan nemzőképes, barátságos tevét hívták segítségül.
A Limousine arányai ennek ellenére lényegesen kellemesebbek, a hosszú, de nem vaskos far egész kecsesen nyúlánk sziluettet ad, és plusz 6 centit a tengelyek közé. A baj a hátsó ajtó mögötti C oszlop esetlenségével van. Az ajtó változtatás nélkül a sima Mégane-ból jön, és függőleges hátsó vonala annak a csapott fenekéhez passzol, a Limousine lankás popsijához sehogy sem illik. Ezt a távolságot hidalja át a rút oszlop, teve apuka ajándéka. Ha legalább egy kis ablakot vájtak volna bele, már jobb volna.
Ugyanilyen thaliás hozadék, hogy a csomagtartó hátfala nem illik a környezetébe, nem találkoznak a vonalak. A hátsó lámpák alatti lemez egyszerűen más szögben halad, mint a csomagtérfedél. Valami kurd szabotázs lesz emögött, meglássátok. Meg persze jó 500 liter a csomagoknak.
A külső elvitathatatlan érdeme ugyanekkor, hogy fényévekre esik a három és ötajtós eredeti szépségétől, így azoknak, akiknek a gyomrához az újító kasztni túl pikánsra sikerült, kellemes megnyugvást hoz a Limousine arányos jellegtelensége. Belül a formák és az anyagok megegyeznek a többi új Mégane beltartalmával, azaz a korábbinál sokkal jobb, a kategória mai átlagának megfelelő belteret sikerült összehozni. A kárpitok és műanyagok nívója semmivel sem jobb a kifutó Golfnál, de jobb a kifutó Focusnál és Astránál. A világos műszerfal- és drapp üléskárpit-betétek a színre fújt tükrökkel együtt egy 55.000 forintos extrát képeznek.
Önmagában nézve kellemes a belső, jó fogású a gumírozottnak ható kapaszkodó és a fémnek ható kilincs az ajtón, nem rossz a szövet, megjárja a műszerfal aprómorzsás, gumis műanyagborítása. A két - állandóan megérintendő - vezetőszerven kívül mindennek kellemes a kialakítása, ezért is érthetetlen, hogy miért pont a kormány és a váltó számára tartották fenn a Mégane szemre és ujjbegyre egyaránt legrosszabb anyagait. A grízes, kemény, szürke műanyagnál az autó bármely más porcikája jobb. Nyilván nagy keletje lesz a kormánytakaróknak, váltógomboknak, feláras bőrborításnak.
Helyből elöl mindig elég volt, az új, kellemesebb környezetben végképp jó lenni. Minden állítható mindenfelé, és francia népszokásként minden zugban valamilyen hasznos kis rekesz, dobozka, fiókocska vár. A standard középső könyöklő-dobozba szépen befér a félliteres palack, méghozzá mert a repülőgépek gázkarjáról mintázott kézifékkar pajzánul széttárt lábai közé veszi a dobozbelet.
Az egzotikusabb lerakatok közül csak az ajtó könyöklőjébe rejtett, kárpitozott tetejű CD-tartót és a padlóba süllyesztett fedeles tárolókat emelnénk ki. Ez utóbbiak érdekessége, hogy nyitásukkor a Mégane ajtajainak aljában lévő lámpák felkapcsolódnak, így segítve a kotorászást. Ha tehát az autó zárásakor a belső világítás az istennek sem akar kialudni, tudjuk, hogy valamelyik doboztető maradhatott orvul nyitva.
< >
