Bűnös luxus

Látatlanban nem hangzik rosszul a kétszáz lóerős, 3497 cm ³-es, V6-os motor 304 Nm nyomatékkal. Csakhogy ennek a motornak egy ötsebességes automatán és elsőkerék hajtáson keresztül két tonnát kell mozgatnia. A gyakorlatban ez már nem olyan vidám, főleg, amikor a szükséges energia-utánpótlásról kell gondoskodnunk ólommentes üzemanyag formájában. Ha 15 liter fogyasztást mérünk 100 km-en, még szerencsénk van.

Tesztautónkat ötsebességes automata váltóval kaptuk. Hagyományos megoldás, hagyományos érzés. Sokat nem tudok mondani róla. Lehet kézzel is kapcsolgatni, de én nem kapcsolgattam.

Belül talán még nagyobb, mint gondolnánk. Nemcsak hátul, az idős rokonoknak, hanem elöl is tökéletes a kényelem. A formabontó, meredek lépcsős műszerfal nekem nagyon tetszik. Sajnos bal oldalra jutottak buta vakkapcsolók a nem tudom, minek, és jobb oldalon ott szégyenkezik egy DIN-es magnóhely. Ebben a kategóriában ez nem divat, igaz, a figyelemelterelés végett DVD-t és televíziókészüléket kaptunk.

A bal oldalon az ajtón ott a villanydoboz. Innen mozgatjuk a villamos berendezéseket. Az ismerős formájú ülésbeállítás felsőfejtámla-szegmense nem csinál semmit (szemben a plagizált típussal), csak ott van. Az is érthetetlen, ha már programozható ülést szerelnek, miért csak két programhelyet kapunk. Egyébként az egész autó tele van elektronikával, még a kormányt is szervomotorok emelik, tolják. Végre megértük azt a csodát is, hogy ebben az egyébként nem olcsó árkategóriában a hátsó ülést is lehet fűteni.

Mindenhol kellemes tapintású bőr és elfogadható fautánzatú borítás. Ezt sajnos nem lehet megúszni. Nekem leginkább a műszerpanel tetszett. Az alapból fekete felületen a gyújtással gyúlnak a fények és jelennek meg az analóg mutatók. Semmi csicsa, semmi króm, csak szép, egyszerű számok, vonalak, igazi elegancia. Igaz, hogy a belső dizájn egy kicsit eklektikus, de azt különösen értékelem, hogy mentes minden krómdíszítéstől.

Mivel jártamban-keltemben olyan nagyon sok Opirusszal még nem találkoztam, kíváncsi voltam, vajon hány darabot értékesített a forgalmazó, és ki vásárol ilyesmit. Mint kiderült, a tavalyi év alatt összesen huszonkét darab ment el, és elsősorban koreai cégek és vidéki magánszemélyek vásárolták. Meg is értem, mi a bánatért fizessenek dupla ennyit egy hasonló felszereltségű Merciért, amikor még a parkolóőr is annak nézi. Vidéken még létezik a terület érintetlensége, ott még nem a kulcstartó a lényeg, és presztízsszempontból is lényegtelen, mi van az autó orrán. Nagy legyen, és fekete, máris mindenki tudja, hogy csak fontos ember járhat vele. Sőt ez a kevésbé ismert márka mégjobban misztifikálja a dolgot.

A teszt elején említett modellek természetesen nem igazi konkurensek. Tudjuk, hogy a KIA nevében hordozza a sorsát, és hogy már a spájzban vannak, de szerintem egy pár hónapot még várni kell, hogy a nagyokkal együtt emlegessék. Saját bevallása szerint az Opirus 10 999 900 Ft árával és magas felszereltségével inkább a Nissan Maxima, (9 490 000 Ft), a Lexus GS300 (13 200 000 Ft) és a Peugeot 607 (11 300 000 Ft) vásárlóit csábítaná.

Én még, azt hiszem, várok egy kicsit. Majd amikor kétmillió körül kapható lesz egy hároméves. Ha addig el nem fogy a Föld olajkészlete.