Kicsi csillag

Bemutató: Mercedes-Benz A 2004

2004.10.11. 11:09

Az A-k dízelmotorjainak és ezek teljesítményének kapcsolata iskolapéldája annak a trendnek, miszerint a lökettérfogat és a teljesítmény arányát szinte kizárólag a marketing szabja meg. Valamennyi CDI 1991 köbcentis, tizenhat szelepes, 1600 barral porlasztó, kétszeres előbefecskendezéses második generációs Common Rail motor - de 4200-as percenkénti főtengely-fordulaton az egyik 82, a másik 107, a harmadik 136 lóerőt produkál. Úgy tűnik, immár gazdaságosabb egy jó motort butítani, mint egy kisebbet fejleszteni.

A kisebb nyomatékú motorokhoz a régi ötsebességes, az A 180 és A 200 CDI-hez, no meg az A 200 TURBO-hoz új, alumíniumból készült hatfokozatú váltó jár. Minden modellváltozat rendelhető fokozatnélküli automatával, azaz CVT-váltóval. A Mercedesnél AUTOTRONIC névre hallgató sebességváltó hét előre beprogramozott pszeudo-fokozattal kéziváltósként is vezethető. Az AUTOTRONIC-egység beépítési hossza mindössze 330 mm.

Az autó legérdekesebb alkatrészei a futóműben találhatók: az úgynevezett "parabola-hátsó tengely" és a még úgynevezettebb "szelektív lengéscsillapítók". Előbbi a hátsó futómű különlegessége. A kerekeket egy elölről hátrafelé hajló kifli alakú, nagy szilárdságú elemhez rögzítik, hátul pedig egy-egy Watt-rúddal kapcsolják egy függőleges központi himbához - az egyiket felülről, a másikat alulról. Így a karosszéria megdőlése esetén (azaz kanyarban) a kerekek függőleges helyzetben maradnak, a kasztni pedig leül, a súlypont közelebb kerül a talajhoz.

A szelektív lengéscsillapítók olyan ravaszak, hogy van bennük egy kis dugattyú, ami alaphelyzetben nyitva hagyja a teleszkópolaj gyors áramlására szolgáló extra csatornát. Ha azonban gyakori és intenzív terhelésváltások miatt - tehát sportosabb kanyarodáskor - az olajnyomás megnő, a dugattyú elmozdul és lezárja ezt az egérutat, ezáltal keményebbi teszi a csillapítást. Ez a megoldás a logika szerint azt sugallja, hogy az A-Klasse rugózása rossz úton bedurvul, tehát épp akkor keményedik fel a csillapítás, amikor a leglágyabbnak kellene lennie. Ez elvileg így is van, de a gyakorlatban nem tűnt fel, hogy ez kényelmetlenséget jelentene az utazóknak.

 
  Dagadó kebellel...
 
  ...jelenthetem be, hogy a legújabb Mercedes sajtóbemutató rendezvényéről egy kupával távozhattam. A százkilométeres tesztutat a szervezők egy átlagtartó verseny keretébe illesztették. A veteránralikhoz hasonló versenyen időre - se hamarabb, se később - kellett odaérni az ellenőrzőpontokhoz, valamint összesen hat ügyességi feladatot is meg kellett oldanunk. Ezeken két fotocellakapu közti szakaszon kellett adott idő alatt, lehetőleg ezredmásodpercre pontosan áthaladni. Vezess.hu-s kollégámmal párban sikerült a kilenc csapatból elsőként, vagyis a legkevesebb hibaponttal kikeverednünk a nemes küzdelemből.

Az A-Merci továbbra is három felszereltségi szinten vásárolható meg. A CLASSIC az alap, a tartozéklistát olvasgatva pokolba zuhanunk és mennybe repülünk, hiszen a Mercedes olyan tételeket sorol fel, mint a kalaptartó (fúúj!), klíma hűtött kesztyűtartóval (hűű!), elakdásjelző háromszög (fúúj!), multikormány (hűű!), elsősegélycsomag (fúúj!), hat légzsák (hűű!), ködzárófény (fúúj!), fűtött ablakmosófúvókák (hűű!). Az ELEGANCE-ban és az AVANTGARDE-ban bőrbevonatok, díszlécek és egyéb apróságok színesítik az autót. Az igazi nagy extrák minden felszereltségben fizetősek, a tolatóradar például 183, a tempomat 83, az ötcédés rádió 143, az automata klíma 163 ezer forint.

Egy 136 lóerős kétliteres benzinessel, egy A 200 AVANTGARDE-dal barátkozhattunk a százkilométeres tesztúton. Az autón kanyarokban érezhettük, hogy magas és nehéz (1270 kg, az A 200CDI 1365! ), de a stabilitással ennek ellenére nem volt probléma. A kétliteres, 136 lovas, nyolcszelepes motor semmi különöset nem produkált: egyszerűen egy régivágású, rendesen megcsinált kétezres. A rövid túra során sokat nem sikerült megtudnom az autóról, mindenesetre úgy tűnik, hogy műszakilag, a nehéz vasakat tekintve nincs mibe belekötni, cserében néhány apróság bosszantja az embert belül. Ezek a kis hiányosságok sem az autóból, hanem fura felszereltségi machinációkból fakadnak.

Az ELEGANCE-ban le-fel automata az ablakemelő, az AVANTGARDE-ban csak lefelé. A kormányoszlop alapban csak le-fel, a jobban felszerelt modellben ki-be is taszigálható. A tolatóradar még a legdrágább modellben is feláras extra. Ezeket a bohóckodásokat nehéz ésszel felérni akkor, amikor más kompakt autókban lassan már alapfelszereltség lesz a kulcsnélküli bejutás, vagy a kétzónás klíma - kissé alacsonyabb áron. Ami viszont minden A-ban ott lapul, az a menetstabilizáló rendszer, amit immár egyáltalán nem lehet kikapcsolni, még alacsony sebességnél sem.

Mercedes-Benz A 2004

Összességében egy rendesen összerakott, valószínűleg igen tartós - és drága autót produkált a gyár - ahogy ezt meg is szoktuk tőle. Az A-Mercibe nehéz beleszeretni, de remek térkihasználásával, csendes, nyugodt stílusával méltó utódja az annak idején meghökkentő, mára megszokott kompakt Mercedesnek.

 
  Árak
 
 
Típus Teljesítmény
(LE)
  Nyomaték
(Nm)
Gyorsulás (0-100 km/ó) Végsebesség
(Km/ó)
  3 ajtós
(Ft)
5 ajtós
(Ft)
A150 95/5200 140/3500-4000 12,6 175 4 570 000 4 749 000
A170 116/5500 155/3500-4000 10,9 188 5 109 000 5 288 000
A200 136/5750 185/3500-4000 9,8 200 5 989 000 6 168 000
A160CDI 82/4200 180/1400-2600 15 170 5 589 000 5 790 000
A180CDI 107/4200 250/1600-2500 10,8 185 5 938 000 6 138 000
A200CDI 136/4200 300/1600-2600 9,5 201 6 775 000 6 975 000
  Értékelés: Tágas, csinos, Mercedes és drága autó, fura üzletpolitikai trükkökkel. 4,5